Forma-1
Jolyon Palmer GP2-es bajnok lesz a Forma-1-es Lotus istálló teszt- és tartalékpilótája az idei szezonban.
A Forma-1-ben szereplő Toro Rosso csapatfőnöke szerint Max Verstappen már az első futamán pontot szerezhet. Ezzel pedig történelmet is írna.
A Forma-1-es istálló szakembereit és pilótáit arra kérték, soroljanak fel húsz másodperc alatt annyi világbajnokot, amennyit csak tudnak.
Biztonsági okokból egy órával korábban rajtol majd el a Forma-1-es mezőny az idei világbajnoki sorozat második állomásán, a Malajziai Nagydíjon.
Hegedűs Andor éveken át dolgozott egy oxfordi raktárban, a megkeresett pénzt tervezett egyetemi tanulmányaira tette félre.
A Magyar Nagydíj időmérőjén jól látszott az, ami egész évben jellemezte a Forma-1-es szezont: senki sem tudta tartani a lépést a Mercedesszel.
Jarno Trulli szerint nem hoz azonnali sikereket a spanyol számára, hogy a Ferraritól átigazolt a McLarenhez.
A Porsche ismét, sokadszor is világossá tette, hogy a híresztelések ellenére nem fontolgatja a Forma-1-es szereplést.
A legendás Nordschleife havas és lefagyott aszfaltján a Nürburgringi Autóvezetői Akadémia oktatója, Andy Gülden tett meg egy kört.
2016-tól lép érvénybe az új regula a Nemzetközi Automobil-szövetség döntése szerint.
A Lotus-csapat csak feltételesen szerepel a 2015-ös Forma-1-es nevezési listán, de úgy tűnik, megvan a magyarázat, hogy miért.
Lewis Hamilton úgy döntött, 2015-ben is 44-es rajtszámmal versenyez, így a világbajnoknak járó egyest nem láthatjuk a mezőnyben.
Az olasz Corriere della Sera biztos forrásokra hivatkozva állítja, Michael Schumacher sírni kezd, ha meghallja szerettei hangját.
Az október eleji Japán Nagydíjon a pálya melletti traktornak ütköző, életveszélyes agysérülést szenvedett Jules Bianchi családja friss közleményben tájékoztatta a nagyközönséget az év végén.
- 19:50 A Realnál csak egy dolog biztos: a csapatkapitány mindig elköszön év végén
- 19:08 Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került
- 19:00 Összeütközött két katonai repülő egy légibemutatón, ejtőernyővel menekült a legénység
- 18:58 NB I: az ETO nyert, vagy a Fradi vesztett?
- 18:05 Cannes kínzómestere: Nemes Jeles László
- 18:02 Tankönyv-biznisz: Orbánék még egy 45 milliárdos keretszerződést kötöttek április végén
- 17:23 Tét nélküli meccsen tört el a lábközépcsontja, nem megy a vébére a Barca-focista
- 17:22 Ezek voltak a témák a kormányülésen
- 17:00 Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi döntést, leállítják a kék villogózást és a honvédelmi repülők használatát - sajtótájékoztató a második kormányülésről
- 16:55 Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
- 16:15 Molnár Áron: Mága Zoltán Hankó Balázs támogatásával kért állami pénzt a Fidesz kampányára
- 16:07 Ezeket a fákat kerüljük a kertben: ha egyszer elültetjük, sosem szabadulunk tőlük
- 16:04 Drámaian nőtt a csoportos létszámleépítések száma 2026-ban
- 16:03 Rotterdamban kötött ki a hantavírusos hajó
- 15:50 Kizuhant a negyedikről és meghalt egy 17 éves lány
- 05:58 Balásy Gyula nem építi tovább a hatmilliárdos máriaremetei villáját
- 13:25 Fordulat az üzemanyagoknál: keddtől megugranak az árak
- 09:39 Elvehetik Lázár Jánostól a Mezőhegyesi Ménesbirtokot is, megszólalt az agrárminiszter
- 08:54 Molnár Áron: Birtokunkban van egy bizonyíték az eddigi legsúlyosabb tiltott kampányfinanszírozásról
- 10:30 Mégsem kap türelmi időt Magyar Péter kormánya: ítéletet mondanak Magyarországról a hitelminősítők
- 08:56 Magyar Péter Sulyok Tamás le nem mondásáról: Megérkezett a maffiafőnöktől az ukáz, hogy maradnia kell
- 11:52 Bayer Zsolt szerint padlón van a Fidesz, és olyan a hangulat az országban, mint a Tanácsköztársaság idején
- 15:50 Kizuhant a negyedikről és meghalt egy 17 éves lány
- 14:40 Klasszikussá vált fordulattal reagált Magyar Péter Havasi Bertalan feljelentésére
- 16:55 Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
