Gyarmati Andrea: Apróságaim. Földön, vízben, rendelőben, Budapest, 2013 / Arcanum Digitális Tudománytár
Poszt ITT

Gyarmati Andrea: A rövidlátás is „tanulható”

Hát akkor ne tanítsuk.

A kislány hunyorog, ami általában a rövidlátás jele. Viszik szemészhez, többhöz is, ám az összes szakember mindent rendben talál.

A szülők tanácstalanok, egészen addig, míg az egyik orvos megkérdi az anyukától:

„Ön esetleg nem rövidlátó?”

„De, az vagyok.”

„És miért nem hord szemüveget?”

„Mert nem érzem benne magam csinosnak, inkább kibékültem azzal, hogy homályosan látok.”

„Akkor a gyerek látásával valóban nincs baj, csupán utánozza önt a hunyorgásban. Ami teljesen egészséges reakció.”

Én is azonnal gyanút fogok, ha egy kis páciensem nem azzal jön, hogy fáj a hasa, vagy fáj a feje, hanem azzal, hogy „szúr a gyomrom”, vagy „migrénem van”.

Utóbbiakkal rendre akkor állnak elő, ha utánoznak valakit a környezetükben.

Vagyis hát „nevelődnek” mellettünk.

*

A gyereknevelés olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá, mindenkinek van róla véleménye. (Pont, mint a járványhoz és a járványról.)

Soha egyetlen anyuka, apuka nem jött be úgy a rendelésemre, hogy „doktornő, én csapnivaló szülő vagyok, kérem, segítsen megváltozni”. Ugyanis elhisszük magunkról, hogy a vérünkben van a szülőség, pedig dehogy.

A nevelésben is korszakok és elgondolások váltották, váltják egymást, plusz e téren is sokfélék vagyunk.

Mintát adnak a saját szüleink, és persze az is számít, kivel kötjük össze az életünket, hiszen ő is hozza a nem mindig illeszkedő csomagot.

Orvosként negyvenhárom éve figyelem, hogyan működik a nevelés a családokban, és arra jutottam, hogy igazából sosem nevelünk, „csak” élik közös életüket a gyerekek és a szüleik, és ezáltal „nevelődik” a gyerek. Hat rá a szülő személyisége, viselkedése, érzelmei, a dolgokról alkotott elképzelései, az életmódja, az életfilozófiája. Ahogy természetesen a gyerek is hat a felnőttre.

Gyarmati Andrea: Apróságaim. Földön, vízben, rendelőben, Budapest, 2013 / Arcanum Digitális Tudománytár Gyarmati Andrea kisfiával, Hesz Mátéval.

*

Ötéves gyereket hoznak a rendelőbe, jövőre iskolába menne, csakhogy selypít, raccsol, szavakat ismétel.

Édesapát zavarja ez, sürgős logopédiai kivizsgálást és kezelést kér.

Amolyan „azonnal megoldást akarok” típusú szülő, aki úgy tartja, ha a gyerekben hibásan működik valami, akkor csak ki kell cserélni a „rossz egységet”, és kész.

Nem érzem, hogy komoly gáz lenne, de azért kitöltök egy logopédiai beutalót, és a lelkükre kötöm, hogy értesítsenek a fejleményekről.

Néhány hét múlva az anyuka érkezik a kisfiúval, de nem a beszédhiba okán, hanem egy megfázás miatt.

„Történt valami a logopédusnál?” – kérdem, miután megbeszéltük az aktuális betegséggel kapcsolatos tennivalókat.

Anyuka szája fülig szalad:

Jaj, ne is mondja doktornő, a logopédus megállapította, hogy a gyerek teljesen rendben van, nekünk viszont nem ártana némi logopédiai kezelés, ugyanis a férjem raccsol, én pedig pöszögök. A gyerek simán csak minket utánoz.

Hogy mi ebből a tanulság?

Tán az, hogy akaratunktól függetlenül is példával szolgálunk, példaképek vagyunk.

A családban és bizony a családon kívül is.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.