Forma-1

Alonsót eddig sem kerülték el a furcsa balesetek

Fernando Alonso (fernando alonso, )
Fernando Alonso (fernando alonso, )

A spanyol pilóta 2001-es debütálása óta többször is komoly balesetet szenvedett.

A szezonnyitó előtti barcelonai teszten Fernando Alonso a falnak ütközött, de egyelőre tisztázatlanok a körülmények. A spanyol világbajnokot kórházba szállították, de a kelleténél jóval tovább tartották bent, így újabb beszédtémát adva a kétkedőknek, akik szerint nem csak annyi történt, hogy a műfüvön megcsúszva irányíthatatlanná vált a McLaren.

Válasz egyelőre nincs, és talán soha nem is lesz a történtekre. Alonso jól van, elhagyta a kórházat, és talán ez a legfontosabb.

2001 óta íródó pályafutása során viszont nem ez volt a legnagyobb ütközése. A sort még ebben az idényben kell kezdenünk, amikor 19 évesen debütált a Minardinál.

Imolában négy kör után meghibásodott a fék az autón, az egyik kanyarban a rázókő megdobta az autót, majd a gumifalnak csapódott.

Az egyik legdurvább balesetét 2003-ban Sao Paulóban szenvedte el. Ez a Brazil Nagydíj nem volt eseményektől mentes, a mindössze tízen értek célba, a biztonsági autónak pedig volt dolva bőven, a futamot ráadásul az 55. körben le kellett inteni.

Nem sokkal előtte a célegyenes bejáratánál Webber a falnak ütközött, leszakadt az autójáról ami csak leszakadhatott, a mögötte érkező Fernando Alonso pedig telibe kapta az egyik kereket és csúnyán leamortizálta a gumifalat.

Mindössze egy évet kell előre ugranunk a következő Alonso-bukásig. A 2004-es monacói futamon a két Renault halad az élen, elöl Fisichella, mögötte a spanyol csapattársa. Mindketten megpróbálták lekörözni Ralf Schumachert, ez az olasznak sikerült is, de Alonsónak nem, az alagútban a szalagkorlátnak ütközve esett ki a versenyből.

A 2007-es Japán Nagydíjon Alonso még bőven versenyben volt a világbajnoki címért, hiszen már csak három futam volt hátra az idényből. Az eső viszont szakadt ezen a vasárnapon, így csak a safety car mögül rajtoltak a pilóták. A 42. körben Alonso McLarenje megcsúszott egy víztócsán és a falnak vágódott. A spanyol többször is megpördült, a futamot nem tudta folytatni. A szezon végén Kimi Raikkönené lett a vb-cím.

2010-ben, Monacóban hasonló balesetet élt át a spanyol, mint most Barcelonában. A harmadik szabadedzésen egy szűk kanyarban a falon húzta végig a McLarent, és az elmondások alapján szinte pont ugyanez történt meg vele a egy héttel ezelőtt is, épp ezért érdemes megemlíteni a 2010-es esetet, annak ellenére, hogy szinte mindennaposnak mondható az alábbi jelenet.

2012-ben Spában volt zúzás rendesen. A rajt után Grosjean leszorította Hamiltont, aki megcsípte a füvet, az autója irányíthatatlanná vált, ezért rátolta a Lotust az egyik Sauberre. Grosjean átrepült Perezen, majd Alonso Ferrariján is, végül mind a négyen kiestek. Ez volt az utóbbi évek legdurvább rajtbalesete.

Végezetül a 2013-as Abu-Dzabi futamról is szót kell ejtenünk. Amikor Alonso kijött a boxból, azonnal megpróbálta megelőzni Jean-Eric Vergne-t, de időközben elhagyta az aszfaltot, majd a kerékvető háromszor is megdobta a Ferrarit, 28 G-s erővel. A futam után a spanyolt kórházba szállították, ahol megvizsgálták az akkor már fájó hátát, de minden eredmény negatív lett. 

A 2015-ös szezon március 12-én kezdődik a szabadedzésekkel Melbourne-ben. Fernando Alonso vélhetően nem lesz itt az idény első futamán, erről már ő maga is nyilatkozott, de az is elképzelhető, hogy addigra kipiheni a titokzatos barcelonai balesetet és ott lesz a rajtrácson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik