Szilágyi Liliána testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolja az apját és korábbi edzőjét, Szilágyi Zoltánt. Az Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok úszó minderről a közösségi oldalain írt, valamint az Elviszlek magammal adásában is beszélt róla D. Tóth Krisztinának.
Ahogy arra a Telex felhívja a figyelmet, az egyiket még a 2016-os Eb-ezüstjét követően adta az úszószövetségnek, amiben arról beszélt, a verseny előtt három hónappal abba akarta hagyni az úszást, mert nem róla szólt a sportja, hanem a családjáról, hogy milyenek a felmenői. De olyan emberek közé került, akik segítettek neki, átlendült a dolgokon és először maga miatt csinált végig egy versenyt.
Erről most azt mondta, hogy korábban az édesapja szavait használta mindig, be kellett tanulnia a lehetséges kérdéseket és az arra adott válaszokat, ebben az interjúban azonban elejtette azt, hogy a felkészülése nem volt ideális, és az olimpiáig tartó időszakban szeretne békességet. Ez utóbbi az apjának szólt.
Könyörögtem emberek ezrei előtt az apámnak, hogy hagyjon békén az olimpiáig. Nem tudok úgy teljesíteni tovább, hogy meg vagyok félemlítve.
A másik nyilatkozat a 2016-os riói olimpiához köthető. Az akkor 200 pillangón tizedik Szilágyi az M4-nek egy szokatlanul őszinte interjút adott arról, hogy meg kéne tanulnia felvállalni az érzéseit.
„Nem volt könnyű, de újra rájöttem, hogy miért vagyok itt, hogy mit akarok magamnak bizonyítani. Azt akarom, hogy érezzek. Mert a sport, az úszás, az élet maga egy érzés. Olimpián vagyok, nem kevés küzdelmen mentem át, és ezt nem szabadna elfelejtenem” – nyilatkozta akkor Szilágyi, aki a wmn.hu-nak úgy emlékezett erre vissza, hogy azt sem tudja, hogyan hozta le azt a tizedik helyet, nem volt edző mögötte, eljött az apjától, nem volt hol lennie, edzőtáborról edzőtáborra járt, hogy legyen hol aludnia.
Ott én tettem egy nyilatkozatot, amit a mai napig nem tudok végignézni, amire a médiának az volt a válasza, hogy a legszórakoztatóbb olimpikon. Én ott idegösszeomlást kaptam utána.
Szintén az olimpia idején nyilatkozta ezt: „Szeretném megköszönni elsősorban édesanyámnak, aki mellettem állt, amikor nagyon nehéz volt. Együtt indultunk el egy úton, felvállaltuk azt, hogy szeretnénk változtatni, máshogy élni, boldogok lenni. Megköszönném a húgomnak, aki nagyon sok erőt adott, még úgy is, hogy nem igazán tudtunk beszélni.”
„Köszönettel tartozom Ramocsa Gábornak, aki megmutatta nekem, mit jelent az, hogy család. Mi az az önzetlen szeretet, mindezt a famíliájával együtt. Megköszönném a barátaimnak, akik hittek bennem. »Ez így kicseszett jó, gyerekek, tényleg! Nagyon boldog vagyok, mert az az út, amit együtt végigjártunk… nagyon jól tudjátok, min mentem keresztül«. Örömmel tölt el, hogy oda tudtam állni az olimpián, az, hogy ilyen nagy lelki sebekkel – amit ők gyógyítottak be nekem – sikerült ez az egész.
Végső soron szeretném megköszönni Csende Zsoltnak, aki nemcsak szakmailag adott nekem rengeteget, hanem emberileg is. Tényleg, nekem fogalmam sincs, mi az az önzetlen szeretet, mert nem tapasztaltam korábban, de ez alatt a fél év alatt annyi mindent tanultam, más ember lettem – teljesen mindegy, hogy sikerült ez az olimpia, de egyébként nagyon jól sikerült, mert ahonnan indultam, én azt hittem, meg fogok halni, de tényleg.”
Tudok sírni, ez fél éve még nem ment… Most két hétig csak sírok majd.
A leglényegesebb, hogy tudom, mit kell tennem. Tudom, hogy szeretnék élni, milyen ember szeretnék lenni, hogy a barátaim számíthassanak rám, mert aki mellettem van, az tisztában van vele, mire vagyok képes. Ez a mai nem az volt, viszont a körülményekhez képest kihoztam magamból a maximumot. Nagyon dühös vagyok azért, mert sok maradt bennem. A lelkem odaadtam az úszásnak, a legmélyebb zugokból is felhoztam olyan dolgokat, amiket még helyre kell raknom, mert nem biztos, hogy úgy kellene úsznom, hogy minden fájdalom és a sok rossz ott legyen bennem.
Összességében tényleg köszönöm, hogy itt lehettem, és nagyon boldog vagyok, mert szabad vagyok! Kivívtam a szabadságom, és én vagyok Szilágyi Liliána, olimpiai hatodik helyezett – na jó, középfutamban, de nem baj, mindenki tehet egy szívességet, és folytatom a munkát, jövőre a budapesti világbajnokságon meglátjuk, mi lesz, mert most már egy kicsit tényleg elegem van ebből” – mondta az akkor 19 éves Szilágyi Liliána.
