A szeptember-októberi extra hosszúságú válogatott forduló hét pontja után a magyar válogatott azzal a reménnyel fordult az utolsó két Nemzetek Ligája-csoportmeccsre, hogy mindkét találkozót megnyerve biztosan közvetlenül, osztályozó nélkül juthat fel az A divízióba.
A grúziai nehéz első félidő után a végén viszonylag könnyed, 2–0-s győzelem következett Sallai Roland és Varga Barnabás góljaival.
A keddi meccs után számos helyen megjelent a nyilvánosságban a magyar csapat játékát dicsérő és az északír antifutballt ostorozó narratíva – mit szűrhetünk le inkább a két meccsből, meg úgy általában az egész idei sorozatból együttvéve?
Egy félidő szenvedés Georgiában
A Georgia elleni mérkőzés jóval nehezebben kezdődött, mint az októberi, itthoni odavágó: a magyar válogatott nem tudta labdával a kezdettől fogva beszorítani a kaukázusi ellenfelet. Ők ugyanis az első meccsel ellentétben most Kvarachelia hiányában is magasan letámadták csapatunkat, öt helyett ezúttal labda ellen is négy védővel játszva.
No nem azért, mert a magyar válogatottnak ne lett volna elméleti elképzelése arról, hogyan kellene Varga fejére felívelni, vagy akár mélységi kombinációkkal gyorsan kihozni a labdát – mindkettőt rengetegszer láttuk már az elmúlt években.
Egyszerűen a pályán lévő tizenegy játékos az ellenfél megváltozott reakciójával összhatásban most átmenetileg ennyire volt képes organikusan.
