A minap színházba vitt a jószerencsénk, és bár egy, azaz 1 előadásra kaptunk – áldassék a titkárlány keze – szakmai jegyet, kettőben volt részünk. Társunk ilyenkor, ha szükségét érzi, természetesen a női toalett felé veszi az irányt. Mi magunk pedig a férfiak részére fenntartott anyagcsere apartmanok felé oldalazunk, és két férfitípust szoktunk megkülönböztetni, aki imádkozik a prosztatájához, és aki még nem. És többnyire találkozunk a hölgyrészleg előtt kígyózó, kanyargó sorral, mely az emberi sorok világtörténelmében az egyik legszebb képződmény, színes, finom, toleráns, türelmes, még-még némi öntudatos diszkréciótól sem mentes, de mindenekelőtt vonzóan demokratikus fölállás. Az egyik előadásban, ami fönt, a színpadon zajlott, árulásról, hűtlenségről, hűségről, a lélek vakságáról volt szó. A másik előadásban, ami a színház mélyén zajlott, szintén árulásról, hűtlenségről, hűségről, a lélek vakságáról volt szó.
Mint megtudtuk, a női vécék egyik kabinjában egy hölgy kitartó telefonálásra rendezkedett be. Úgyis lehet mondani, hogy nem rendeltetésszerűen használta a helységet, elvonult, elbújt, csakhogy a telefonja révén megossza valakivel a személyes tragédiáját, meg is osztotta, hosszan, kimerítően, bizonyos motívumokat (rohadék, szemét, kikaparom, tönkre teszem), szófordulatokat többször is variálva, illetve még úgyis, hogy a színházba látogatott nők legalább fele megismerkedett a drámájával. Mármost a női részleg előtt egyébként is sor képződött volna, de így, hogy egy kabin elfoglaltatott, még nagyobb sor lett. Máris mondjuk a konklúziót. Ebben az országban a nők többet olvasnak. Többet foglalkoznak a kultúra befogadói lehetőségeivel. Ebben az országban a nők járnak irodalmi eseményekre, talán még színházba, koncertekre, kiállításmegnyitókra is inkább, ők veszik a könyveket, többet álmodnak, többet vágyakoznak, többet sétálnak a kifésült fikcióval kéz a kézben, és csók. Gyula, teherbe ejtett a saját álmom. És most is. A nők, bár többet kellett várakozniuk, csöppet sem bánták, mert érdeklődve végighallgathatták ezt a lenti drámát, ami a hűtlenségről, a hűségről, lalala, ja, igen, és végezetül a majdani, és nem messzi távolban formálódó kegyetlen bosszúról is szólt. Amikor ezt a történetet a társunktól meghallottuk, eltűnődtünk. Vajon a férfi toalett előtt mindez hogyan történt volna. Nyilván úgy történt volna, hogy meg sem történt volna. Ha egy férfitárs gyónás, ima, bosszúartikuláció céljából bezárkózott volna valamelyik fülkébe, heveny figyelmeztetés után egy percen belül rárúgták volna a napokban fölújított, kőkemény furnér ajtót.
Kiemelt kép: Federico Zandomeneghi – Színházban (részlet)
