Poszt ITT
Alcsútdoboz, 2014. november 18.
Orbán Viktor miniszterelnök a Búzakalász 66 Felcsút Kft. bányavölgyi mangalicatelepének avatásán a Fejér megyei Alcsútdobozon 2014. november 18-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Somogyi Zoltán: Orbán nagy dolgot is művelhetett volna

24.hu
24.hu

2018. 03. 25. 11:00

Talán. Vélemény egy szociológustól.
Korábban a témában:

Talán nem kellett volna így konzultálni. Talán ez így nem is konzultáció. Talán nem kellett volna azt hazudni, hogy konzultáció az, amikor én kérdezek, te nem fejtheted ki a saját véleményedet, majd én feldolgozom, hogy ki, mit válaszolt a zárt és csak a mi szempontunkból „jól” megválaszolható kérdésekre. Talán nem kellett volna egymilliárd forintot egyenként elkérni az adózóktól ezekre a „konzultációkra”. Talán nem kellett volna saját magunknak azt hazudni, hogy ez a konzultáció konzultáció. Meg azt, hogy majd a békemenetes talpnyalóim szólnak nekünk, amikor baj van. Amikor meg kellene fordítani a hajót. Nem zárt kérdések kellettek volna ide, hanem nyitott elmék. Talán, ha nem osztom fel az országot nemzetiekre (akik a fideszesek, és attól fideszesek, mert engem követnek, tehát attól nemzetiek, hogy én vagyok az istenük), illetve nemzetietlenekre, akik a többiek. Talán, ha a nemzetietlenekre is hallgattam volna kicsit.

Talán nem kellett volna a keleti nyitással „puccsot végrehajtani a magyar parlament ellen”. Talán nem kellett volna „titkosított, hosszú távra szóló szerződést kötni Oroszországgal a 21. századot és a magyar nép és a teljes Kárpát-medence életét döntően meghatározó kérdésben: az energia kérdésében”. Talán komolyan kellett volna venni, hogy Oroszország mint piac nem képes a magyar áruk felszívására, Oroszország recesszióban, Ukrajna miatt gazdasági szankciók alatt és a technológiai változások okán messze nem akkora a magyar gázfogyasztás, mint tíz évvel ezelőtt. Az olajár pedig csökken. Talán oda kellett volna ezekre figyelni, és nem csak arra, hogy személyesen néhányan hogyan járhatunk ebből jól. Talán nem is kellett volna messzire mennem, csak magamtól idézni, ahogy megtettem most is. Néha még magamra sem figyelek oda ezek szerint.

Talán nem kellett volna feladnom a nyugati típusú plurális nyilvánosságba vetett hitet a médiafelvásárlás és a nyílt propaganda érdekében. Nem kellett volna kontroll nélküli médiafelügyeleti szervet kreálnom, a reklámadós trükközéssel anyagi nyomás alá helyezni a független médiumokat, az érdekeimet szolgáló ingyenes állami hírügynökséggel kinyírni a hírügynökségi piacot. Nem azért, mert ez nem működik, hanem pont azért, mert működik. Talán túl későn jöttem rá, hogy a minden belső kritika nélküli, de hatékony politikai hírközlés idővel önmaga paródiájává válik. Én pedig komolyabb ember vagyok ennél, legalábbis korábban komolyabb embernek hittek, mintsem egy ilyen kormánysajtó szétrombolja ezt az imázst. Ja, hogy már szét is rombolta. Talán nem kellett volna idáig eljutnom.

Felcsút, 2014. április 21.
Orbán Viktor miniszterelnök és szülei a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Aréna nyitóünnepségén 2014. április 21-én.
MTI Fotó: Beliczay László
Orbán Viktor miniszterelnök és szülei a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Aréna nyitóünnepségén 2014. április 21-én
(Fotó: Beliczay László / MTI)

Talán nem kellett volna hagynom, hogy a magyar egészségügyet a magyar családok finanszírozzák a zsebükből úgy, hogy közben előtte hozzájárulást is elszedek tőlük. Talán meg kellett volna állapodnom még ellenzékben a többiekkel, hogy az egészségügy közös ügy, amiben helye van a magánszolgáltatásoknak, helye van szolgáltatásonként minimum háromszáz forintot beszedni érte. De mintha ennek ellenkezőjét csináltam volna: emlékszem arra a népszavazásra, amikor aktuálpolitikai okokból mindezeket lenépszavaztattam. Ja, és nem lenne helye a paraszolvenciának – amit meg elfogadtam, mert annak politikusként jól értem a logikáját. Talán jó lett volna, ha ezt máshogy alakítom.

Lehettem volna valaki az unióban, ha az élére állok a széteséssel szembeni folyamatnak. Helyette a szétverők példaképe lettem. Szintén jobb lett volna, ha nem szétverem a külügyminisztériumot körülvevő, munkánkat támogató szakmai szervezeteket, hanem megerősítem őket. Ha nem a haverjaimat küldöm kiküldetésbe, hanem a legjobb szakembereket. Ha lett volna megújított külpolitikai stratégiám, ami nem az orosz érdekek képviseletét illeti. Talán nem kellett volna az egész világot megtámadnom az ENSZ elleni kampánnyal. Vagy Brüsszelt, brüsszeli pénzekből. Talán jó lett volna, ha erre a brüsszeliek is idejében figyelmeztetnek, de hát ott tényleg kik ülnek, mondjátok meg nekem. Pedig nem Brüsszelt kellett volna leállítani, hanem engem egy kicsit. És akkor nekem is jobb lett volna. De nem szólt nekem erről egyetlen békemenetes talpnyalóm sem.

Talán nem kellett volna ennyire tolni a politikámat: mindent megszavazunk nekik Brüsszelben, cserébe hadd hazudjunk róluk idehaza – az ő pénzükből. Nem sokat értettek ebből a fifikás hozzáállásból, mert ők nagyon egyszerűek. Talán nem kellett volna ez a baltás gyilkos-ügy sem. Talán nem kellett volna keleti diktátorokkal annyira barátkoznom. Talán maradhattam volna egy jópofa nyugati politikusjelenség kompországomban. Talán a német export a maga tízszeres szorzójával és növekvő erejével fontosabb lehetett volna, mint az orosz, akivel sehogy sem álltunk, de mára az is feleződött. Talán mégis jobb lett volna komolyabban venni az uniót, és nem bolondozni vele.

Talán nem kellett volna ilyen erővel támadnom Brüsszelt, ha a gazdasági növekedésünk kétharmadát az onnan jövő pénz biztosította. Nemcsak a saját kétharmadomat kellett volna tisztelni, hanem az unióét is. Talán a hosszú távú versenyképességet biztosító területekre kellett volna az uniós pénzt koncentrálnom, mint az oktatás, a munkaerő képzése és a tényleges vállalkozásfejlesztés, nem a homályos vejlámpákra. Talán ciki, hogy Magyarország versenyképessége romlott az időszakom alatt, miközben az uniós támogatásokat egy ország versenyképességének az erősítésére találták ki. Talán jobban meg kellett volna becsülnöm azt a pénzt, amit nem a családomnak és a barátaimnak küldtek igazából. Talán nem volt helyes, hogy a közbeszerzések döntő többsége előre le volt játszva, és csak drágította a munka árát. Talán ciki, hogy nem csatlakoztam az európai ügyészséghez. Ciki, mert nem tudom megindokolni, és ciki, mert így nyakamon az OLAF. Ja, az OLAF-vizsgálatok is cikik, az Elios-üggyel és Rogán találmányával – talán jobban fel kellett volna erre készülnünk, hogy tudjunk valamit mondani. Talán ciki, hogy a felcsúti barátom minden végzettség nélkül lett a második ciklusom legnagyobb nyertese.

Alcsútdoboz, 2014. november 18.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Mészáros Lőrinc (Fidesz-KDNP) felcsúti polgármester a Búzakalász 66 Felcsút Kft. bányavölgyi mangalicatelepének avatásán a Fejér megyei Alcsútdobozon 2014. november 18-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor a Búzakalász 66 Felcsút Kft. bányavölgyi mangalicatelepének avatásán a Fejér megyei Alcsútdobozon 2014. november 18-án
(Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Az elsőben pedig a legjobb barátom az egyetemről, de őt most a felcsúti barátom médiáján keresztül próbálom hitelteleníteni. Ha már kaptunk ajándékba valakitől egy csodaúszódresszt (ez az unió), akkor annak kellett volna odaadnom (támogatás), aki tud úszni (versenyképes vállalatok), és nem annak, akit közelről ismerek (család, legjobb barátok).

Talán nem kellett volna elhazudni a magyar történelmet. Rém gusztustalan az a szobor a semmiről sem tehető angyali Magyarországról, szemben a sasgonoszságú németekkel. Nem is mertük soha átadni. Nevezzük átadás nélküli szobornak, amit talán oda sem kellett volna rakni. Meg az hogy is van, hogy régen minden magyar tisztességes volt, most meg, aki nem hisz bennem, az nemzetietlen? Milyen jó, hogy ezt soha senki nem kérdezte meg tőlem, mert akkor magamnak is fel kellene tenni ezt a kérdést. Az intézeteim meg, amit alapítottam az ilyen kérdések megválaszolásához, teljesen alkalmatlanok, tudományos tevékenységet nem is folytatnak. Talán itt mindent fordítva kellett volna csinálnom, ha tényleg polgári Magyarországot akartam volna. Tükör kellett volna a szembenézéshez és nem intézetek a hazudozáshoz.

Talán nem kellett volna az oktatási törvényből sem kivenni, hogy a gyerek az első. Ki más is lenne? Tulajdonképpen nem is tudom, hogy miért vettük ki. Ja, mert erőből átnyomtunk mindent. Meg tényleg, a gyerek nem is olyan fontos nekünk, ha percre pontosan megmondjuk, mit tanítsanak neki. Hiszen akkor nem is kérdezhet. Az csak megállítaná az értékes perceket. Talán nem kellett volna elvenni az iskolákat az önkormányzatoktól. Talán nem kellett volna ezzel szétverni az iskolák sokszínűségét, eltüntetni az innovációt az iskolarendszerből, síoktatónak Ausztriába kiküldeni kiváló matematikatanárokat. Talán nem nominálisan, hanem GDP-arányosan kellett volna növelnem az oktatásba áramló pénzeket, akkor talán elhitték volna, hogy szívemen viselem ezt a területet. Talán ciki, hogy a PISA-tesztek botrányos eredményei folyamatosan lebuktatnak minket. Talán tennem kellett volna valamit az iskolai szegregációval szemben. Nem a politikusaimmal kellett volna üzennem helyeslésemet ebben az ügyben, hanem éppen az ellenkezőjét tenni: szétverni a szegregált oktatást – ha már annyi mindent mást is szét tudtam verni. Talán nem kellett volna leszállítanom a tankötelezettséget és köteleznem sem kellett volna néhány tankönyvre a diákokat, hogy tanuljanak abból, mert azt az ideológiai haverjaim írták.

Talán lett volna helye a magyar költségvetésben annak a sok százmilliárd forintnak, melyet a tao-törvényem miatt a fociba és más nem látható sportba helyeztek a vállalatok. Lassan már minden nagyobb talpnyalómnak van egy stadionja, de nem lettem boldogabb ettől – a választóim meg pláne nem. Valamiért nem jön a boldogság attól, hogy néhány évig mindent megtehettem egy országban. Nem értem, hogy miért. Talán más módon kellett volna keresnem a boldogságomat.

Orbán Viktor, miután átadta a győztesnek járó kupát a Real Madrid játékosainak a Puskás Suzuki Kupa utánpótlás-labdarúgótorna döntője, a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Aréna első hivatalos mérkőzése után 2014. április 21-én
(Fotó: Beliczay László / MTI)

Talán nem kellett volna a duplájára hizlalnom a minisztériumokban dolgozók számát, 150 ezer emberrel növelni a közalkalmazotti kört, ha nagyszabású bürokráciacsökkentő programot hirdetek előtte. Elődöm 237 ezer fővel adta át a kormányt, nekem ma már 535 ezer dolgozik a különböző minisztériumokban. Ez persze összefügg azzal, hogy államosítottam az egészségügyet és az oktatást, amellyel sem jobbá, sem hatékonyabbá, sem versenyképessé nem tettem egyiket sem.

A nyugdíjasokkal, azt hittem, jól bántam, küldtem az Erzsébeteket nekik. Kivéve a hódmezővásárhelyi nyugdíjasok, ők kaptak egy plusz adagot is, valamiért mégsem voltak hálásak. Mi lehetett az oka? Az inflációhoz kötött nyugdíjemelés, amit nem értettek meg? Miközben nyugdíjat alig emeltem, közben  az ellenzéket szidtam, hogy elvette a 13. havi nyugdíjat. Ez érthető volt így, vagy elszúrtam, hiszen a várakozásokat emeltem a köreikben? Talán nem kellett volna a magánnyugdíjpénztári tagokat sem megzsarolnom azzal, hogy nem lesz nyugdíjuk, elvennem 2700 milliárd forintot tőlük hamis ígéretekkel. Talán meg kellett volna teremteni azonnal az egyéni számlát az állami nyugdíjrendszerben, ahogy ígértem, nem MOL-részvényt venni és folyó kiadásokat kezelni belőle. De ez már mindegy is.

Talán nem kellett volna visszatérnem az 1935-ös földállapotokhoz, a hárommillió koldus országához. Akkor volt ilyen kevés ember kezében (5 százalék) ilyen sok föld (kétharmada az összesnek). És mindegyiket ismerem személyesen. Talán adhattam volna nagyobb szabadságot abban, hogy kinek lehessen a kezében föld. Kishantosról már nem is beszélek, mert az tényleg túl messzire vezetne.

Kishantos, 2015. október 5.
Az Élőlánc Magyarországért és az LMP az állami termőföldek eladása elleni tiltakozásul tartott félpályás útlezárása Kishantos határában 2015. október 5-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Az Élőlánc Magyarországért és az LMP az állami termőföldek eladása elleni tiltakozásul tartott félpályás útlezárása Kishantos határában 2015. október 5-én
(Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Azért persze még így is van esélyem. Most nem erre a kártékony migránsozásra gondolok, amivel megmérgeztem egész Európát, meg sok világot Bécsig sem látott rettegő magyart. Az esélyem, ha az emberek megértik, hogy gazdaságpolitikám sikeres volt. Talán megértik, hogy Damoklesz kardját tüntettük el a fejük felől azzal, hogy a devizahiteleket kivezettük a rendszerből. A devizahitelek rátelepedtek a magánszektorra, és ezért magasan kellett tartani a kamatokat – különben elkezdett volna azonnal gyengülni a forint. A forintot a magas kamattal védeni kellett, ez pedig blokkolta a gazdaságot. Ezt a hülye nem látta, meg az előző kormány.

Talán megértik a választók, hogy a devizahitel-probléma megoldása kinyitotta az utat a kamatcsökkentés felé. Nálunk az egyik legalacsonyabb a kamatszint a világon, ami nagyon jó a gazdaságnak. Talán mégis csak észreveszik, hogy komoly fiskális politikát folytattunk, odafigyeltünk az államadósságra. Ami most már nem is olyan nagy dolog, mert dől az adó az erősödő gazdaságból. Talán az ágazati különadókat is jó helyről szedtem be, olyanoktól, akik nem tudnak elmenni az országból. Befizették nekünk, itt is maradtak, és ezzel megerősítettük a gazdaságot. Talán nem kellett volna ehhez a kampányom a gusztustalan multikról, mert így azt hitték sokan, hogy kommunisták vagyunk – pedig csak kellett a pénz a gazdaságba. A bizonytalanság pedig, amit ez a kommunista propaganda okozott, nagyon rossz a gazdaságnak, mert ilyenkor elhalasztják a beruházásokat nálunk, vagy a régióban máshova helyezik. Talán sok helyen a kommunikációm volt béna, nem a politikám. Talán észreveszik az emberek, hogy az adófizetési morál sokat javult, az áfacsalásokat jelentősen csökkentettük. Ez a románoknak például nem sikerült: náluk úgy dübörög a gazdaság, hogy nem nőnek az adóbevételek. Ők bénák, mi nem.

Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok! Talán a közmunkaprogram előnyeit is látják a választók. Ha nem erőszakoskodnának a polgármestereim, akkor egész jól meg lehetne oldani: elkezdtek tisztulni a vidéki utcák, ahogy azt a felcsúti barátom lapjaiban olvasom. Talán számít valamit, hogy félmillió emberrel több dolgozik Magyarországon, mint amikor átvettem a kormányzást. És talán számít az egykulcsos adó a maga alacsony szintjével. Jó lenne egykulcsossá tenni a teljes adórendszert. Ezeket nagyon nem bánom. Innen gondolom, hogy lehetett volna ez egy jobb ország én alattam is, ha nem vagyok mohó. Ha nem rontom el a falumba épített kisvasúttal és a telkemre rakott stadionnal. Ha túl tudtam volna lépni a gyerekkoromon, és sikerült volna felnőtté válnom. Talán, akkor nagyon nagy dolgot is művelhettem volna.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Passerbys cross a street in the city centre of Cottbus, Germany, 23 January 2018. Cottbus is becoming the scene of ugly attacks between Germans and foreigners. The rage is let out in the nice corners of Cottbus, not in the areas dominated by prefabricated buildings. Photo: Patrick Pleul/dpa-Zentralbild/ZB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.