Üzleti tippek

Pofon a rokkantaknak a kormánytól

Eddig elkerülte a szélesebb nyilvánosság figyelmét azon apró adómódosítás, amely miatt a súlyosan mozgáskorlátozottak adóterhei nőttek.

Bár az Orbán-kormány retorikája középpontjába az adócsökkentéseket helyezte, ennek ellenére már széles körben ismert, hogy egyes csoportok – például a kb. bruttó 300 ezer alatti bérből élők (és családi kedvezményt érvényesíteni nem tudók) – a korábbinál több személyi jövedelemadót fizetnek.

Kevésbé köztudott, hogy 2011 január 1-től a súlyosan mozgáskorlátozottak adóterhei is nőttek. Míg tavaly például a súlyosan mozgáskorlátozott egy 2008-as évjáratú Suzuki Swift 1.3 után nem kellett gépjárműadót fizetnie, idén 10460 forintot adózik. (Gépjárműadó-kalkulátor elérhető itt.)

Ennek oka, hogy idén legfeljebb 13 ezer forint erejéig érvényesíthetik adókedvezményüket a rokkantak. A kedvezmény – ahogy eddig is – 100 kilowatt (nagyjából 134 lóerő) teljesítményt el nem érő gépkocsikra vonatkozik. Annyiban pozitív a törvénymódosítás, hogy az adókedvezmény már üzembentartói szerződéssel is igénybe vehető.

A kormány sajátos viszonya a rokkantakhoz, és fogyatékkal élőkhez más ügyekben is már tetten érhető volt: ilyen volt például, hogy hagyták megszűnni a látássérültek rehabilitációját végző országos hálózatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik