Poszt ITT

A kutya nem kérdezte a kormányt, hogyan kell élni, párt választani

Az államnak nem felnőtt emberek magánéletébe kellene belepofáznia, ahogy az államtitkár asszony teszi, mert ahhoz semmi felhatalmazása nincs.

„Ha szegényt megkérek,
Avval mit csináljak,
Egy kódusból kettőt
Tehát mért csináljak?
Jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj,
Ugyan mért csináljak.
Istenem, Istenem,
Ugyan mit csináljak,
Legénykedjem-e még,
Vagy megházasodjak?
Jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj,
Vagy megházasodjak?
Az az egy reménység
Táplál ezután is.
Jó lesz a legénység
Nekem továbbra is;
Jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj,
Nekem továbbra is.”
Csíki népdal, Kodály gyűjtése 1910-ből (részlet)

A kormány család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin ezt mondta az RTL-en:

Ha valaki azt gondolja például, hogy egyedülállóként joga van ahhoz, hogy neki, egyedülállóként, anélkül, hogy lenne párja, enélkül neki joga van ahhoz, hogy neki gyereke legyen, és ezt a jogot vívja ki magának, az a gyermek oldaláról közelítve megfosztja őt attól, hogy neki édesanyja és édesapja legyen. Ez szerintem egy olyan helyzet, amikor a gyermeknek az érdekét kell védenünk.

Novák Katalint is megilleti a jog, hogy a mondatait a szövegkörnyezet oldaláról közelítve értelmezzük. Az úgynevezett nemzeti konzultációról volt szó Baló György műsorában, amikor az államtitkár a fenti kijelentést tette;  a kormány szerint égető szükség van a családok védelmére és sürgős népszaporulatra, ezért ott a konzultációs íven a kérdés: egyetértünk-e mi, magyar emberek azzal, hogy a gyereknek joga van apához és anyához.

Ezt toldotta meg az államtitkár az elrettentő példával: egyesek azt gondolják, joguk van egyedül gyereket nevelni, és ilyen esetben a gyereknek a szülőkhöz való joga sérül.

Tehát az ilyen szülőtől valamiképp meg kell védeni a gyermekeket.

Az államtitkár asszony fontosnak tartotta még leszögezni,  hogy támogatja a magukra maradt szülőket, amiből kitűnt: nem feltétlenül az özvegyekkel és elhagyottakkal van baja, hanem egy általa feltételezett, tudatos szemlélet- és életmóddal. Mondjuk ki: a szinglikről, a szinglihordákról van itt szó  – Mikola tanár úrra nézek – akik azt képzelik, hogy joguk van a gyerekhez. Pedig fordítva: a gyereknek van joga őhozzájuk, plusz még egy szülőhöz.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Nézzük az alapoktól. A NER-ideológia szerint a család a következőképp néz ki: anya, apa, gyerekek. Ami nem így néz ki, az nem család, vagy csonka család, vagy beteg család, mindenesetre olyan közösség, amely nem szolgálja a gyerek harmonikus fejlődését.

Mármost ebben az ideológiában a gyerek olyan lény, aki a szülei életét fogja továbbélni: a látott minták szerint rendezkedik be felnőttként. Ha a nevelőszülők melegek, félő, hogy ő is az lesz. Ha a szülők elválnak, ő is elválik majd. Ha egyedülálló asszony nevel egy kisfiút, akkor a kisfiú nem tudja kiről leutánozni az úgynevezett apaszerepet, ezért inkompetens apa lesz belőle, vagy, ami népességileg még rosszabb: nem lesz apa. Fontos még tudni, hogy a NER-család többnyire a munka frontján elszántan harcoló, a megélhetést biztosító édesapából, valamint az otthon melegét biztosító édesanyából áll.

Mármost a tanulásnak és fejlődésnek valóban nagy része mintakövetés, vagy éppen minták elutasítása, de mindenképp valami viszonyulás a látott mintákhoz. A gyerek tényleg azt lesi le a felnőttről, hogy miként kell élni. Ez a világ egyik legtermészetesebb dolga. De ezt a gyerek nemcsak a szülőről lesi (bár kétségtelenül róla elsősorban), hanem az összes felnőttről, Novák államtitkárt is beleértve.

És hát  a gyerek nem csak utánzó lény. Egy ember személyisége – Istennek legyen hála – sokkal bonyolultabb, mint a NER-ideológia feltételezi. Rendelkezünk tanult habitussal, nyilván, de hozott, öröklött habitussal is. Azonkívül van egy csomó  személyiségjegyünk, melyek függetlenek attól, hogy milyen családban nevelkedtünk. És van egy másik, jó nagy csomó, amit nem a pozitív példák, hanem traumák és azok feldolgozása, vagy épp a feldolgozatlan, máig gyulladt és lüktető  sérüléseink alakítottak ki.

A gyerek nagyon sérülékeny, s ha sérül, többnyire egy életre sérül; ez a NER-kompatibilis családban  ugyanúgy bekövetkezhet. Mondjuk: a szülők bántják egymást, vagy önmagukat, vagy éppen őt.  (Sokszor, sajnos, mindhárom egyszerre igaz.)

A feltevés, hogy a NER-family biztosítja a gyerek megfelelő fejlődését, alapból hamis. Az pedig, hogy az egyszülős modell önmagában kárt vagy hátrányt jelentene, még hamisabb. Számos boldog, kiegyensúlyozott felnőtt él e hazában, meg máshol is, akit az édesanyja vagy az édesapja, esetleg nevelőszülője vagy bármely rokona nevelt. És basszus, senki nem lesz inkompetens, akaratgyenge, pszichopátiás, helyét nem találó felnőtt csak azért, mert apa vagy anya nélkül nő fel. Sőt.

Sokkal jobb apa vagy anya nélkül felnőni, mint bántalmazó apával vagy anyával. Higgyétek el, én tudom.

Amúgy ma már messze nem vagyok egyedülálló, huszonvalahanyadik éve élek klasszikus házasságban: van egy feleségem, aki nő;  néhány lurkót nevelünk együtt, munka mellett. Mindebből számomra az következik, hogy ha az egyedülálló szülőkre gondolok, azt mélységes tisztelettel tegyem.

Kár, hogy a NER nem tiszteli őket, és azt állítja, hogy  jogoktól fosztják meg a gyerekeiket. Ez hazugság, ócska rágalom. Igen, simán lehet olyan, hogy valaki nem akar házasságban élni, viszont akar gyereket nevelni, és az a gyerek gondoskodó szeretetben fog felnőni. Ne kelljen már az ilyen felnőttnek állami parancsra magára erőltetni egy másik felnőttet, hogy kilegyen a csapat!

Ráadásul a harmonikus fejlődésnek csak egyik feltétele a megfelelő szülő. Ott van még az iskola, a mai szétzüllesztett oktatási rendszerrel, s a kortárs közösségek egyéb körei, ahol rettenetes hatások érhetik a gyereket, sokszor úgy, hogy a szülő nem, vagy csak részben tud segíteni. És ott van még a szociális helyzet, mert ugye nyomorban felnőni, hát, ha nem is szünteti meg, elég hatékonyan tudja csökkenteni az esélyt, hogy valakiből boldog, magabíró, sőt közjóért küzdő nagykorú legyen, a haza nagyobb dicsőségére.

Fotó: Komka Péter / MTI

Az államnak nem felnőtt emberek magánéletébe kellene belepofáznia, ahogy az államtitkár asszony teszi, tisztesség ne essék szólván, mert ahhoz semmi felhatalmazása nincs. A kutya nem kérdezte a kormányt arról, hogyan kell élni és párt választani. Azzal viszont megbíztuk őket, hogy az adónkból a javunkra gazdálkodjanak, és ahelyett, hogy keresztény értékekről kántálnak, és közben százmilliárdokat elurizálnak, kifeszítsék végre a szociális hálót. Mondjuk, kedves államtitkár asszony, ha önök népszaporulatot és minél több boldog gyermeket szeretnének – akikből aztán a társadalom hasznos építőkövei válnak –, akkor

  • nem kéne, hogy a magyar gyerekek 58 százaléka éljen nélkülözésben, ami – 2017-es adat – az Európai Unió tagállamai között a harmadik legrosszabb eredmény,
  • nem  kéne ezrével utcára tenni az eladósodott családokat,
  • nem kéne szűkíteni a továbbtanulás lehetőségeit, és egyáltalán:
  • nem kéne olyan politikát folytatni, aminek következtében félmillió magyar már elmenekült az országból.

És  nézzük ezt a jog-dolgot is közelebbről: a gyerek is ember, csak kicsiben. Vegyünk példának egy pelenkás állampolgárt: lehet ő a jognak tárgya? Nem, ő ugyanúgy nem lehet jogtárgy, mint Novák államtitkár.

A mi civilizációnkban az emberfia – minőségétől és életkorától függetlenül – a jognak soha nem lehet tárgya, csak alanya. Ebből az következik, hogy egyszerűen nem létezik gyerekhez való jog. És ha ilyen jog nincs, akkor senkinek sincs. Nemcsak az egyedülállóknak nincs, hanem az egy férfi-egy nő klasszikus párosnak sincs, meg az államnak sincs. (Megjegyzem, anyához való jog sincs, és apához való jog, és férjhez, és feleséghez, és szeretőhöz, és kurvához való jog sincs – nincs jogunk egymáshoz, mert nem dolgok és tárgyak vagyunk, hanem emberek.)

Simán lehet, hogy ha valaki gyereket szeretne nevelni, mert egy idő után ezt diktálják a természetes ösztönei, férjet vagy feleséget vagy élettársat pedig nem szeretne  – se nekem, se az olvasónak, se Novák államtitkárnak nincs köze hozzá, hogy miért –, és szül vagy örökbe fogad egy gyermeket, és aztán szépen nevelgeti; és attól még mindig nem a gyerekhez lesz joga, hanem a saját életéhez, aminek, íme, már része egy saját jogokkal rendelkező gyermek is.

Hát hadd legyen már az a szülő boldog a gyerekkel együtt. És hadd ne kelljen már átélnie, hogy az ország vezetői kikiáltják közellenségnek, mert nem pont úgy rendezi be az életét, ahogy a fideszes nagykönyvben meg van írva.

Kiemelt képünkön: Wintermantel Zsolt, a IV. kerület fideszes polgármestere, Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Zsigmond Barna Pál fideszes országgyűlési képviselő és Kocsis Ildikó, az Újpesti Önkormányzati Bölcsődék intézményvezetője leleplezik a kisgyermeket nevelők tiszteletére állított szobrot az újpesti Király utcában. A szobor, amely egy fiatal nő és két kisgyermek alakját formázza, Koncz Viktória Éva szobrászművész alkotása.
Fotó: Mónus Márton / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik