Belföld
handó tünde (Array)

Handó Tünde magyar bírókat hazaárulózott le

24.hu
24.hu

2018. 06. 17. 10:13

Sajnálatosnak tartom azt (…), hogy néhány bírótársunk magáról és a kötelességeiről, a közösség iránti felelősségről megfeledkezve külföldre szalad, és elárulja a hazánkat

– mondta az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Kossuth Rádióban arra a felvetésre, hogy az Országos Bírói Tanács (OBT) néhány tagja ellenzi a közigazgatási bíróságok felállítását. Handó Tünde azt is mondta, megdöbbenve olvasta, hogy magyar bírák egy Brüsszel által finanszírozott testülethez fordultak az ügyben.

A közigazgatási bíráskodás tervezett bevezetésében sokan a bírói autonómia csorbítását látják, azt vetítve előre, hogy ehhez a kormány által feltöltött szervezethez kerülnek majd a hatalom számára kényes ügyek. Handó Tünde szerint azonban semmi sem fenyegeti a bírói függetlenséget, hiszen ezzel csak visszatérünk az 1949-ben megszakadt hagyományhoz, és Európa-szerte fontos szerepük van az ilyen fórumoknak.

Beszélt arról is, hogy a bírósági szervezeten belül a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal mellett harmadikként létrehozott OBT egy bírói testület, amelynek feladata felügyelni a központi igazgatást és közreműködni abban, de

valahogy az utóbbi hónapokban ez a közreműködés egyáltalán nem látszik megvalósulni, a felügyeletet pedig egy statáriális bíróságosdiként gyakorolja a testület, illetve most már nem is tudja gyakorolni, hiszen nem működik törvényesen.

– mondta Handó a testületről, amely viszont őt vádolja sorozatos törvénysértéssel.

Budapest, 2017. november 21.
Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke éves beszámolóját tartja az Országgyûlés igazságügyi bizottságának ülésén a Parlamentben 2017. november 21-én.
MTI Fotó: Kovács Attila
Az Országos Bírói Tanács már Handó Tünde menesztésével fenyegetőzik
Felszólították, hogy haladéktalanul tegyen eleget az OBT irányába fennálló törvényi kötelezettségeinek.

Hozzátette, „úgy tűnik, hogy nagyon sok olyan kérdést vesznek napirendre, amely azt szolgálja, hogy hibákat találjanak, vagy ha nincsenek, akkor hibákat kreáljanak”. Handó Tünde szerint „ezek a tárgykörök nagyon sokszor az egyes tagok személyes érdekeiből vagy sértettségéből eredeztethetők”. Megjegyezte, e testület tagjának lenni egyfajta mentelmi jogot is jelent a fegyelmi felelősség alól, és „ezzel visszaélnek egyes tagok ebben a testületben”.

Az OBH elnöke ugyanakkor azt mondta, bízik abban, hogy a helyzet hamarosan rendeződik, akár a törvényhozás által, vagy a bírói kar véleménynyilvánításának köszönhetően is. Szerinte van jelzésértéke annak is, hogy a tanács 27 választott tagja és póttagja közül eddig 17 lemondott.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Demonstrators hold flags of Europe and of Romania as they protest in the front of the Romanian Parliament in Bucharest March 6, 2018.
Hundreds of demonstrators from around the country staged a rally following a nation wide mobilisation on social media to protest against the corruption and against PSD, the ruling Social Democrat Party. Romania's justice minister launched a procedure to sack the popular and internationally respected head of the anti-corruption investigation body. As chief prosecutor in the DNA anti-corruption body, Laura Codruta Kovesi has helped bring a raft of corrupt officials to justice in recent years in one of the EU's most graft-ridden countries. / AFP PHOTO / Daniel MIHAILESCU
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.