Sport

Nyilvánosságra hozták a Turi György-jelentést

Turi György nem követett el szexuális zaklatást, ám testi, lelki bántalmazás az elmúlt évtizdekben előfordult. Ezt állapította meg az az öt fős bizottság, amelyet a Magyar Úszó Szövetség azért hozott létre, hogy számos úszó, edző, szülő meghallgatásával alaposan kivizsgálja a mesteredző ellen az elmúlt hónapokban felmerült vádakat.

Kapcsolódó
Turi György: Ez vagyok én, a lelki terrorista
Cseh Lászlóval készült beszélgetésünk óta az egyik legsikeresebb magyar úszóedzőt egyre-másra vádolják korábbi versenyzői. Verésről, megtörésről, molesztálásról beszélnek. Négy évtizedes karriert áttekintő nagyinterjúnk.

A bizottság bizonyítottnak találta, hogy a 2000-es évekig gyakrabban, utána elszórtan alkalmazott Turi olyan módszert, amikor tetten érhető volt a testi- és/vagy a lelki bántalmazás. Turi György ezeket a cselekményeket, amelyek kiváltó oka „rendszerint fegyelmezetlenség volt”, elismerte, és a bizottság előtt is bocsánatot kért a megbántott versenyzőktől.

A bizottság ugyanakkor megállapította, hogy

az erre az időszakra eső rendszeres és tudatos vagy élvezetből történő testi bántalmazás nem bizonyítható, ahogy szexuális zaklatást sem követett el a mesteredző.

Viszont:

  • a’80-as évektől sok esetben merült fel a megalázó és lealacsonyító megjegyzések alkalmazása a versenyzőkkel szemben, különösen sértő módon a leány versenyzők esetében a súlyukkal illetőleg a menstruációs ciklusukkal kapcsolatban. A női versenyzők súlyproblémájának nem megfelelő kezelése bulimiás tünetekhez vezetett.
  • A 2000-es évektől fokozatosan eltűntek a fenti módszerek Turi György eszköztárából illetőleg jelentősen finomodtak, de továbbra is megmaradtak a súlyra vonatkozó sértő megjegyzések és a megalázó beszédstílus.

Bár a MÚSZ jelenlegi elnöke és elnöksége nem tehető felelőssé a múltért, az egyetemes úszósport nevében bocsánatot kér az áldozatoktól. Az elnökség egyúttal tudomásul vette Turi György MÚSZ-ban betöltött posztjairól történő lemondását. A szövetség kijelentette, tovább szigorítja a szabályait, továbbfejleszti a gyermekvédelmi programját.

Ledöntöttük a titkot és tagadások bálványát. Aki a jövőben ilyen tipusú bántalmazást végez, annak „letörjük a kezét”

– fogalmazott záróbeszédében Wladár Sándor a MÚSZ elnöke.

Kapcsolódó
Klubja kiáll Turi György mellett
Nem vonják meg a bizalmat az úszóedzőtől.

Az RTL Klub újságírója rákérdezett, hogy Turinak lesz-e lehetősége a jövőben úszóedzőként dolgozni? Wladár válaszában áthárította a kérdést a munkáltatóra, mondván:

miután a szövetséggel már nem áll kapcsolatban az úszóedző, hiszen minden posztjáról lemondott, a Kőbánya SC hivatott eldönteni, hogy alkalmazza-e az edzőt,

A jelentés teljes egészében a MÚSZ honlapján olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik