Sport

Babosék idén is a döntőért játszhatnak az Australian Openen

Korábban a témában:

Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic sorozatban harmadszor jutott be az elődöntőbe női párosban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A második helyen kiemelt, világbajnoki címvédő duó kedden az amerikai Cori Gauffot és Caty McNallyt verte két szettben, 1 óra 20 perc alatt. Babosék két éve megnyerték a melbourne-i Grand Slam-tornát, tavaly pedig a döntőben maradtak alul.

Federer sérülten, hét meccslabdáról tett csodát
Tennys Sandgren még nagyon sokáig siratni fogja, hogy elszalasztotta élete lehetőségét.

Babosék brékkel kezdték a mérkőzést, majd 4:2-es vezetésük után ismét elvették ellenfelük szervajátékát, és így 26 perc alatt szettelőnyhöz jutottak. A második játszmában 1:1 után kerültek lépéselőnybe, majd 5:4-nél brék-, illetve meccslabdához jutottak, amivel azonban nem tudtak élni. A befejezés azonban így sem váratott magára sokáig: a következő szervagémjük során három mérkőzéslabdához jutottak, és ezekből a harmadikat használták ki.

Babosék két éve megnyerték a melbourne-i Grand Slam-tornát, tavaly pedig a döntőben maradtak alul.

A páros ellenfele a legjobb négy között a hetedik helyen kiemelt, tajvani Csan Hao-Csing és Csan Latisa lesz.

Eredmény, női páros, negyeddöntő:

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.) – Cori Gauff, Caty McNally (amerikai) 6:2, 6:4

Kiemelt kép: MTI/EPA/Lynn Bo Bo

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.