Foci

Játékunk igen, szerencsénk nem volt Athénban a görögök ellen

Továbbra is nyeretlen a magyar válogatott Görögországban, de a péntek esti Nemzetek Ligája-meccsnek szinte csak fontosabb tanulságai voltak az eredménynél. Elemzés.
Korábban a témában:

A júniusban szövetségi kapitánnyá kinevezett Marco Rossi egy rosszul (0-1 Tamperében) és egy remekül (2-1 Görögország ellen az Üllői úton) sikerült tétmeccs után első igazán nagy tesztjén is túl van a magyar válogatott kispadján – és bár az athéni mérkőzés az eredmény tekintetében nem sült el jól (1-0), összességében nincs oka a szégyenkezésre.

Az embernek határozottan az az érzése volt a meccset figyelve, hogy Bernd Storck utolsó hónapjainak szétesése (amely sem a kapitány látványosan megnövekedett komfortérzetétől, sem a válogatott személyi összetételének átalakulásától nem volt független) és a Leekens-éra vaksötétje után a nemzeti csapat visszatért azokhoz az alapvetésekhez, amelyek utoljára a 2016-os Eb-szereplés környékén jellemezték a válogatottat.

Biztos, de nem otromba bekkelésre alapozott védekezés, kulturált passzjáték, kiérlelt meccstaktika.

A megvalósítás ugyan jelenleg – javarészt az azóta visszavonult alapemberek, így Gera, Juhász, vagy Király hiánya miatt – nem tart ott, ahol korábban, az mindenképp örömteli, hogy a csapatnak határozott arcéle van. Elemzésünkben most megpróbáljuk megmutatni: mit, miért és hogyan tett a válogatott a Görögország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

A kezdőcsapatok

Marco Rossi két változtatásra szánta el magát a hazai partihoz képest (a Vidi EL-menetelése miatt csapágyasra hajtott Kovács helyén Kalmár szerepelt, a honosított Willy Orban pedig Lang helyét kapta meg a védelemben), de ennél sokkal fontosabb, hogy az alapvetések maradtak a helyükön.

A magyar válogatott a második görögök elleni meccsének is igazi védekező középpályás nélkül vágott neki.

Mindez azt vetítette előre: Rossi nem akar majd sodródni az eseményekkel, nem pusztán reagálni kíván a görögök játékára, hanem proaktív hozzáállással veszi fel a kesztyűt – idegenben is. Bár a meccs felvezetése a hazai sajtóban néhol már azt sugallta, mi vagyunk az esélyesek, a valódi erőviszonyok ismeretében komoly elhatározás volt ez egy olyan edzőtől, aki mindössze két meccsen ült eddig csapata kispadján.

Az első meccs tanulságai alapján a kapitány kidobta az ablakon a felállást, és 4-3-3 helyett 4-2-3-1-ben állt fel. Budapesten Kovács István egyértelműen klasszikus „nyolcasként” játszott, gyakran jött vissza mélyen a labdákért, hogy középpályás emberfölényt kialakítva segítsen megtartani a labdát a görög letámadással szemben. Athénban viszont más volt a cél: a Dunaszerdahelyen egy letámadás-rajongó Klopp-tanítvány, Peter Hyballa keze alatt játszó Kalmár Zsolt bevetése azt jelezte, mindképp Barkasz kapujához a lehető legközelebb akarunk labdához jutni.

Ennek persze volt kockázata is, hiszen a letámadás vonalát követve gyakran a védelmünknek is magasra tolva kellett játszania, közvetlenül a középpályásaink mögött. Willy Orban beszákolása ebből a szempontból is kulcsfontosságú lehet a válogatott jövőjét illetően: a hátvéd Lipcsében pontosan ugyanilyen elvek mentén játszik hétről-hétre, most épp a német futballreform egyik emblematikus alakja, Ralf Rangnick irányítása alatt.

Első félidő

Az első negyedóra vége felé már egyértelműen látszott, hogy a görögök nem tudnak mit kezdeni az agresszív magyar presszinggel, a labdakihozatalaik atomjaikra estek szét, a játékuk lényegében céltalan ívelgetésbe fulladt. Amikor pedig legjobbjuk, az irányító Fortunisz kezdett el visszafelé lépegetni, hogy összeszedje a labdákat a védőktől, így fogadtuk őt:

Remekül látszik, hogy Varga, a Fortunisszal elmozgó Nagy és Szalai, valamint Kalmár is mintaszerűen szűkítik a területet a labdás játékos körül, miközben arra is van gondunk, hogy egyvalaki a fülébe lihegve szívja a vérét – 70 méterre Gulácsi kapujától. Ez a fajta következetesen végrehajtott, meglepően nyílt sisakos, őszinte nyomásgyakorlás teljesen megzavarta a görögöket, akiknek lényegében momentumuk sem volt az első félidőben (Érdemes arra is vetni egy pillantást, ahogyan Bese és Kleinheisler – bekarikázva – őrzi az egy bravúros labdakihozatallal esetlegesen megjátszható görög játékosokat.).

Már a kapuskirúgásoknál teljesen letámadtuk a görög csapatot, Szalai és Kalmár teljesen ellehetetlenítette, hogy a középhátvédek nyugodtan dédelgessék a labdát, miközben a két támadó mozgását követő középpályás vonal a passzsávokat zárta Fortunisz előtt. A védelem előtt játszó Kurbelisz teljesen játékon kívül rekedt, alig lehetett megtalálni labdával, nem véletlen, hogy Skibbe kapitány a félidőben őt kapta le a pályáról azonnali hatállyal.

Mivel középen a hazaiaknak esélyük sem volt első szándékból áthozni a labdát, jobbára a szélek felé terelődött a játékuk. Rossi természetesen ezt a fejleményt is tankönyvből olvasta, és a letámadásból mintaszerű gyorsasággal/hatékonysággal visszahúzódó magyar válogatottnak erre is volt válasza. Íme:

A szélek felé terelt görög támadásvezetésből felpassz következik, ám Zeca négy magyar játékos gyűrűjében veheti át csak a labdát, szigorúan Gulácsi kapujának háttal. Mire ebből megfordul, és/vagy kipasszolja a labdát (csak a vonal felé, hiszen a pálya közepét őrzi a visszafelé mozgó Szalai), már rég visszarendeződött mindenki, a görögöknek esélyük sincsen rendezetlen védelemre vezetni a labdát.

  • Csak Fortunisz egymaga négyszer veszített labdát az első félidőben, de az is sokatmondó adat, hogy az egész mérkőzésen egyetlen egyszer ért labdába a magyar tizenhatoson belül. Többnyire valamelyik szél felé sodródott ki, és onnan próbált cselezni, indulni – kevés sikerrel.
  • A görögök 23-szor kísérleteztek beadással a meccsen (az eredetileg irányítót játszó Fortunisz vitte a prímet, nyolc próbálkozással), és bár jóval kevesebbet birtokoltuk a labdát, mint a hazaiak (58-42%, 677-564 labdaérintés), előrefelé alig harminccal passzoltak többet Manolaszék (344-308). Amit Rossi eltervezett, azt – egy kivételével – hatékonyan, magas szinten hajtotta végre a csapat, amely teljesen megfogta ellenfelét az első 60 percben.

A támadóharmadban viszont nem tudtuk bevinni a döntő csapást. Hiába a magasan szerzett labdák (háromszor annyi volt belőle nekünk az ellenfél térfelén, mint a görögöknek), sem Kalmár, sem Szalai nem tudott ezekkel mit kezdeni, Sallai pedig – jellemzően az előre keveset játszó Fiola miatt – keveset volt játékban. Varga Roland szintén megmutatta, hogy érdemes vele számolni akár ezen a szinten is, de az ő erőssége inkább a pontrúgások elvégzése, nem feltétlenül a letámadásból való lerohanás.

Az is kiderült ráadásul, hogy támadásépítésben még nem tartunk ott, mint a Storck-éra legszebb napjain (egy sokadik virágzását érő Gerával a csapatban, ne feledjük): lassan járattuk a labdát, a csapatrészek gyakran szétszakadtak, és az is egyértelmű, hogy a válogatott üvölt egy olyan irányítóért, aki képes ritmust váltani, diktálni a játékát irányát és tempóját, aki forgatja a labdát és szükség esetén a csapatrészek közé, az ellenfél védelme mögé is el tudja juttatni a labdát, teszem azt, nyomás alatt is.

Második félidő

Ráadásul a letámadásunk kifulladása után (cirka 60. perc) nem maradt nagyon más a tarsolyunkban. A görögök gyorsan átvették a játék irányítását, és gólt ugyan csak egy szerencsétlen egyéni hibából szereztek – Orban előbb rossz helyre szabadított föl, majd a mögé, a neki holttérbe bemozgó Mitroglut nem követte le Kádár -, de egyre kevésbé lehetett érezni a magyar csapaton azt a fajta tudatos nyomásgyakorlást, mint a meccs elején. Ezúttal ráadásul Rossi cseréi sem ültek, sőt, a hajrában megint előhúzott 3-5-2-es felállás sem hozott változást a meccs képébe.

Jobban játszottunk mint Budapesten, ez mindenképp örömteli

hangsúlyozta a meccs után a kapitány, és ez most tényleg nem a szokásos kincstári optimizmus: Rossi csapata egyelőre meccsről-meccsre jobb, a fejlődés tényleg látványos és egyértelmű. A csapatépítésnek ebben a szakaszában (ne feledjük, ez a keret nem is olyan régen még Luxemburg, Andorra, Kazahsztán elleni vereségeket könyvelt el) az eredmények még törvényszerűen ingadozóak, arról ráadásul tényleg nem a mostani kapitány tehet, hogy ezt a munkát neki a tétmeccseken kell elvégeznie, mért a felkészülési időszakot más valakivel vesztegette el a szövetség.

Eredmény, Nemzetek Ligája, 3. forduló:

Görögország – Magyarország 1-0 (0-0)
2018.10.12., Athén. Spiros Louis Olimpiai Stadion, 20.45. j.v.: Stieler T. (német)
Görögország: Barkas – Bakakis, Sokratis, Manolas, Tsimikas – Zecam Kourbelis (Tziolis, 46.), Bakasetas, Fourtounis, Pelkas (Lazaros, 85.) – Mitroglou
Magyarország: Gulácsi Péter – Bese Barnabás (Németh Krisztián, 75.), Willi Orbán, Kádár Tamás, Fiola Attila – Nagy Ádám, Kleinheisler László – Varga Roland (Nagy Dániel, 68.), Kalmár Zsolt (Kovács István, 55.), Sallai Roland – Szalai Ádám
gól: Mitroglou (65.)
sárga lap: Sokratis (9.), Tsimikas (22.), Bakakis (27.)., ill. Kalmár (32.), Fiola (43.), Kleinheisler (60.), Kovács (73.)
piros lap:

Nyitókép: Fotó: MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.