Élő Sport

A szünet után vaktölténnyel tüzelt, kiesett a vébén a női kéziválogatott

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A félidőben még egy góllal vezetett, ám végül 26-22-re kikapott a magyar női kézilabda-válogatott a világbajnokság középdöntőjében Svédország ellen.

Mivel a nap első göteborgi mérkőzésén Montenegró hozta a kötelezőt Szenegál ellen, kétpontos előnybe került a magyar válogatottal szemben, amelyet a csoportkör utolsó fordulójában legyőzött. Egy ponttal a horvátok is megelőzték a magyar együttest.

Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény dönt, így a társházigazda ellen Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese azzal a tudattal lépett pályára,

hogy bravúrt jelentő pontszerzésre van szüksége ahhoz, hogy megtartsa esélyét a negyeddöntőbe jutásra, amely egyben olimpiai tornán való részvételt jelent.

Az eddig hibátlan svédek számára a győzelem nyolc közé kerülést ért. A magyarok 18 fős keretéből ezúttal a beálló Füzi-Tóvizi Petra, illetve a Szenegál ellen térdsérülést szenvedett kapus, Szemerey Zsófia maradt ki.

A hangulat és a közel telt ház – 10 561 néző látogatott ki, amely új rekord a svéd női kézilabdában – nem fogta meg a magyar válogatottat, Böde-Bíró Blanka korán ziccert és hétméterest fogott, a kiegyenlített első tíz perc elteltével 5-3-ra vezetett a nemzeti csapat, a maroknyi magyar szurkolósereg biztatása pedig sokszor felülemelkedett a csarnokot sárgába borító tízezer svéd hangján.

6-3 után megtorpant kissé a támadójáték, a svédek szélről sorra eredményesek voltak, és egy háromgólos sorozattal egyenlítettek. Két kihagyott hazai hétméteres után két kimaradt magyar büntető következett, mindkét fél támadójátékában akadtak pontatlanságok, húsz perc elteltével, 8-7-es vezetésnél Golovin időt kért. A csapatkapitány Böde-Bíró a hatékony védelem támogatásával több nagy védést bemutatott, elöl pedig bátran vállalkoztak a magyar lövők, 11-8-ról azoban egy emberelőnyt is kihasználva egy gólra zárkózott a társházigazda, írta az MTI.

A második játékrész szélen kihagyott magyar helyzetekkel indult, át is vette a vezetést a házigazda 14-12-es előnyénél időt kért a magyar kapitány, megelőzendő a Montenegró elleni mérkőzés második félidejében történtek megismétlődését.

A hatékonyabbá váló svéd védelemmel a sok mozgás ellenére sem nagyon tudott mit kezdeni a magyar válogatott, Johanna Bundsen pedig remekelt a gólvonalon, 18-13-nál öt találatra nőtt a skandinávok előnye.

Ebben a periódusban többször a szerencse is a hazaiak mellett állt, ami magyar támadásnál a kapufáról kifelé, az a túloldalt befelé pattant, Albek Anna találatai tartották ötgólos távolságon a különbséget. Ötperces svéd gólcsend alatt három gólra fel tudott zárkózni a magyar válogatott (22-19), az utolsó öt percben azonban újra öt találatra eltávolodtak a svédek, innen pedig már nem volt visszaút.

Golovin Vlagyimir együttese a középdöntő hétfői zárónapján 18 órától a horvát válogatott ellen lép pályára. Győzelme esetén megszerzi a csoport harmadik pozícióját, amely a többi hatos eredményeitől függően akár a vb 9. helyét is jelentheti.

Mivel a franciák és a dánok már ott vannak a legjobb nyolc között, ezért ez a pozíció olimpiai selejtezős helyet ér.

Női kézilabda-világbajnokság, középdöntő, I. csoport, 2. forduló:

Magyarország – Svédország 22-26 (11-10)
Göteborg, Scandinavium, 10 561 néző
v.: A. Covalciuc, I. Covalciuc (moldovaiak)
Magyarország: Böde-Bíró – Győri-Lukács 2, Vámos 6, Papp, Bordás 1, Kuczora 2, Szöllősi-Schatzl 2. Cserék: Klujber 3, Pásztor, Simon, Albek 5, Márton 1, Töpfner.
lövések/gólok: 44/22, illetbe 40/26
gólok hétméteresből: 3/0, illetve 5/2
kiállítások: 6, illetve 4 perc

 

További eredmények:
Montenegró – Szenegál 29-21 (18-8)
Horvátország – Kamerun 24-15 (18-6)

 

Az állás: 1. (és továbbjutott) Svédország 8 pont, 2. Montenegró 6, 3. Horvátország 5, 4. Magyarország 4, 5. Szenegál 1, 6. Kamerun 0

 

III. csoport (Herning):
Dánia – Lengyelország 32-22 (15-12)
Németország – Szerbia 31-21 (14-13)
Románia – Japán 32-28 (17-14)

 

Az állás: 1. (és továbbjutott) Németország 8 pont, 2. (és továbbjutott) Dánia 6, 3. Románia 4 (114-119), 4. Lengyelország 4 (93-116), 5. Japán 2, 6. Szerbia 0
Pontazonosság esetén egymás elleni eredmény rangsorol.

Tavaly kikaptunk, az olimpián nyertünk

A tavalyi Eb-n is a középdöntőben találkozott a két csapat, akkor a svédek örülhettek (25-30). A tokiói olimpián viszont 26-23-as magyar siker született. Az örökmérleg magyar szempontból: 29 mérkőzés, 19 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség.

Bravúr kell!

Mivel Montenegró simán nyert Szenegál ellen, a társházigazda Svédország ellen adott a feladat a magyar válogatott számára: pontot kell szereznie. Ha ez nem sikerül, akkor a magyar válogatott lemondhat a negyeddöntőről.

Olvasói sztorik