Foci sport

A PAOK kinyírta magát a Chelsea ellen

A Videoton 2-0-as vereséget szenvedett a BATE Boriszov otthonában, de a továbbjutás reménye még él, lévén Londonban is a papírformának megfelelő eredmény született; a Chelsea 4-0-ra ütötte el a PAOK Szalonikit.

A nagy gólarányú győzelmet lényegében már a 7. percben megalapozta a görög csapat. Giroud ugrott ki, egyedül tört kapura Khacheridi pedig kétségbeesett becsúszása közben a kaputól 18 méterre a labda helyett a francia csatár lábát találta el. Villant a piros.

Csoda hát, ha ilyen öngyilkos kezdés után a görög csapat nem bírta ki a nyomást, a hátralévő 83. percet emberhátrányban?

Ráadásul a Chelsea támadója csütörtök este nagyon is elemében volt, a 27., és a 37. percben is betalált. A második félidőben pedig Callum Hudson-Odoi és a Giroud helyére a 74. percben pályára lépő, majd beállása után négy perccel eredményes Álvaro Morata állította be a végeredményt.

A Chelsea ezzel száz százalékos és már továbbjutott. Az L csoport másik továbbjutójának kiléte az utolsó fordulóban, december 13-án dől el. A Vidi a Chelsea-t fogadja a Groupama Arénában, ahol bravúr, pontszerzés kell, míg a BATE a PAOK vendége lesz. A három közül bármelyik csapat továbbjuthat még.

Európa Liga, L csoport, 5. forduló:

Chelsea (angol)–PAOK (görög) 4–0
Gól: Giroud 27., 37., Hudson-Odoi 60., Morata 78.

BATE Boriszov – Vidi 2-0 (1-0)
Boriszov, Boriszov Aréna, 5000 néző
v.: Carlos del Cerro (spanyol)
BATE: Scsarbicki – Riosz, Volkov, Filipenko (Poljakov 46.), A. Filipovics – Baga, Dragun, Ivanics – A. Hleb (Szkavish 64.), Szignjevics, Sztaszevics.
Vidi: Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego (Kovács 67.), A. Hadzic, Pátkai (Hodzic 64.), Milanov – Huszti (Nikolov 74.), M. Scsepovics.
gól: Szignjevics 23., Ivanics 85.
sárga lap: Filipenko 39., Hleb 49., Szignjevics 65. ill. Vinícius 76.

Az állás:

1. (és továbbjutott) Chelsea 15 pont,
2. BATE Boriszov 6,
3. Vidi FC 6,
4. PAOK 3.

További eredmények:

A csoport:
Bayer Leverkusen (német)-Ludogorec (bolgár) 1-1 (0-0)
Zürich (svájci)-AEK Larnaca (ciprusi) 1-2 (0-1)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Leverkusen 10 pont, 2. (és továbbjutott) Zürich 9, 3. Larnaca 5, 4. Ludogorec 3

B csoport:
Rosenborg (norvég)-Celtic Glasgow (skót) 0-1 (0-1)
Salzburg (osztrák)-Leipzig (német) 1-0 (0-0)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Salzburg 15 pont, 2. Celtic 9. 3. Leipzig 6, 4. Rosenborg 0

C csoport:
Girondins Bordeaux (francia)-Slavia Praha (cseh) 2-0 (0-0)
Zenit (orosz)-FC Köbenhavn (dán) 1-0 (0-0)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Zenit 11 pont, 2. Slvia Praha 7, 3. Köbenhavn 5, 4. Bordeaux 4

D csoport:
Fenerbahce (török)-Dinamo Zagreb (horvát) 0-0
RSC Anderlecht (belga)-Spartak Trnava (szlovák) 0-0
Az állás: 1. (és továbbjutott) Dinamo Zagreb 13 pont, 2. (és továbbjutott) Fenerbahce 8, 3. Trnava 4, 4. Anderlecht 2

E csoport:
Vorszkla (ukrán)-Arsenal (angol) 0-3 (0-3)
Qarabag (azeri)-Sporting Lisboa (portugál) 1-6 (1-3)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Arsenal 13 pont, 2. (és továbbjutott) Sporting 10, 3. Vorszkla 3 (4-10), 4. Qarabag 3 (2-12)

F csoport:
Real Betis (spanyol)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 1-0 (1-0)
AC Milan (olasz)-Dudelange (luxemburgi) 5-2 (1-1)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Betis 11 pont, 2. AC Milan 10, 3. Olimpiakosz 7, 4. Dudelange 0

G csoport:
Glasgow Rangers (skót)-Villarreal (spanyol) 0-0
Szpartak Moszkva (orosz)-Rapid Wien (osztrák) 1-2 (1-0)
Az állás: 1. Villarreal 7 (10-5), 2. Rapid Wien 7 (5-9), 3. Glasgow Rangers 6, 4. Szpartak Moszkva 5

H csoport:
Apollon (ciprusi)-Lazio (olasz) 2-0 (1-0)
Eintracht Frankfurt (német)-Olympique Marseille (francia) 4-0 (2-0)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Eintracht Frankfurt 15 pont, 2. (és továbbjutott) Lazio 9, 3. Apollon 4, 4. Olympique Marseille 1

I csoport:
Malmö (svéd)-Genk (belga) 2-2 (0-1)
Sarpsborg (norvég)-Besiktas (török) 2-3 (2-0)
Az állás: 1. Genk 8 pont, 2. Besiktas 7, 3. Malmö 6, 4. Sarpsborg 5

J csoport:
Standard Liege (belga)-Sevilla (spanyol) 1-0 (0-0)
Krasznodar (orosz)-Akhisar (török) 2-1 (0-1)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Krasznodar 12 pont, 2. Sevilla 9 (15-6), 3. Standard Liege 9 (7-9), 4. Akhisar 0

K csoport:
Jablonec (cseh)-Rennes (francuia) 0-1 (0-0)
Asztana (kazah)-Dinamo Kijev (ukrán) 0-1 (0-1)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Dinamo Kijev 11 pont, 2. Asztana 8, 3. Rennes 6, 4. Jablonec 2

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.