Belföld

Kisegyházak: akár 20 milliárd is lehet a kártérítés

egyház (egyház)
egyház (egyház)

Folyamatosan egyeztet az állam a vallási jogállásuktól megfosztott, ám később Strasbourgban pert nyert kisegyházakkal - írja szombati cikkében a Magyar Nemzet.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a lapnak azt mondta, figyelembe veszi a kormány a strasbourgi döntést, de nem akar kapkodni. A kabinet méltányos ajánlatot tett, ugyanakkor nem szeretné elherdálni az adófizetők pénzét.

Az újság kormányzati körökből úgy tudja, a civil szervezetté átminősített kisegyházak összesen körülbelül 20 milliárd forint kártérítést követelnek az államtól.

A lap emlékeztet arra: az Alkotmánybíróság, majd a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is kifogásolta az egyházügyi törvény több részét, miután több olyan kisegyház fordult a testülethez, amelyeket a törvény megfosztott egyházi jogállásától. A tavalyi strasbourgi ítélet kimondta: az egyházaknak kártérítés jár, de ennek mértékéről a kormánynak és a panaszosoknak kell megegyezniük az ítélet véglegessé válása után.

Az ítéletben az is szerepelt, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága tekintetében sérült a magyar államot beperlő vallási közösségek gyülekezési és egyesülési szabadsága azáltal, hogy az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státusuktól.

Az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban Soltész Miklós azt mondta: nem alkotnak teljesen új törvényt, hiszen 2013-ban a jogszabálygyűjtemény már átesett egy jelentős revízión, csak egyes pontjain változtatnak. Azokat a döntéseket, lépéseket fogják felülvizsgálni, amelyeknél az elmúlt időszakban felmerültek jobb megoldások. Véleménye szerint a törvény ősszel kerül majd a parlament elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik