Közélet

Meglátogatta Karsai Dánielt a köztársasági elnök

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Sulyok Tamás mérlegelni fogja a gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász kegyelmi kérvényét.

Otthonában látogatta meg a halálos beteg, eutanáziáért küzdő Karsai Dánielt a köztársasági elnök – erősítette meg a Magyar Hangnak az alkotmányjogász ápolója. Márkovics Ákos azt mondta, a több mint félórás beszélgetés Sulyok Tamással meghitt, jó hangulatú volt.

Az államfő arról biztosította Karsai Dánielt, hogy emberileg mellette áll, a kegyelmi jogkörről szóló kérvényét is mérlegelni fogja, és arról a közeljövőben írásos választ ad.

Dani nagyon örült a találkozásnak, megtisztelőnek tartotta, hogy az államfő otthonában látogatta meg, aki ráadásul egy régi ismerőse üdvözletét is átadta

– tette hozzá Márkovics Ákos.

Az életvégi döntés jogáért küzdő alkotmányjogász nemrég kegyelmi kérvénnyel fordult Sulyok Tamáshoz, azt kérte az államfőtől, tegyen nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy kegyelemben részesíti azokat, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedőknek, hogy ne legyenek elviselhetetlen a fizikai és mentális szenvedésük.

Valami készül…

Azt nem tudni, mire gondolt a köztársasági elnök, de Facebook-oldalán előzőleg mindössze  ennyi jelent meg. Ezt követően vádolta meg Sulyok Tamást azzal Dobrev Klára, hogy köztörvényes bűnt követett el.

Kapcsolódó
Kegyelmi nyilatkozatot kért Karsai Dániel az új államfőtől
Hogy ne büntessék meg az estleges segítőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik