Szórakozás

Mind együtt vagyunk ebben, a harc pedig csak most kezdődik – így reagáltak a hírességek az abortuszdöntésre

Kevin Winter / Getty Images for The Recording Academy / Chiaki Nozu / WireImage / Kevin Winter / Getty Images
Kevin Winter / Getty Images for The Recording Academy / Chiaki Nozu / WireImage / Kevin Winter / Getty Images
Amíg egyes republikánus politikusok kitörő örömmel fogadták, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek minősítette az abortuszhoz való jogot, addig több nemzetközi híresség is aggodalommal tekint a döntés következményeire.

Az Egyesült Államokban pénteken eltörölték az abortuszhoz való alkotmányos jogot. Ez azt jelenti, hogy az USA-ban 50 államának nagyjából felében ezután illegális lehet a művi terhességmegszakítás, sőt, egy tucatnyi államban már most is van erre vonatkozó jogszabály, amely azonnal hatályba lép, ha a Roe vs. Wade-del kapcsolatos korábbi ítéletet eltörlik.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság (LB) döntésére folyamatosan érkeznek a reakciók. A republikánusok közül többen üdvözölték a határozatot.

Marjorie Dannenfelser, az abortuszellenes mozgalom vezetője úgy fogalmazott:

50 évnyi lobbizás és térden állva imádkozás után elérkezett az amerikai nemzet fényes életpárti jövőjének első napja.

Donald Trump exelnök szerint maga Isten hozta meg a döntést, ami visszaadja a jogokat, amelyeket régóta vissza kellett volna adni, és ami „mindenkinek jó lesz”. Hasonlóképp vélekedik Mike Pence, volt amerikai alelnök is.

Amíg a felsorolt politikusok kitörő örömmel fogadták a bíróság döntését, addig a nemzetközi hírességek kétségbeejtőnek, rémisztőnek és életveszélyesnek nevezték a helyzetet, ami nemcsak a női, de összességében az emberi jogokat is évtizedekkel visszaveti.

Kapcsolódó
Taylor Swift az abortuszdöntésről: Megrémít, hogy itt tartunk
Az USA-ban pénteken törölték el az abortuszhoz való alkotmányos jogot.

Michelle Obama az elsők között reagált: az egykori first lady a Twitteren azt írta, hogy összetört a szíve a hír hallatán és példákat hozott arra, hogy kiket érinthet súlyosan egy ilyen döntés: egy kamaszlányt, aki nem kívánt terhesség miatt nem tudja befejezni a középiskolát vagy egy anyát, akinek halva születik a gyermeke, mégis kénytelen világra hozni.

Gawin Newsom, Kalifornia kormányzója kijelentette, hogy az államban továbbra is legális lesz az abortusz. Közösségi oldalán arról írt, hogy nemrég aláírt egy törvényjavaslatot, ami a nők biztonságos menedékévé teszi Kaliforniát. Posztjában hangsúlyozta, hogy egyetlen állammal sem hajlandóak együttműködni, amelyek vád alá helyezik azokat a nőket, akik meg akarják szakítani a terhességüket.

Kamala Harris, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke ugyancsak a Twitteren emlékeztetett, hogy mindenkinek joga van saját döntéseket hozni a saját életével kapcsolatban: akár azt illetően, hogy akar-e családot alapítani, milyen fogamzásgátló eszközt kíván használni, vagy éppen kivel szeretne házasságra lépni – Clarence Thomas konzervatív bíró ugyanis a döntéshozatal után arról beszélt, hogy szerinte a bíróságnak meg kell vonnia a jogot a fogamzásgátló szerekhez történő hozzáféréstől, valamint vissza kell vonnia az azonos neműek házasságának jogát is.

Az alelnökhöz hasonló gondolatokat fogalmazott meg az Egyesült Államok egykori külügyminisztere, Hilary Clinton is. Szerinte a legtöbb amerikai egyetért abban, hogy a gyerekvállalás az egyik legszentebb döntés, úgy véli viszont, hogy egy ilyen döntés csak a páciensekre és az orvosaikra tartozik.

A legfelsőbb bíróság mai állásfoglalása visszalépést jelent a nők és az emberi jogok irányában is

– írja Clinton.

Harry Styles brit énekes 24 órán át elérhető Instagram történetében reagált a történtekre. Szerinte a nap, amikor alkotmányellenesnek minősítették az abortuszhoz való jogot, az egyik legsötétebb az Egyesült Államok történelmében.

Teljesen el vagyok keseredve az amerikaiak miatt. Figyeljetek a barátaitokra, vigyázzatok egymásra!  Mind együtt vagyunk ebben, a harc pedig csak most kezdődik.

Alyssa Milano, a Bűbájos boszorkák színésznője azt vetítette előre, hogy a Legfelsőbb Bíróság határozata halálos áldozatokat követel majd, szerinte a legsúlyosabban a színes bőrűeket sújtják, akik már így is aránytalan diszkriminációval szembesülnek az USA-ban, és súlyos anyai halálozási válsággal küzdenek.

Zara Larsson énekesnő szerint azzal, hogy illegálissá tették az abortuszt, egyáltalán nem magát az eljárást tiltották meg, hanem azt, hogy a nők biztonságos körülmények között végeztethessék azt.

Stephen King már csak szarkazmussal reagált a történtekre. A következőt írta a közösségi oldalán:

Ez a legjobb Legfelsőbb Bíróság, amit a 19. század eddig nyújtani tudott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik