Üzleti tippek

Matolcsy semmit nem árul el a hamburgeradóról

A szakminisztériumok vizsgálják az úgynevezett hamburgeradó bevezetésének hatásait - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

Az Országgyűlés honlapjára pénteken került fel arra a képviselői írásbeli kérdésre adott nemzetgazdasági miniszteri választ, amelyben egy ellenzéki politikus a hamburgeradó bevezetése felől érdeklődik.

A miniszteri válasz leszögezi: az elmúlt években végzett hazai táplálkozás-egészségügyi vizsgálatok eredményei alapján elmondható, hogy a felnőttek és a gyermekek körében is a táplálkozással összefüggő betegségek kockázatát jelentő tényezők – fokozott energia- és zsírbevitel, jelentős sóbevitel – gyakoribb előfordulásával kell számolni.

Ennek csökkentése érdekében egyeztetések folynak az érintett minisztériumok bevonásával a javasolt bevezethető adónemekről, a becsült gazdasági hatásokról – közli Matolcsy György.

Hozzáteszi: arra, hogy milyen mértékű lesz a díj, milyen termékeket érint, illetve, hogy mire fogják fordítani a bevételt, csak akkor tudnak pontos választ adni, ha a témával kapcsolatos jogszabályok megjelennek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik