adó

Az alkotmánybírák szerint sérti az emberi méltóságot, hogy a 98 százalékos különadó már lezárt adóévekre is vonatkozik, ezért másodszor is megsemmisítették a törvényt. Stumpf István is így véli, Bihari érintettsége miatt nem szavazott.
2011. 05. 06. 11:15
Balhéval indult a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése, amelyen több fontos döntés született. Az ülés elején hajléktalanok és civilek tiltakoztak a főpolgármester hajléktalanpolitikája ellen. Beszámoló a közgyűlés szerdai üléséről, amelyen döntöttek az Elvis térről és öt új adónemről is, valamint jön a céges bérlet.
2011. 04. 27. 15:25
Más okokról beszéltek a lapunk által megkérdezett közgazdák, s másokról a pénteken közös nyilatkozatot kiadó 8 közgazda, akik egyaránt hibának tartják, hogy a kormány nemet mond a versenyképességi megállapodásra, az adóharmonizáció kezdeti lépéseire. A különbség itt fontosabb, mint a hasonlóság. Vélemény.
2011. 03. 26. 06:30
Az új alkotmány tervezett szövege elvben lehetőséget adna arra, hogy a magyarországi társadalmi modellt megváltoztassák egy neokonzervatív jellegű, kis újraelosztással működő társadalmi modellé. Erre a szándékra utal Matolcsy korábbi nyilatkozata is, de az alkotmány-előkészítő eseti bizottság fideszes alelnöke szerint ennél jóval kevesebbről van szó.
2011. 03. 25. 16:20
Rosszul döntött a kormány, amikor nemet mondott az európai adóharmonizációra, mert ezzel éppen a lemaradásunkat, versenyhátrányunkat betonozza be, miközben a növekedésünket, versenyképességünket félti. Semmilyen közgazdasági érv nem szól az elutasítás mellett – adóversennyel még egy gazdaság sem lett sikeres.
2011. 03. 24. 05:30
Olvasói sztorik