Szórakozás

Ariana Grande exe nem viselte jól a Thank U, Nextet

Az elmúlt félév gyakolratilag Ariana Grande és Pete Davidson kapcsolatáról, szakításáról, és annak utóhatásairól szólt, közben az énekesnő kiadta a volt pasijainak címezett Thank U, Next című számát, egyben reagálva is a nyilvános drámáira. Most Davidson elmondta, mit érzett, amikor kijött a szám.

Egy Cosmopolitannek nyilatkozó beszámolója szerint, aki részt vett Davidson egyik új stand up comedy előadásán, Davidsont kifejezetten zavarta az időzítés. A komikus pont a nagyrészt élőben felvett Saturday Night Live-ra készült, ugyanis élőben szerepelt azon a héten a Weekend Update szegmensben, továbbá több élőben felvett szkeccsben is, Grande pedig a műsor kezdete előtt percekkel adta ki a dalt.

Tudtátok, hogy csak szombat este 11-kor adhatsz ki zenét? Tudtátok? Pont azelőtt, hogy az exednek élő műsora van?

– mondta Davidson. Elmondta továbbá, hogy nagyon nehéz volt hallani számára. Pont az egyik élőben előadott szkeccsre készült, amihez be kellett öltöznie kacsának, és azzal viccelt a fellépésén, hogy ült az öltözőben, éppen nagyon érzékeny volt, bámulta a kacsamaszkot, és elkezdte úgy érezni, mintha a kacsamasz gúnyolná őt. A fellépésről azért nem videó, ugyanis Davidson kínosan ügyelt rá, hogy ne lehessen semmit rögzíteni, extra pénzt fizetve érte, hogy a biztonságiak megakadályozzák, ha bárki bármit is rögzítene.

Kiemelt kép: Jeff Kravitz/FilmMagic

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik