Poszt ITT

Gyarmati Andrea: Kártyapénz lett a fizetésem

Pókerezni, rulettezni bűn?
Korábban a témában:

A történeteim közül sok a régmúltba nyúlik. Talán azt gondolod, mert elmúltam már húsz, pedig, amikor még igen zsenge korú voltam is, előfordult, hogy amiről épp meséltem, hosszú előzménnyel bírt.

Nem is oly régen a rendelés vége felé azt mondja az egyik apuka:

– Olvasom hetente, doktor néni, az írásait. Szeretem, ahogy és amit ír.

Hallgatok szerényen, kedvesen mosolygok hozzá, és közben, mint egy lufi, nő az egóm. Hiúság? Persze, hogy az.

Tudom, nem ez a lényeg, hanem belül kell biztosnak lenni, ám én kételkedni szoktam magamban, ezért aztán sose sikerült igazán megvalósítani ezt a nagyon „bölcs” javaslatot.

Szóval nézek apukára, és várom a folytatást.

– Csak azt nem értem, hogy lehet az, hogy ennyi mindenre tetszik emlékezni?

Lehet, nem vettem észre az elmúlt években, hogy zseni vagyok, de nekem meg az fura, ha valaki nem emlékszik a saját vagy a családja történeteire.

Amiről most írok, erősen összefügg édesapám valamikori viselkedésével.

Apu igazi nagy játékos volt, nemcsak a vízben, hanem a szárazföldön, vagyis az életben is. Az, hogy remekül vízilabdázott és versenyzőként, edzőként begyűjtött minden lehetséges érmet, csupán egyik aspektusa volt e játékosságnak.

– Apád mindent játéknak gondol – mondta édesanyám.

Apu meg azt mondta:

– Anyád mindent olyan komolyan vesz.

Egyikük sem kritikának szánta ezeket, inkább ténymegállapításnak, és bár kicsi voltam, éreztem a különbséget.

Apunak a játék éltető eleme volt, Anyu meg a precizitást, a pontosságot és a mindig mindent komolyan vennit favorizálta. Ennek ellenére jól kijöttek, kiegészítették egymást. Néha ugyan megkaptam hol egyiktől, hol másiktól, hogy pont olyan vagy, Andukám, mint Apád, vagy pont olyan vagy, kislányom, mint Anyád, de ennek sem volt sosem leszólás jellege. Miután nagyon szerettem a szüleimet, együtt és külön-külön is büszke voltam rá, ha bármiben hasonlóságot fedeztek fel köztük és köztem.

Egyetlen terület volt, ami édesanyám szerint maga a kénköves pokol, és úgy gondolta, meg kell tőle óvnia. Ez pedig a szerencsejátékok és köre.

Poker chips on table in casino
Fotó: Thinkstock

Apu pókerezett, néha, ha kiszabadult külföldre (akkoriban itthon nem lehetett rulettezni és a póker is hazárdjátéknak számított), rulettezett is, meg, gondolom, egyéb szerencsejátékkal is próbálkozott. Azt hiszem, zömében több, mint kevesebb sikerrel, de azért a családi legendáriumban komoly bukások is szerepeltek.

Szóval úgy nőttem fel, hogy a kártyázás és köre rossz, kerülendő. És miután édesanyám, ellentétben Apuval, nem szeretett, sőt nagyon nem szeretett kártyázni, próbált elriasztani még a Fekete Pétertől is.

Nem volt nehéz, mert nem izgatott a dolog.

Valószínűleg azért sem, mert kártyázás közben nyugodtan kell ülni, beszélgetni sem igazán lehet, és ez számomra, aki állandóan pattogtam, mint a pöttyös labda, és be nem állt a szám, nem tűnt szórakoztató elfoglaltságnak.

Apu meg valószínűleg nem gondolhatta úgy, hogy egy kislányt be kell vezetni a kártyázás, különösen a pókerezés rejtelmeibe, tehát nem származott ebből baj.

Azért titokban elmagyarázta a póker szabályait, de engem még az sem érdekelt, hogyan lehet valakit blöfföléssel átverni.

Apu mindig mondta, ordít rólam, ha jó lapom van, amiből azt a következtetést vonta le, hogy a kártya nem az én utam.

Pókerarc, na, az hiányzott a repertoáromból.

Később, már idősebben, szívesen kibiceltem másoknak, de magam nem szívesen kártyáztam. Nyaraláskor, érdekes módon csupán akkor, pasziánszoztam, de hát az egyszemélyes játék, ráadásul nem nyerhető rajta pénz.

Évekkel később vicces módon az is kiderült, hogy a húgom édesanyja, Apu második felesége, Margit néni, teljesen függetlenül Anyutól, szintén ezen nyomvonalon nevelte a húgomat, Esztert, mert ő is azt az infót kapta, amit én, miszerint a kártya rossz dolog.

Anyu és Margit néni egyébiránt nem voltak beszélő viszonyban, tehát egymástól függetlenül jutottak arra az álláspontra, hogy Apu függősége talán örökölhető, amit jó lenne kivédeni, ezért komolyan harcoltak a játékszenvedély ellen. Mi meg, mivel a húgomat se izgatta az egész, mulattunk a két anyánk kerítette védőhálón.

Aztán fordult a világ, a póker divatba jött itthon is, megnyíltak az első játéktermek. Kérdezgettem Aput, eljár-e játszani, de azt mondta, amennyire fiatalon izgatta a dolog, már annyira hidegen hagyja.

Kinőtte a szerencsejátékokat.

Történt azonban néhány olyan eset, amin később sokat nevettünk, és talán téged is megnevettet, Kedves Olvasó.

Amikor tízévnyi kórházi klinikai gyakorlat után 1989-ben úgy döntöttem, házi gyermekorvos leszek, a VII. kerületben kaptam állást, azóta is itt vagyok. Először az önkormányzat állományába kerültem, néhány év múlva vállalkozóként folytattam ugyanazt a munkát. Pont abban az időben, amikor a TAJ kártyákat kezdtük használni.

A munka mennyisége és minősége nem változott, az adminisztráció viszont más lett, a fizetésemet a TAJ kártyák száma és a betegek életkorának szorzói adták. Ez volt a kártyapénz, magyarul a fizetésem.

Mesélem lelkesen Anyunak a változást:

– Képzeld, kártyapénzt fogok kapni.

Anyunak elkerekedik a szeme, döbbenten kérdezi:

– Úristen, Anduka, te is kártyázni kezdtél?

És egy másik történet: sok évvel később egyhetes hajóútra mentünk Gáborral, a második férjemmel.

Szuper volt, rengeteg élménnyel.

A férjem rögtön a hajóra szállás után elindult felfedezni a fedélzetet, és boldogan tért vissza azzal, mi mindent csinálhatunk majd.Vacsora után engem is körbevitt a tízemeletes luxusjárművön.

A negyediken, a gambling pointon, magyarul a játékbarlangnál azt mondja az én férjem, aki nem tudott a fentebb említett anyai tilalomról:

– Ruletteztél valaha? Mert ha nem, a szűz kéz szerencsés alapján agyon fogjuk nyerni magunkat.

Én meg, mint egy öszvér, lecövekeltem a küszöbön, és azt válaszoltam:

– Ide be sem léphetek!

A férjem nem értette, miért, úgyhogy el kellett meséljem, hogy a rulett még a kártyánál is kénkövesebb pokol, amin Apu sokat veszített.

Nos, mindez mutatja, évtizedek múltán is miket képes generálni a gyerekkori szülői tiltás és megengedés.

Kiemelt kép: Fortepan / Fábián László

Ajánlott videó mutasd mind

Image: 73881883, Börtönbe vonuló nő., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

A kislány, aki egy dobozkába csukja a szomorúságot

Ágnes öt évig élt rémálomszerű kapcsolatban egy férfivel. Egy lánygyermekük van, hat és fél éves. Az asszony ma tíz évre börtönbe vonult, mert a bíróság szerint megpróbálta megölni a férjét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73881883, Börtönbe vonuló nő., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.