A felvetésre, miszerint Wass személye körül éles politikai viták zajlanak, Pálfi kifejtette, neki nem ezzel kell foglalkoznia, hanem hogy jó filmet készítsen a történetből.
Iszonyatos emberveszteség, káosz, elvetélt békepróbálkozások, majd teljes széthullás – így ért véget az Osztrák-Magyar Monarchia számára az első világháború.
Összesen 30 millió frank értékben hamisítottak francia bankjegyeket Budapesten 1925-ben. Silány másolatok voltak, a bosszúnak szánt akció egy nevetséges hiba miatt a kezdet kezdete előtt elbukott.
December 1. keleti szomszédunk legnagyobb nemzeti ünnepe, 1918-ban ezen a napon mondta ki a gyulafehérvári román nemzetgyűlés Erdély elcsatolását. Vagy ahogy a székelyek emlékeznek kesernyés tréfával: Romániát kapcsolták Erdélyhez.
A belgrádi fegyverszünet már jelentős területek kiürítését és a magyar haderő leszerelését rendelte el 1918. november 13-án. Sajnos csak a magyarok tartották be.
Az első világháború kitörésekor még nem létezett csehszlovák állam. Sőt egy maréknyi „álmodozón” kívül senki sem gondolt arra, hogy valaha is létre fog jönni.
Amikor eljött Sopron átadásának napja, a Nemzeti Hadsereg tisztje megtagadta az engedelmességet, Ágfalvánál pedig támadásba lendült a Rongyos Gárda – 1921. augusztus 28-át írunk.
A történész emlékeztet arra, hogy voltak történészek, akiket a Moszkvából hazatért csahosok 1945 és 1949 között kiszorítottak a szakmából ideológiai alapon, ám hosszabb távon ők győztek, mert volt teljesítményük.
Bánffy Miklós pályáját meghatározta, hogy grófnak született. Trilógiája kiemelkedik az életműből, külföldön is sikereket arat. Hogy kerül hát Bánffy a jelenkori kultúrharcokba?
Az összefogásért küzd a hódmezővásárhelyi polgármester, aki szerint győzelme azért félelmetes a Fidesznek, mert megmutatja, milyen gyorsan eltűnik az emberekből a félelem.