Szórakozás

Engedélyezte a bíró egy hétéves kisfiúnak, hogy örökbe fogadja a játékmackóit

Getty Images
Getty Images
A kisfiú nevelőszülőknél él, az ausztrál bírónak köszönhetően most hat fővel bővült a család.

Szívet melengető levelet küldött egy nyugat-ausztráliai bíró egy hétéves gyereknek.

A Daily Mail szerint Dr. Stephen Bright pszichológus számolt be róla, hogy a nevelőszülői gondozásban élő unokaöccse levelet írt a bíróságnak, hogy örökbe fogadhatná-e hat imádott mackóját.

A törvények természetesen erre nem adnak lehetőséget, a bíró azonban írt egy „állevelet” a fiúnak, amiben

engedélyezi az örökbefogadást, méghozzá az „1908-as Nemzetközi Teddy-törvényre” hivatkozva.

Bright a Twitteren közzétette az indoklást, amiben név szerint felsorolják a játékmedvéket, hozzátéve, hogy “gyermekként és mackóként bánjanak velük szeretettel.”

A levél több ezer like-ot kapott a Twitteren, és rengeten szóltak hozzá.

A bíró nagyon boldoggá tett hat mackót és egy kisfiút

– írta egyikük, egy másik kommentben azt dicsérték, hogy a bíró képes volt felülemelkedni a bürokratikus szabályokon és „emberien” döntött.

Egy harmadik tweetben meg is könnyezték a kisfiú történetét.

Engem is örökbe fogadtak gyerekkoromban, a történet olvasva még 42 évesen is könnybe lábad a szemem

– írta

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik