Az adó mértéke üdítőknél 5, energiaitaloknál 250 forint literenként, az előrecsomagolt cukrozott sütemények esetében 100, snackeknél és ételízesítőknél 200 forint kilogrammonként.
Kevés adminisztrációval jelentős társaságiadó-kedvezményt kaphatnak július elsejétől azok a cégek, amelyek hivatásos és amatőr sportszervezeteket támogatnak. Az állam öt látványsportot hozna helyzetbe: a labdarúgást, a kézilabdát, a kosárlabdát, a vízilabdát és a jégkorongot. A szakértő szerint a cégeknek érdemes előre megegyezniük a sportszervezetekkel a támogatásokról, nehogy hoppon maradjanak.
Hétfőig mindenkihez meg kellett érkeznie az szja-visszatérítésnek, aki időben és hibátlanul adta be a bevallását, s azt mutatta ki, hogy túlfizetésben volt. Aki eddig nem kapta meg a pénzét, annak a késés miatt kamattal megfejelt összeget kell, hogy küldjön az adóhivatal. De meddig várjunk, és mit tegyünk, ha továbbra sem kapjuk meg a visszajáró adót?
A Hajtás Pajtás biciklis futárai hétfőn délután vidám pikniken ünnepelték meg éves adóterheik letudását a József nádor téren, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) előtti zöld parkban.
A díjból 20-30 milliárd forint bevételt várnak, ennek egy részét népegészségügyi célokra, másik részét az ágazatban dolgozók bérének növelésére fordítanák.
Tavaly 16,1 százalékkal nőttek az adózói hátralékok, ezen belül a működő adózók tartozásállománya nem változott, a nem működőké viszont jelentősen, 22,9 százalékkal nőtt.
Rossz idők köszöntenek a dohányosokra, több lépcsőben nő a dohánytermékeket sújtó minimális adó szintje. A dohány adója jobban nő majd, mint a cigarettáé.
A 2010. évi társasági adóról szóló bevallást a naptári év szerint működő gazdasági társaságoknak és a non-profit szervezeteknek máig kell benyújtaniuk - figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Módosul az adócsalás fogalma, s mivel a törvényjavaslat szövege nem egészen egyértelmű, egyes könyvelők, adószakértők aggódnak. Attól félnek, hogy ezután akár vétlenül is felelősségre vonhatják majd őket. Például a miatt, ha (tudtukon kívül) hamis számlát könyvelnek le. Utánajártunk, valóban erről van-e szó?
A magánszemélyek által az Államadósság Ellen Alapba befizetett összegek a személyijövedelemadó-alapot csökkentik, míg a cégek költségként számolhatják el az oda utalt összeget – ez áll az Országgyűlés által frissen elfogadott törvényben.
Pénteken éjfélig van a személyijövedelemadó-bevallás és -befizetés végső határideje, és szintén eddig lehet még rendelkezni az adók 1+1 százalékáról is, amit az adózók fele rendre elfelejt. Van néhány újdonság, de az nem változott, hogy aki elmulasztja az adóbevallást, akár 200 ezer forintos bírságot is kaphat!
Nem először futott neki a Magyar Kormány az offshore pénzek hazacsalogatásának. Az érintettek az idén is vonakodnak kilépni a napfényre. Ám az egyre hatékonyabb nemzetközi adatcserék és a mind fenyegetőbb következmények miatt a korábbiaknál nagyságrendekkel nagyobb fehérítés sem kizárt.
Neves magyar közgazdászok, társadalomkutatók fordultak nyílt levélben az Európai Bizottság elnökéhez és a magyar miniszterelnökhöz, amelyben a Tobin-adó bevezetését javasolják.