Szórakozás

Rejtett helyeket mutatott meg a világ legnagyobb hajóján az ott dolgozó munkás

Ezekről a helyekről még a hajó utasai sem feltétlen tudnak.

A világ legnagyobb tengerjáró hajója a Royal Caribbean’s Wonder of the Seas a maga 362 méteres hosszúságával és 18 emeletével. Egyszerre 6988 utast képes fogadni, róluk szól minden, és őket kell kiszolgálnia a 2300 fős személyzetnek.

De a hajónak nem minden területe szól a vendégekről.

A legénység egyik tagja Bryan James, aki a TikTok-oldalán szorgosan beszámol a hajón töltött élményeiről, amiből van bőven, már 220 nap felett jár.

Az egyikben a fedélzet alatti titkokról számolt be.

A fedélzet alatt van ez titkos bolt, csak a legénység számára, ahol szinte bármit megvásárolhatunk, amire szükségünk van: rágcsálnivalókat, piperecikkeket, mosószert. Ez azért fontos, mert voltak olyan idők, mikor a személyzetet nem engedték le nyolc hónapon át a hajóról, ami egy őrültség.

James azt mondja, hogy mikor feltöltik a boltban a készletet, az kicsit olyan, mintha karácsony lenne, hosszú sorok kígyóznak előtte. Egyébként úgy működik, mint egy szupermarket, de kicsit drágább lehet azoknál.

@bryanjames.music What other below deck areas do you wanna see? #cruiseshipcrew #belowdeck #wonderoftheseas #cruiseship ♬ original sound - Bryan James

Egy másik videójában viszont egy olyan üzletet mutatott meg, ami a vendégek számára van, de köztudottan nehéz megtalálni, James már másfél hónapja élt a hajón, mikor egyáltalán a létezéséről tudomást szerzett.

Nem is egy szokványos boltról van szó, hanem automaták soráról a 16. emeleten.

Itt van egy csomó olyan gép, amiben olyan dolgokat árulnak, amelyekre szükséged lehet: fogkrém, fogkefe, naptej. Meg még Pokémon-kártyákat is.

@bryanjames.music I think I'm team robot. #cruiseship #royalcaribbean #belowdeck #wonderoftheseas ♬ original sound - Bryan James

Ajánlott videó

Olvasói sztorik