Élő Foci

Elmaradt a bravúr, kikapott a magyar válogatott Görögországban

A magyar labdarúgó-válogatottnak bravúrra lett volna szüksége Görögország ellen, Athénban, a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában. Marco Rossi szövetségi kapitány csapatában most mutatkozott be a nemzetközileg rutinos, Willi Orban. A 25 éves játékos nagyon jól játszott, több kulcsszerelést is bemutatott, kijelenthetjük, hogy nagyon komoly erősítést jelent a magyar válogatott számára.

A meccset nem a magyar csapat kezdte jobban, az első percekben beszorult a válogatott. Kis időre volt szükség, hogy a középpályások felébredjenek, de aztán a játékrész végéig már inkább Varga Rolandról, Szalai Ádámról és Kalmár Zsoltról szólt. Szerencsétlenségünkre a gól elmaradt, pedig voltak olyan periódusok, ahol érezhetően padlón volt a hazai csapat.

A második félidőben lassult a tempó, úgy tűnt, mindkét fél a kivárásra játszik. Csakhogy aztán a semmiből Mitroglou éppen Orban mellől gólt fejelt, és minden megváltozott.

Már nem lehetett építkezni, muszáj volt egyenlíteni, ám ezt tudták a görögök is, akik a 65. perctől kezdődően beálltak védekezni, és csak a kontrákra építettek. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen hiába cserélt hármat is Rossi, nem sikerült betalálni.

Ez azt jelenti, hogy Magyarország három meccs után három ponttal a csoport harmadik helyén áll. A finnek Tallinban is nyerni tudtak, így a lemaradás már hat pont az éllovassal szemben.

Eredmény, Nemzetek Ligája, 3. forduló:

Görögország – Magyarország 1-0 (0-0)
2018.10.12., Athén. Spiros Louis Olimpiai Stadion, 20.45. j.v.: Stieler T. (német)
Görögország: Barkas – Bakakis, Sokratis, Manolas, Tsimikas – Zecam Kourbelis (Tziolis, 46.), Bakasetas, Fourtounis, Pelkas (Lazaros, 85.) – Mitroglou
Magyarország: Gulácsi Péter – Bese Barnabás (Németh Krisztián, 75.), Willi Orbán, Kádár Tamás, Fiola Attila – Nagy Ádám, Kleinheisler László – Varga Roland (Nagy Dániel, 68.), Kalmár Zsolt (Kovács István, 55.), Sallai Roland – Szalai Ádám
gól: Mitroglou (65.)
sárga lap: Sokratis (9.), Tsimikas (22.), Bakakis (27.)., ill. Kalmár (32.), Fiola (43.), Kleinheisler (60.), Kovács (73.)
piros lap:

Fotó: Panajotisz Moszhandreu / MTI/EPA

Orban sem tudott segíteni, kikapott a magyar válogatott Görögországtól

Hiába harcolt óriásit, egy pillanatnyi kimaradás elég volt ahhoz, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kikapjon Görögország ellen a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában. Noha a meccset a görögök kezdték jobban, a magyar csapat az első félidőben jobban játszott, közelebb állt a gólhoz.

A második játékrészben aztán lassult az iram, és ezt a hazaiak használták ki jobban: a 65. percben Mitroglou fejelt közvetlen közelről, az amúgy kiválóan bemutatkozó Willi Orban mellett a kapuba.

A meccs utolsó fél órájában hiába akartak a magyar játékosok, nem sikerült a betömörült görögök mellett betalálni, így harmadik meccsén második vereségét szenvedte el a magyar válogatott. Rossz hír, hogy Finnország ismét nyert Észtország ellen, így kilenc ponttal vezetik a csoportot.

Utolsó esély

Nem tudunk helyzetet kialakítani a behúzódott görög védők mellett, de legalább szerencsénk van: öt perc a hosszabbítás.

Baj van

Rohamosan fogy az idő, és nem sikerül igazán jó döntést hozni az ellenfél kapuja előtt – úgy meg, ugye, nem fogunk gólt lőni.

15 percünk van

Nagy Dániel a 68. percben jött Varga helyett, míg most Németh Krisztián érkezik Bese helyére, egyértelmű a cél: be kell kotorni az egyenlítő gólt. Az elmúlt 10 percben kicsit úgy tűnt, mintha megzavarodott volna a válogatott, de sok van még a végéig.

Csak altattak, Mitroglou fejesével vezetnek a görögök

A görög válogatott a semmiből megszerzi a vezetést. Egy szép indítás után szélről beadott labdát először Orban még kirúgta, ám pont visszaküldte a feladóhoz. A második beadást pedig már eltalálta Mitroglou fejét, aki épppen Orban mellől fejelt gólt.

Kicsit csendesebb a meccs

Talán picit visszaesett a színvonal, de ez lehet csak azért van, mert a csapatok fújnak egyet a nagy hajrá előtt. Jól játszunk, a görögök nem találnak rajtunk fogást, cserébe mi sem találunk rajtuk. Így megy ez.

Rögtön magyar helyzet

Bese Barnabás beadását Szalai Ádám bólintott centikkel a kapu mellé – a görögökben, de főleg a kapusban, megfagyott a vér. Nagyon közel voltunk a vezetéshez.

Kezdődik a második félidő

A görögök egyet cseréltek, Tziolis jün Kourbelis helyére. A második félidőt a magyar csapat kezdi.

A többi meccsen

A csoport másik meccsén sem született egyelőre gól, az észtek tartják magukat Tallinban Finnország ellen.

Érdekességek 45 perc után:

  • Belgium-Svájc 0-0
  • Horvátország-Anglia 0-0

Ez jó volt

A csapatok 0-0-ás állásnál mentek pihenni. A magyar csapat előtt le a kalappal, jól, szervezetten játszik Marco Rossi csapata, sőt a magyar gól is benne volt a meccsben. Orban uralja a magyar tizenhatos előtti területet, a támadóknál pedig Kalmárt és Vargát kell kiemelni.

Orban (vagy Orbán) rettentően magabiztos

Az újonc védő kiválóan játszik, szerencsére nincs sok dolga, de ha mégis, megoldja. Nem érdemes elkiabálni, de nagyon jót tehet ennek a védelemnek egy ilyen kaliber.

Eddig Varga Roland a legjobb magyar

Meg sem lepődünk, de 25-ről szabadrúgást kap a magyar válogatott, és Varga Roland ha már ott van, kapura csavarja. Most csak néhány centit tévedett, közel volt a gól.

Kis trükkösök!

Kalmár végezhetett el szabadrúgást olyan 35-40 méterről, de végül nem beadta, hanem Nagy Ádámmal trükköztek egy sort. Nagy rálépett a labdára, visszahúzta Kalmárnak, aki kicsit vezette még, aztán ráküldte. Nem volt veszélyes, de na, ez jó jel, van önbizalma a fiataloknak.

Éledezünk

Kalmár nagy energiával játszik, ahogy a szélen Varga Roland is. Az előbb az ő kiváló beadását fejelte néhány méterről mellé Szalai Ádám. Nem baj, a lényeg, hogy kijött a magyar csapat a szorításból.

Megvan az első magyar helyzet

Varga Roland jutott szabadrúgáshoz 30 méterről, a Fradi támadója pedig nem vacakolt, ráküldte. A lövés nem okozott gondot, de üzenetnek megteszi.

Nagy tempó

Óriási sebességgel kezdett a kongó Olimpiai Stadionban a görög válogatott, a magyar csapat talán még nem járt az ellenfél térfelén. Orban jól játszik egyelőre, már kétszer mentett középen.

Kezdünk

A mérkőzést a hazai csapat kezdheti.

Olvasói sztorik