A kormány egész politikai stratégiáját a permanens háborúra építi: közös félelem és gyűlölködés tartja össze az egyzászlós tábort. A harci kedv fenntartása pedig nem megy biztos kézzel kiválasztott, kreatívan kidolgozott ellenségképek nélkül.
Persze a modern politikai kommunikáció nemcsak Magyarországon használ ellenségképet, ám alapesetben az ellenség (higgadtabb szóhasználattal: ellenfél) a közhatalomra ácsingózó rivális, vagyis a kihívó, akivel le kell játszani a meccset.
A mindenkori ellenségről azt kell tudni, hogy valamilyen módon veszélyt jelent a magyar emberekre. A magyar emberekről pedig azt, hogy ők a Fidesz támogatói. Ennek csalhatatlan jele, hogy bármit tegyen Orbán Viktor, állítása szerint az a magyar emberek akarata. (Amiből logikusan az következne, hogy Magyarországon cirka 2,5 millió magyar ember él – ennyi a kormány támogatóinak mérhető száma –, ám a sikeres politikai retorikának messze nem feltétele, hogy logikus legyen.)
Mármost ellenség nem egy van, hanem több: léteznek konstans és hangsúlyos, időszakos és egyszer használatos, valamint fő- és alellenségek. Ezekből szedtünk össze egy listára valót, kellemes gyűlölködést kívánunk.
1. KISEGYHÁZAK
Ez az ellenség viszonylag rövid ideig, a NER megszilárdulása idején jelentett veszélyt a hazára. Ha emlékszünk a történetre, független vallási közösségek tucatjaitól vonták meg a státuszt azért, mert csak. Nyilván csakugyan léteztek egyháznak titulált kamuszervezetek, viszont léteznek ma is, az meg egyenesen a fürdővízzel kiöntött gyerek tipikus esete, hogy full ártatlan, sőt, szociális tevékenységeket ellátó kisegyházak sorát látta el a hatalmi kommunikáció a
szekták, illetve bizniszegyházak
jelzővel. Az is példa nélküli a XXI. századi Európában, hogy parlamenti politikusok döntsenek arról, megfelelőek-e a vallási közösségek hitelvei.
Ma már a hitéleti szervezkedéseket nem üldözik a politikai retorika szintjén, sőt, maga a miniszterelnök fia is egy alternatív keresztény mozgalom vezető alakja. Bár tiltakoztak – nem is sikertelenül – a kirekesztő egyháztörvény ellen, a kisegyházak ma nem képviselnek kiemelkedő politikai lobbierőt. A kormány megelégszik azzal, hogy ignorálja őket, miközben a történelmi egyházaktól való szavazatvásárlásra többet költ, mint oktatási vagy egészségügyi fejlesztésekre.
2. PEDAGÓGUSOK
Jó, ezzel az erővel bárki lehet ellenség, és csakugyan ki is neveződnek ilyen csoportok:
- hol az orvosok, akik nyugatra vándorolnak,
- hol az ápolók, akik béremelést követelnek,
- hol a kórházigazgatók, akik panaszkodnak az ellátás hiányosságaira,
- hol a művészek, akik szót emelnek a NER-ideológia ellen,
A pedagógusok azonban a szokottnál is tovább maradtak célkeresztben, a kormánysajtó sorra próbálta levadászni és sötét külső hatalmak kollaboránsaként feltüntetni őket.
Balog Zoltán egykori miniszter (lelkész létére a gyűlöletkórus egyik szólistája) pedig azt találta vélelmezni, hogy a sztrájkba lépő tanárok lusták dolgozni. Így mondta:
Rohanok vissza a parlamentbe, hogy le tudjak ülni a pedagógus-szakszervezetek képviselőivel, akik sztrájkkészültségben vannak, és alig várják, hogy ne kelljen tanítani.
3. MELEGEK
E csoport az állandó, dinamikusan gyűlölt ellenségek közé tartozik. A nyugati civilizációban politikusok szájából a nyers vagy akár árnyalt buzizás rég nem trendi, hazánk e tekintetben viszont élenjáró: Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kósa Lajos, Tarlós István, sőt maga Orbán Viktor is buzizott már vaskosat,
Ékes Ilona parlamenti képviselő pedig egy ízben kifejtette, fertőző betegségnek tartja a homoszexualitást.
Érdekes módon a homofóbia nem fertőz, inkább kigyógyulni szokás belőle. A magyar társadalom nem utálja sokkal jobban a melegeket, mint bármelyik nyugati állam lakossága, egyes vélekedések szerint a kormány jobban irtózik a másságtól, mint a magyar emberek. Legyen úgy.
Mindenesetre beszédes, hogy a pártsajtó néhány cikke nyomán az Operaház igazgatója betilt egy Billy Eliot-előadást, nehogy homoszexualitást kapjanak tőle a gyerekek.
4. FIATALOK, GYEREKEK, DIÁKOK
A hallgatói önkormányzatok és diáktüntetők, vagyis azok a fiatalok, akiknek saját elképzelésük van a jövőjükről (és az nem vág egybe a Fideszével), a NER retorikájában idegen hatalmak bábfigurái, valamint kóros iskolakerülők, akik rendesen fogalmazni sem tudnak, különben is fogják be a lepcsest, húzzanak vissza a kuckójukba biflázni.
5. ROMÁK
Ne legyünk igazságtalanok: konkrét romaellenes uszításokat nemigen hallottunk kormánypárti politikusok szájából, „csupán” degradáló, a cigány származású magyarokat a többségi társadalomhoz képest szerényebb képességűnek nyilvánító megnyilvánulásokat. Nyilván sértő volt
- a romák deportálásának tagadása is az emberminiszter részéről, akár
- a cigányság tehertételnek titulálása,
- valamint a származás szerinti elkülönítés (szegregáció) alkalmazása az iskolákban.
Legutóbb Lázár János verte fel a port azzal, hogy szerinte a romákat nem sikerült integrálni.
Hülyeség lenne azt állítani, hogy a kormány miatt van anticiganizmus Magyarországon. De a mindenkori vezetés sokat tehet a kisebbségekkel szembeni kirekesztés ellen. Ezt a Fidesz nemcsak elmulasztja, hanem épp az ellentétek szításában élvezkedik, romapolitikájáról meg tulajdonképpen elég annyit mondani, hogy Farkas Flórián.
6. NEM-FIDESZES ÚJSÁGÍRÓK
Konstans ellenség. Ha a Fidesz a sajtót úgy képzeli, mint a dicsőségét zengő gigantikus kórust, abban nyilván minden kritikai hang fülsértően hamis. Márpedig úgy képzeli, hiszen az a fajta – mondjuk így – kormányzás, amire vállalkozott, csak összehangolt és hatékony propagandamunkával kivitelezhető. Sajtóellenes kirohanásokról, média elől való elfutásokról, újságírók nyilvános és rejtett megfenyegetéséről, nyilvános eseményekről való kizárásokról és/vagy kiutasításoktól a nem-válaszolásokig (vagy a válaszadás helyetti otromba sértegetésekig) hatalmas a választék.
A legerősebb újságíró ellenes mondatért Kövér László házelnöknek jár a pont. A közjogi méltóság a nem-kormánypárti médiamunkásokat így nevezte:
nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terroristák,
és ezt fokozni már tényleg komoly kihívást jelentene.
Az eredmény: újságírók rendszeres szóbeli, illetve olykor tettleges inzultálása, médiaellenes közhangulat.
7. BAJNAI GORDON
Az ellenfelet célzó ad hominem támadássorozat, úgynevezett karaktergyilkosság nem számít szokatlannak a nyugati kultúrkörben, Magyarországon azonban ez a politikai viták anyanyelve. Kapott az arcába rendesen Juhász Péter, Szél Bernadett, Gulyás Márton és még sokan mások.
No, de arra emlékeznek, amikor Bajnai volt a Soros? Az antibajnaizmus elképesztő méreteket öltött 2013-2014 közt. A korábbi miniszterelnökben – csekély karizmája és nyilvánvaló politikai inkompetenciája ellenére – esélyes kihívót sejthettek, mert plakátok, cikksorozatok, publicisztikák és kormányinfók szóltak róla. A sutyiban közzétett, gyors helyreigazítások alig érdekeltek valakit, akkor is:
- Bajnai tette tönkre Magyarországot,
- miatta lett öngyilkos tíz, húsz, száz, ezer libatenyésztő,
- részt vett a Bilderberg-összeesküvésben a haza ellen,
- övéi voltak rejtelmes összefonódások útján az ellenzéki lapok,
- ott mesterkedett minden létező kormánykritikus megmozdulás mögött,
amíg be nem jelentette távozását a politikából, hogy aztán a Fidesz kénytelen legyen új főellenség után nézni.
8. LIBERÁLISOK
Ez sokkal elvontabb ellenségkép volt, mégis működött.
Lassan négy éve, 2014-ben Tusványoson hirdette meg a miniszterelnök az illiberális demokráciát, s a nevezetes proklamáció nyomán a kormánysajtó sosem látott liberálisozásba fogott. Ami úgy nézett ki, hogy aki nem volt fideszes, annak a neve mellé automatikusan odaírták jelzőként, hogy liberális. A liberális költő, a liberális politikus, a liberális újságíró, a liberális orvos. A liberális lett a szégyenbillog, a skarlát betű. A „liberális ember” lett a pária, miközben a miniszterelnök egyértelművé tette:
A liberális értékek a korrupciót, az erőszakot és a szexet testesítik meg –
és nem szakadt rá az ég.
Ezzel szemben – az ő történetében – a magyar emberek egészen mást testesítettek meg: nyilván a tisztakezűséget, a békét és önmegtartóztatást, s ezekben az alapértékekben olyan nagyszerű példaképeket tudott felmutatni a kormány, mint Habony Árpád és Rogán Antal.
A hatás nem volt túl átütő, lehetett érezni, hogy a Fidesz az új ötlet érkezéséig áthidaló ellenségképbe kapaszkodik.
9. AMERIKA
A pre-Trump-korszakra volt inkább jellemző; a Putyin iránti lángoló szerelem mellett hatalmas antiatlantista hevület uralta a Fideszt (mely néhány éve még pont oroszellenes és nyugatimádó volt, de most tekintsünk el ettől).
Kétségtelen, hogy az ellenszenv kölcsönös volt: Amerika nem nézte jó szemmel, hogy egy NATO-tagállam a világpolitika ellentétes hatalmi pólusával, az orosz medvével üzekedik. Az meg nyilván a Fidesz-kormánynak esett rosszul, hogy az amerikaiak kitiltottak néhány korrupt magyar vezetőt az USA-ból.
Szíjjártó Péter többször bekéretett amerikai diplomatákat, s egy ízben, elég antiprotokolláris módon, ordítozott is az Egyesült Államok külügyi államtitkárával. Az amerikai-magyar háború legmegejtőbb mozzanata volt, amikor Vida Ildikó, az egykori NAV-elnök a nyílt utcán próbálta inzultálni az amerikai nagykövetet, és amikor André Goodfriend széles mosollyal, csevegő hangnemben beleállt a szituba, Vida annyit tudott kinyögni, hogy
tolmácsot szeretnék kérni.
Mármint ott, a nyüzsgő Szabadság téren.
10. BRÜSSZEL
A háttérhatalom fellegvára, a rothadó nyugat, a karvalytőke, a liberalizmus, a meleglobbi, a gender, valamint a bevándorlás- és népkeveredéspárti, tolvaj spekulánsok büdös fészke. És azon a helyen, ahol a világ összes gonoszsága egyesül a nemzetállamok ellen, ki is lehet a nemzetállamok erős védőbástyája?
Hát persze, hogy a mi hazánk.
Orbán Viktor persze néha elmegy a rohadékokhoz, leiskolázza őket és kitapos belőlük néhány milliárd eurót hazai fejlesztésekre, hogy megtudják, hol lakik az Úristen.
Emlékezetes Orbán Moszkva-hasonlata, amivel azt érzékeltette: ami a vörös terror idején volt a „szovjet” főváros, az most Brüsszel a liberáldiktatúrában. Annak a ténynek, hogy Magyarország az uniós támogatások nélkül összeomlana, természetesen nincs helye ebben az elbeszélésben.
11. SOROS
A leghangsúlyosabban és eddig leghosszabb ideig gyűlölt, az igazi fekete seggű, a patás ördög és főellenség Soros György. Mintha a Jóisten is NER-ellenségnek teremtette volna: valós személy és nagyon gazdag (imádjuk gyűlölni a gazdagokat), csakugyan erőteljes lobbitevékenységet folytat, valamint számos kitűnő alellenség rendelhető hozzá:
- a civil szervezetek,
- a bankok,
- a CEU,
- valamint az arabok, akiket, állítólag be akar telepíteni Magyarországra –
és a Fidesz mindig kiaknázza a lehetőségeket.
Persze az, hogy Orbán
Mindenesetre a Soros elleni gyűlöletkampány bő kétmillió magyar ember szívét hódította meg.
12. MENEKÜLTEK
Tőlünk délre és délkeletre minden második másodpercben a lakhelye elhagyására kényszerül valaki. Humanitárius katasztrófák, vagyis ínség, kilátástalanság, terror, háborúk elől indulnak Európa felé a menekültek,
Az a kormány, mely az úgynevezett keresztény kultúra védelmét alkotmányba foglalta, minden korábbi példát felülmúlva rágalmazza és kriminalizálja a menekülőket. Az is példátlan, hogy a Stop Soros törvény értelmében még a menekültek segítői is büntetésre számíthatnak.
Következmény: beláthatatlan.
+1. HAJLÉKTALANOK
Ők azok az emberek, akik éppen úgy nem férnek bele a NER sikerpropagandájába, mint
- az ellátatlan betegek,
- a kilakoltatott családok
- s az éhező vidéki gyerekek.
A hajléktalanbűnözés kifejezést Pintér Sándor belügyminiszter honosította meg 2010-ben, tőle vette át Tarlós István, ma pedig ott tartunk, hogy alkotmányellenes lesz életvitelszerűen utcán tartózkodni, annak ellenére, hogy tízezrek lakhatása válik bizonytalanná.
A sor távolról sem teljes – annyi látszik belőle, hogy a Fidesz a rosszabbik énünket,
és ez a folyamat a harmadik ciklusban, az új alkotmányozással tovább combosodik.
A minap elhunyt Kányádi Sándor szavaival élve: „a történelem (…) négy évszakból áll, tavaszból, nyárból, őszből és télből. Most éppen tél jön. ”
Kiemelt kép: Karancsi Rudolf / 24.hu