Poszt ITT
Budapest, 2016. július 27.
Kökény-Hámori Kamill (j2) Billy szerepében Sir Elton John és Lee Hall Billy Elliot című musicaljének próbáján a Magyar Állami Operaházban 2016. július 27-én. A darabot Szirtes Tamás rendezésében július 29-én mutatják be.
MTI Fotó: Kallos Bea

Karafiáth: Megnéztem és nem buzulódtam be

Karafiáth Orsolya
Karafiáth Orsolya

író, költő, publicista. 2018. 06. 24. 14:15

Ki a fene az a N. Horváth Zsófia?
Korábban a témában:

Az idei Pride fesztiválvideójában (rendezte Szeleczki Rozi) van egy csodás képsor: a szereplő az utcán épp Billy Elliot enigmatikus koreográfiáját táncolja el. Mindannyian felismerjük, hiszen szeretjük a filmet.

Én legalább tízszer megnéztem, és igen, megmutattam kicsiknek és nagyoknak. De valami baj lehet velünk: a többszörös műélmény ellenére sem lettünk homoszexuálisok.

Ha valaki nem tudná, egy bizonyos N. Horváth Zsófia egyebek mellett a következőt írta a minap a Magyar Időkben az Erkel Színház amúgy két éve műsoron tartott musicaljéről: „Túlmegy a jó ízlés határán, és ami a nagyobb baj, szinte csak kisiskolás gyerekek a nézők. Szerintem a rendezőt és azt, aki hagyta, hogy bemutassák, nem lenne túlzás megrontással vádolni.”

Én meg azt mondom:

sokakon nyitott a film.

A Billy Elliot tud érzékenyíteni, és tud hatni, mint minden jó és jelentős alkotás. És abban is segíthet, hogy aki érzi, hogy más, mint a többség, ne érezze magát elkorcsosultnak, kirekesztettnek és szerencsétlennek. Hanem megtalálhassa az utat a boldoguláshoz. A Billy Elliot (a film) világszerte sokaknak segített. Nem véletlenül lett belőle musical is, szintén szerte a világon, nem csupán, mondjuk, a gyerekeket eleve szexuális szörnyekké átnevelni akaró svédeknél.

Persze tudom, hogy vonalas meleggyűlölőkkel nehéz a párbeszéd, legutóbb velem szemben is az volt az érv, hogy én, a „pokoli fajzat” inkább hallgassak, míg szépen beszélnek.

De nem adom fel.

Van egy alkotás, amit nemi orientációtól függetlenül tömegek szeretnek, néznek meg újra és újra, erre meg itt ez a korlátolt kritika. Miért?

Egyáltalán: mennyit ér ma egy kritika?

Vannak még olyan nagy hatalmú kritikusok, a közízlést oly mértékben befolyásoló véleményformálók, akiknek a szava szent, akiknek egy-egy írása képes elmeszelni életműveket?

Schöpflin Aladár írja a Nyugat 1913/3-as számában a magyarországi kritika kapcsán:

A fejlett gazdasági élet teremti meg és fejleszti ki a termelő és a fogyasztó közötti közvetítő gazdasági szervek szükségét. (…) mind a kettő megkívánja, hogy mielőtt a termék a fogyasztóhoz jut, elláttassék a megfelelő értékjelzésekkel, s megadassanak azok a szempontok, amelyek szerint élvezni lehet. Színházba mindenki jár, és a műkiállításokat is sokan látogatják, s tartanak is rá, hogy a színházban és a műkiállításon nyert benyomásaikról művelten be tudjanak ismerőseiknek számolni. Amíg a könyvolvasás teljesen az olvasó emberek magánügye, mely lakásuk elvonultságában, köztük és a kezükben levő könyv közt folyik le, a színházi előadás és a műkiállítás társadalmi esemény is, amelyben huzamosabb időn át sok száz, sőt sok ezer ember vesz részt bizonyos ünnepélyes külsőségek mellett. Ezért fontosabb a hírlapnak a könyvkritikánál a színházi és a képzőművészeti kritika, s ezért van, hogy az a lap, amely egyáltalán nem törődik vele, ki és mit ír bele az új könyvekről, ügyel arra, hogy jó és hozzáértő színházi és művészeti kritikusa legyen, aki kellően ki tudja elégíteni az előfizetők kíváncsiságát az új színdarabok, a színészek új szerepei és az újonnan kiállított képek és szobrok iránt.

Nem csoda, hogy a Nyugat idején egy-egy lesújtó írás képes volt elvágni karriereket, vagy éppen magasba repített művészeket, alkotásokat. Egyértelműen a közönség szavazott ilyenkor, fontos volt, hogy remek és műértő szakemberek írjanak a produkciókról.

Aztán a piac szabályozását a háború után átvette a pártszabályozás: központi ukáz határozta meg, mit kell szeretni, mi a jó, a társadalmilag hasznos. Emlékszünk még a ‘vörös farok’ fogalmára ugye? És arra is, hogy kik lettek a hősök és mikor bizonyult valami pozitívnak, így bemutatásra méltónak, piedesztálra állíthatónak?

Aztán megint jött egy fordulat, és el lehetett hinni, hogy ismét nem számít más, csak a mű maga, és hogy a nézők és a kritikusok képesek dönteni, képesek értékítéleteket hozni. (A trash akkor még nem volt ilyen ipari méretű, de ez más kérdés.)

Persze iránytűkre akkor is szükség volt, mindig hasznos és szükséges, hogy képzett emberek fogalmazzák meg a véleményüket, ezáltal (akár csak belső) vitákra sarkallják a nézőket. Még 2002-ben is megjelenhetett olyan világsikerű regény, Martin Walser Egy kritikus halála című műve, ami azt mutatta, hogy igenis vannak nagy hatalmú ítészek.

Budapest, 2016. május 26.
A Billy szerepét alakító gyerekek balról jobbra: Gáspár Sámuel, Lukács Olivér, Borka Dávid, Kökény-Hámori Kamill, McCallister John Bailey, Kamarás Zalán, Pál Dániel Máté és Vizlendvai Áron Lee Hall és Elton John Billy Elliot című musicaljének sajtótájékoztatóján a budapesti Tivoli Színházban 2016. május 26-án. A darabot július 29-én mutatják be először a Magyar Állami Operaházban, majd az Erkel Színházban lesz látható.
MTI Fotó: Kallos Bea
A Billy szerepét alakító gyerekek MTI Fotó: Kallos Bea

Igen ám, de ezek az emberek (szakemberek, tudósok) nem pártkatonák voltak, akik akár álnév mögül köpdösik elénk a pártideológiát.

De ki a fene az a N. Horváth Zsófia?

És miért támadja a darabot, amit ráadásul egy Fidesz-közeli direktor, Ókovács Szilveszter Erkelében mutatnak be?

A darab van itt támadva? Vagy kegyvesztett lett a vezető?

Számít egyáltalán, mit ír a Magyar Idők? Tömegek napi betevője, szellemi iránytűje lenne e lap? (Ráadásul a negatív hangok pont hogy színházba/előadásra terelő erejűek is lehetnek; a botrány mindig is vonzó volt, ezt látni kell, szenzáció!)

És jön a következő kérdés: normális ez a hatalmi koreográfia? Normális, hogy a legnagyobb kulturális intézmények vezetői is úgy táncolnak, ahogy a vezetés fütyül? A pártlap betámad. A betámadott, most éppen Ókovács, próbál védekezni. Aztán valami ürüggyel számos előadást levesz  a programból. Nem a Billy Elliot tartalmával van baj. Hanem a legrosszabb pártállami időket idéző mechanizmusok újraéledésével.

Kiemelt kép:Kökény-Hámori Kamill (j2) Billy szerepében Sir Elton John és Lee Hall Billy Elliot című musicaljének próbáján a Magyar Állami Operaházban 2016. július 27-én. A darabot Szirtes Tamás rendezésében július 29-én mutatják be.
Fotó: Kallos Bea / MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.