Gazdaság

66 egyháznak nem adakozhatnak a híveik a kormány miatt

aprópénz (pénz, öt forint,)
aprópénz (pénz, öt forint,)

Egyetlen olyan egyháznak sem lehet felajánlani idén a személyi jövedelamadó 1 százalékát, amelyik tavaly elveszítette az egyházi státuszát. Bár az Alkotmánybíróság februári döntése értelmében újra egyháznak kellene tekinteni őket, az illetékes minisztérium azóta egyet sem vett nyilvántartásba, a NAV pedig emiatt nem adott ki egyetlen technikai számot sem, ami pedig kellene ahhoz, hogy az 1 százalékokat egyházként gyűjthessék.

Az új egyházügyi törvény módosítása után tavaly márciustól 32 olyan felekezet maradt, amelyet az Országgyűlés egyháznak ismert el, 66 másik kérelmét viszont elutasította a parlament. Ezek között van például a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség, a Magyar Taoista Egyház vagy az iskolákat, idősotthonokat és óvodát is működtető Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség.

Az egyházak nemcsak a státuszukat, hanem azt a technikai számot is elvesztették, amellyel egyházként jogosultak lennének a személyi jövedelemadó 1 százalékának gyűjtésére. Az Alkotmánybíróság februári döntése ugyan elvben visszahelyezte jogaikba a felekezeteket, azonban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) még egyet sem vett nyilvántartásba a közül a 26 vallási közösség közül, amelyek ezt kérték. Ez a minisztériumnak egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából derül ki, az pedig a gazdasági miniszternek egy másik kérdésre adott válaszából, hogy a NAV pedig nem adott ki technikai számot a korábbi egyházaknak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának indoklása szerint a nyilvántartásba vételhez előbb módosítani kell az egyházügyi törvényt. „Remélem, hogy a benyújtott törvényjavaslat hivatkozott rendelkezései megnyugtató módon rendezik az érintett közösségek helyzetét” – írja a minisztérium nevében Doncsev András, az Emmi államtitkára.

Ez biztosan így is van, hiszen a javaslat bent van a parlament előtt, de azt nem tudni, mikor kerülhet sor a megszavazására. Egyébként pedig a tervezetben az szerepel, hogy „az adóhatóság a bevett egyházat – kérelmére – technikai számmal látja el. A bevett egyház a technikai szám kiadásának évét követő évben válik kedvezményezetté.” Vagyis az idei személyijövedelemadó-bevallás szempontjából ennek már biztosan nincs jelentősége.

A Nemzetgazdasági Minisztérium azzal indokol, hogy mivel csak elismert egyház részesülhet 1 százalékos felajánlásból, így a NAV-nak nem áll módjában azon szervezetek részére egyházi technikai számot kiadni, amelyek nem tudják igazolni egyházi státuszukat. Azaz meg kell várni a törvénymódosítást.

Ez az egy százalék más, mint a másik

Az elutasított egyházak tavaly óta kizárólag egyesületként működhetnek. Ez azt jelenti, hogy egyesületként azért megpróbálhatják gyűjteni a civil szervezeteknek felajánlható 1 százalékokat. Sok szervezetnek korábban is volt egyesülete, alapítványa is, így aki akarta, mind a szervezetnek, mind az egyháznak felajánlhatott az adójából 1-1 százalékot. Ebből csak az egyesület maradt, ami nemcsak nehézkesebb – hiszen például az interneten kitöltött bevallásoknál nem jelenik meg automatikusan az adat –, de az az állami kiegészítés sem jár hozzá, amit az egyházak megkapnak.

Csak az egyházaknak felajánlható 1 százalékból például a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség 7,6 millió forintot kapott még tavaly, a Golgota Keresztény Gyülekezet 10,4 milliót, Magyar Taoista Egyház pedig 7,3 milliót – ez a 2010-es adó 1 százaléka, amit 2011-ben lehetett felajánlani és az egyházak 2012-ben kapták meg. Az állami kiegészítést már tavaly sem kaphatták meg az egyházi státuszukat elvesztett felekezetek, és mivel nem volt technikai számuk, egyházként nem gyűjthették az 1 százalékokat, ahogy ezt idén sem tehetik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik