Belföld

Dobrev Klára: Sulyok Tamás ügyvédként termőföldet játszott külföldi kézre, le kell mondania

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője sajtótájékoztatón azt állította, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök egy köztörvényes bűnöző, aki ügyvédként pénzért játszott át magyar termőföldeket külföldieknek. „(Az ügyet) hosszú hetek kutatómunkája után minden részletre kiterjedő bizonyítékokkal mutatom be” – közölte Dobrev.

Állítása szerint Szeged környékén összesen több mint ezer hektárnyi termőföld került strómanokon és úgynevezett zsebszerződéseken keresztül külföldiekhez, amiben három-négy ügyvéd játszott közre. Azért, hogy mindez ne legyen feltűnő, elmondása szerint az ügyvédek segédkeztek egymásnak: más-más ellenjegyezte az ajándékozást, a kölcsönszerződést, a haszonélvezeti jogot stb. Dobrev állítása szerint ennek az egyik figurája volt Sulyok Tamás.

Így épület fel a szegedi földmaffia, és ennek segítségével osztrákok tették rá a kezüket magyar termőföldekre

– jelentette ki Dobrev, aki a sajtótájékoztatón egy 103 hektáros termőföld ügyét emelte ki, melynek esetében mindent Sulyok Tamás intézett.

A terület Dobrev állítása szerint előbb egy Gyuris Gyula Ernő nevű strómanhoz került, aki Sulyok Tamás segítségével Kocsis Lászlónak ajándékozta a földet. „Mivel ajándékozásról van szó, ellenérték nélkül. Azért az nem túl életszerű, ugye, hogy több száz hektárnyi területet vadidegen emberek egymásnak ajándékoznak?” – mondta Dobrev, aki a sajtótájékoztatón bemutatta a Sulyok által szignózott dokumentumot. A második stróman ezután kötött egy kölcsön- és jelzálogszerződést azoknak a külföldieknek az Agronómia Kft. nevű cégével, akik törvényesen nem szerezhették volna meg a földet, majd haszonélvezeti jogot adott a cég tulajdonosainak, mondta Dobrev. A politikus ismertette azt is, hogy a cég mögött három osztrák testvér állt: Franz, Ernst és Alois Kirchmayr.

Dobrev közölte, hogy a kölcsönszerződést, a jelzálogszerződést, valamint a haszonélvezet bejegyeztetését ügyvédként szintén Sulyok intézte, aki egyben az osztrák cég magyarországi kézbesítési megbízottja is volt.

Amit az előbb bemutattam önöknek, az önmagában is bizonyító erejű. Kétségkívül bizonyítja, hogy Sulyok Tamás a földmaffia egyik figurájaként bűncselekményt hajtott végre, és törvényellenesen, ügyvédként pénzért játszotta át a magyar termőföldet külföldieknek. Nekünk azonban megvan maga a zsebszerződés is, német nyelven. Ebben fekete-fehéren az áll, hogy az első stróman, Gyuris Gyula Ernő a földterületet az Agronómia Kft. nevében és érdekében vette meg.

Majd idézett is belőle:

A magyar földtörvény szerint olyan cég, mint az Agronómia Kft. jelenleg nem lehet vevő, így annak ügyvezetője járt el a cég megbízásából az ingatlanvétel ügyében. Ezért jelenleg pro forma is Gyuris úr áll a telekkönyvben tulajdonosként. Ezennel írásban kifejezetten és visszavonhatatlanul rögzítjük, hogy az Agronómia Kft. a kizárólagos gazdasági tulajdonos és jogosult arra, hogy a megbízásából szerzett minden földet kártalanítás nélkül saját tulajdonába ruházhasson át telekkönyvileg. Ez a kötelezettség Gyuris úr jogutódjaira is vonatkozik. A földek vételárát egyszeri haszonbérlettel, jutalékfizetéssel és szénavásárlással az Agronómia Kft. teljes egészében megfizette

– olvasta fel Dobrev, aki szerint a szövegből kiderül, hogy a szerződő felek tisztában voltak azzal, hogy törvényt sértenek, illetőleg, hogy a külföldiek a föld árát „stikában”, szénavásárlás formájában ki is fizették. Továbbá a külföldiek még arra az esetre is bebiztosították magukat, hogyha változik a törvény, vagy „elhullnak a strómanok”, a föld akkor is az övék maradjon, mondta Dobrev.

Ezt követően Dobrev

a DK nevében felszólította Sulyok Tamást, hogy – mivel a földmaffia egyik tagja nem testesítheti meg a nemzet egységét, nem lehet köztársasági elnök – Novák Katalinhoz hasonlóan mondjon le,

majd bejelentette, hogy csütörtökön átadja az iratokat az ügyészségnek. Miután végzett az ügyészségen, a sajtónak is átadja az állításait igazoló iratokat.

A sajtótájékoztató után a HVG újságírójának kérdésére Dobrev Klára elmondta, a szóban forgó bűncselekmény a 2000-es évek elején történt. Kálmán Olga DK-s országgyűlési képviselő hozzátette, olyan szerződések születtek, melyek már akkor is bűncselekménynek számítottak.

A HVG rákérdezett arra is, mi alapján állítja a DK, hogy 2014 előtt is bűncselekménynek számított az eset. Dobrev Klára erre azt mondta, ha egy ügyvéd ilyen szerződést nyújt be a földhivatalhoz, akkor bűncselekményt követ el, a zsebszerződések mindig is annak számítottak. Hozzátette, a 2014-es törvény értelmében az ügyészség járhat el az ügyben.

A Gulyáságyú Média felvetette, hogy mivel régen történt az ügylet, elévülhetett az ügy. Erről Dobrev azt mondta, a 2014-es törvény az elévülést is megváltoztatta, ezt pedig a Sulyok Tamás vezette Alkotmánybíróság is rendben találta. Arra a kérdésre, hogy ezek szerint elévült-e az ügy, Kálmán Olga visszakérdezett:

Önök szerint lehet köztársasági elnök az, akit csak azért nem ítélnek el, mert az a bűncselekmény, amit elkövetett, már elévült?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik