Sport

Djokovic 7 évesen már világelső akart lenni, most megdöntötte Federer rekordját

DAVID GRAY / AFP
DAVID GRAY / AFP

A férfi teniszezők világranglistáján élén immár a rekordot jelentő 311. hetét kezdi a szerb Novak Djokovic. A 18-szoros Grand Slam-bajnok ezzel lehagyta Roger Federert, akivel a múlt héten még társbérletben tartotta az erre vonatkozó rekordot. A 33 éves szerb először 2011 júliusában állt az ATP-rangsor élére, akkor 53 hétig maradt ott, majd további négy időszakkal jött össze a 311 hét.

A rekorddöntést követően előkerült róla egy felvétel: 7 évesen egy szerb televíziónak nyilatkozva beszélt arról, hogy a teniszben az a célja, hogy világelső legyen.

Djokovic csúcsdöntésének hírére hétfőn több száz szurkoló gyülekezett a belgrádi étterme előtt, ahol a teniszező és családja tűzijátékot rendezett. A főváros épületeire több helyen az ő portréját vetítették ki, montázsokban pályafutása legszebb pillanatait elevenítették fel, és a zászlókat lobogtató rajongók „Nolo, Nolo” skandálással éltették kedvencüket, írja az MTI. A jelentések arra is kitértek, hogy a koronavírus-járvány ellenére sokan nem tartották be a védőtávolságot.

A mai nap nemcsak nekem, hanem a családomnak és egész Szerbiának különleges. Köszönöm nektek ezt a sikert, amely egyben az egész nemzet sikere

– mondta Djokovic az ujjongó tömegnek.

pedja milosavljevic / AFP

A rotterdami tornán vasárnap döntős Fucsovics Márton 13 helyet javítva a 46. pozícióba jött fel, a másik top 100-as magyar, Balázs Attila megőrizte 99. helyét.

Kapcsolódó
Fucsovics kikapott a döntőben a világranglista nyolcadikjától
Nem tudta megszakítani Rubljov nagy sorozatát, az orosz zsinórban a negyedik ATP 500-as versenyét nyerte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik