Szórakozás

Most akkor Ellen DeGeneres a következő híresség, akit törölni kéne a köztudatból?

Létezik, hogy Amerika legszórakoztatóbb műsorvezetője, aki a kedvességre és a nyitottságra építette fel az egész karrierjét, az életben ennek szöges ellentéte és egészen eddig sikerült megvezetnie a világot? Ellen DeGeneresszel régi kollégái szerint képtelenség együtt dolgozni őrült hóbortjai és gonosz megjegyzései miatt. Az elmúlt héten egyre több bizarr történetet ástak elő róla azok, akik valaha találkoztak a műsorvezetővel.

Az elmúlt hetekben egyre több történet kering Ellen DeGeneres híresen rossz modoráról. Mintha a szakmában az emberek összefogtak volna, hogy leleplezzék Amerika kedvenc műsorvezetőjét, aki – ahogy a korábbi kollégák és egy híresség beszámolójából kiderül – a való életben kibírhatatlan.

A körülötte kialakult balhé április nyolcadikán csúcsosodott ki, amikor DeGeneres a műsora otthon leforgatott változatában elsütött egy érzéketlen poént, amiben az otthoni karantént a börtönhöz hasonlította:

Amit megtanultam a karantén alatt, hogy olyan, mint a börtön. Leginkább azért, mert ugyanazt a ruhát hordom tíz napja és itt mindenki meleg.

A megszólalása után (amit utólag kivágtak a videóból) többen is kiakadtak azon, hogy a börtönléttel viccelődik a 15 millió dollár (azaz közel ötmillárd forint) értékű luxusvillájában, miközben emberek tömegesen vesztik el a munkájukat. Twitteren hamar elterjedt az a poszt, amiben az otthonáról láthatunk válogatott képeket.

A legrosszabb időzítés

Egy-egy rossz hangvételű poénnal alapvetően még nem lenne nagy probléma, de közvetlenül előtte kezdték el rebesgetni, hogy a kimondottan a kedvességre és érzelmekre épülő műsora és brandje – az LMBTQ közösségnek vitathatatlanul az egyik fontos alakja, mivel ő az első, aki egy amerikai tévés műsorban coming outolt – csak egy illúzió, mivel például a stábtagokkal rettenetesen bánik.

Nikkie de Jager, a Nikkie Tutorials néven ismert youtuber is felidézte nem túl kellemes emlékeit a forgatással kapcsolatban, őt DeGeneres azután hívta meg a műsorba, hogy YouTube-csatornáján arról mesélt, transznemű. A szereplése után a youtuber egy holland műsorban beszélt arról, hogy mennyire nem érezte jól magát a forgatáson, mivel Ellen maga egyrészt a műsoridőn kívül hozzá sem szólt, másrészt végig fagyos hangulatot érzett a stúdióban.

Maradjunk annyiban, hogy hatalmas különbség van ezen műsor és Ellené között. És ezt ennek a műsornak a javára mondom. Kedves gesztus, hogy a felvétel előtt beköszöntél hozzám. Ő például nem tette meg.

– mondta. Emellett azt is taglalta, hogy DeGeneres egy „kissé távolságtartó és hűvös” volt, de azért hozzátette, hogy hatalmas megtiszteltetés volt számára, hogy azon a színpadon, Ellen mellett jelenhetett meg – úgy is, hogy nem volt annyira kellemes élmény, mint amilyennek képzelte.

Öntsd ki a teát

Március végén a komikus és színész, Kevin T. Porter Twitteren úgy jellemezte Ellen DeGenerest, mint a „hírhedten a leggonoszabb ember a világon”, emellett posztjában arra buzdít mindenkit, írjon olyan sztorikat, amikor kapcsolatba került Ellennel és a műsorvezető gonosz volt velük. Minden sztoriért cserébe két dollárt adakozik a Los Angeles-i ételbanknak.

https://twitter.com/KevinTPorter/status/1241049881688412160?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1241049881688412160&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.insider.com%2Fellen-degeneres-twitter-stories-celebrities-employees-being-mean-rude-2020-4

A posztjára több mint kétezer reakció érkezett, a legtöbb történet a stábjával kapcsolatos – furcsa szabályokat kellett betartania annak, aki a műsorában akar dolgozni. Összeszedtük a legbizarrabbakat:

Benjamin Siemon, író és producer több történetet is megosztott, melyeket a szakmabeli ismerőseitől hallott:

  • Ellen DeGeneres szaglása állítólag különösen érzékeny, ezért azoknak, akik be akarnak lépni az irodájába, be kell kapniuk egy rágógumit az ajtó előtt található kis tálból, csak úgy mehetnek közel hozzá. Ha pedig DeGeneresnek nem tetszik valakinek az illata, akkor hazaküldi letusolni.
  • Az írónak az Ellen Show egyik új dolgozója azt mondta, hogy hamar felvilágosították a kollegái, hogy DeGeneres minden nap kiválaszt valakit, akit egész nap gyűlöl és gonoszkodik vele. Az új csapattagnak azért mondták el ezt az információt, mert ha esetleg ő lesz a kiválasztott, ne érezze magát hibásnak. Ő nem hitte el, hogy ez megtörténhet, de ez az állítás tényleg igaznak bizonyult.
  • Siemon egy másik bizarr történetet is nyilvánosságra hozott: a stábtagok szerint DeGeneres annyira érzékeny, ha állatokról van szó, hogy az már nem normális. Állítólag, ha valaki megmutat neki egy vicces virál videót, amiben a messziből akárcsak egy kutyaugatás is behallatszik, elkezd torkaszakadtából ordítani, hogy az állat szenved és egyébként is miért mutat neki olyan videót, amiben szorong egy állat.
  • Ezután jött még egy állatos sztori, Siemon szerint valaki olyan poént írt, amiben az a kifejezés szerepelt, hogy egy nyulat kihúzni a kalapból. Mire DeGeneres ordítani kezdett azzal, hogy ez nagyon fájdalmas lehet a nyúlnak.
  • Egy rajongó azt sérelmezte, hogy tizenöt évesen készített egy szobrot, ami Ellent ábrázolja, beküldte a műsorba egy levéllel együtt, amire sosem reagáltak. Később az egyik epizódban DeGeneres kellékként használta a tárgyat az egyik közönségjáték során, az aljára pedig öt darab százdollárost ragasztottak, amit a szoborral együtt odaadtak a nyertesnek.

  • Egy fiatal pincérnőt pedig majdnem kirúgatott, amikor az étteremben a felszolgáláskor észrevette, hogy lekopott a körömlakkja. Azonnal írt egy levelet az étterem tulajdonosának, ami kis híján a fiatal lány állásába került.

Egyszerűen meglepett, hogy az idejét arra fordítja, hogy szemétkedjen azzal, aki felszolgálta az ételét, és aki egyértelműen kiszolgáltatottabb helyzetben van nála. Nagyon szánalmas és kegyetlen húzás volt tőle, de miért? A bántó és negatív energia, ami belőle árad mások felé, toxikus.

– írta.

Ennél komolyabb vádak is elhangzottak ellene másoktól:

  • Valaki azt írja, egy közeli barátja több mint öt évig dolgozott a stábjában, majd amikor gyereke lett és kapott egy új állásajánlatot jobb feltételekkel, Ellen könyörgött neki, hogy térjen vissza a műsorba, majd egy hét után kirúgta minden különösebb ok nélkül. Így két szék közé került egy újszülött babával.
  • Egy másik személy pedig azt idézte fel, hogy amikor Karen Kilgariff, aki öt éven át volt a műsor vezető írója, csatlakozott a tévés írók sztrájkjához, DeGeneres kirúgta és soha többé nem beszélt vele.

Bizonyítékok?

A fent említett sztorikat bárki kitalálhatta, azokat nehéz igazolni, viszont szintén a Twitteren felbukkantak a műsornak olyan pillanatai, amelyek megjelenésekor a legtöbben csak nevettek, de a mostani, DeGeneres elleni híresztelésekkel rezonálnak.

Többi között előtúrták egy 2008-as adás felvételét, amiben DeGeneres azt próbálja kihúzni Mariah Carey-ből, hogy igazak-e a pletykák, miszerint terhes, majd, miután Carey nem akar válaszolni, a kezébe nyom egy pezsgőt, és rábírja, hogy igyon belőle, ha nem terhes. Az eset után pár héttel az énekesnő egyébként elvetélt.


De ott van az a kínos beszélgetés, amikor Dakota Johnsont vonta kérdőre, amiért nem hívta meg a szülinapi bulijába. Végül kiderült, hogy Ellen nagyon is kapott meghívót, csak jobb dolga volt annál, hogy megjelenjen.

Egy másik, amiben Celine Diont próbálta szégyenbe hozni úgy, hogy azzal viccelődött, hogy milyen hosszú a kisgyerekének a haja és miért nem vágja le rendesen.

Az ellene indított Twitter-hadjáratra azóta sem reagált, a rajongók közül pedig sokan kétkedve fogadták az állításokat. Ellen DeGeneres mindezek ellenére kétségtelenül az egyik legnépszerűbb műsorvezető egész Amerikában, az összes A-listás sztárt megijesztette már valamilyen formában és a kevés női műsorvezető egyike, aki ilyen mértékű presztízzsel és befolyással rendelkezik. Nehéz elképzelni, hogy egyhamar ki lehetne törölni a szórakoztatóipar egyik legszórakoztatóbb alakját a tévé képernyőjéről.

Kiemelt kép: Kevin Winter/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik