Karafiáth: A hang csak mondta, mondta, hogy „Zsír, tűnj el! Fogyj le! Kövér tested visszataszító!”

Sokáig nem tudott lefogyni, ám aztán olyan dolgot próbált ki…

Ha ez áll a címben, garantált a siker. Mert csaknem mindenki fogyni akar. És igen, a legtöbben már másnapra.

„Két hétnél többet erre nem tudok áldozni” – közölte egy barátnőm, mikor elmeséltem, hogy nekem három hónap alatt sikerült megszabadulnom a nyolc kilótól, ami akkor jött fel rám, mikor tavaly novemberben letettem a cigit.

Diéta és napi edzés segítségével, ugyanis hiába szórakoztattam a szervezetemet zsírégető kapszulákkal, slimturmixokkal, szénhidrátcsökkentővel… És azóta is mindig figyelnem kell, borzasztó. De nem megy másképp.

Rég látott barátommal futottam össze a napokban, nem győztem csodálkozni, milyen nagyszerűen néz ki. Hiába, hogy csaknem húsz éve nem találkoztunk, valahogy másról se ment köztünk a csevej, mint hogy ki hogyan éri el a megfelelő kondíciót. Ez elég hervasztóan hangzik, de aki ismer minket, tudja, életünk nagy részét kitölti a súlyunkkal való hadakozás. Ráadásul rásegített a téma kibontására, hogy épp egy strandon üldögéltünk, körülöttünk temérdek elhízott honfitársunkkal.

És amikor ettünk volna valamit, csak a borzalom tárult elénk.

Így, augusztus elején érezhető, hogy messze már május 21., az elhízás világnapja, amikor még mindenki nyakig ült valami rémületes fogyókúrában.

A számok érdekesek: a Nielsen felmérései alapján a magyarok 84 százaléka diétázik, az egészsége vagy az esztétikus külseje érdekében. Egy ismerősöm egy népszerű női online magazin szépség-egészség tartalmáért felel.

Állítja, egy biztos téma van, ami a legmagasabb fordulatszámon pörög, és az a fogyókúra.

Ki, hogyan, mennyit, milyen módszerrel. Ha nem jut eszébe jobb, keres egy alanyt, aki iksz kilót fogyott rekordidő alatt, és megosztja a „titkát”. Jól lehet mellé hirdetést tenni, hiszen ahány ember, annyi csodaszer, és aznapra meg is van oldva az élet. De ha ez így igaz, miért van ennyi elhízott ember?! Hogy értük el azt, hogy a magyar lakosság közel kétharmada túlsúlyos, hogy az Obesity Update 2017 című tanulmány szerint világszinten a negyedik (a csúcs nyilván az USA), Európában pedig első helyen állunk az elhízásversenyben?

Kemény kép a múltamból anyám egyik fogyókúrája, mikor is hipnóziskazetta segítségével próbált megszabadulni a pluszkilóktól. A hang csak mondta, mondta, hogy „Zsír, tűnj el! Fogyj le! Kövér tested visszataszító!”

Innen startolva igen könnyű sok mindent kibontani.

Egyfelől úgy látom, a sorstársaim hasonlóak, mint anya egykoron, azaz hiába élünk a fitneszguruk országában, inkább a csodát várjuk, az isteni beavatkozást, és szívesebben bízzuk tablettákra, csodaszerekre és „zsírégető” gépekre, szerkentyűkre, akupunktúrára és ráolvasásra a testsúlyunkat.

A legszebb az a hit, miszerint bizonyos élelmiszercsoportok tehetnek a többletről, semmiképp sem a tunya életmód, azaz a mozgáshiány, valamint a mértéktelenség.

Érdekes adat (szintén Nielsen), hogy hazánkban saját bevallás alapján a lakosság harmada szenved ételallergiában. Vezet a tej- és gluténérzékenység, de megkockáztatom, ez is divatjelenség, főleg az utóbbi.

„Én nem eszem glutént – kiállt fel a túlsúlyos -, mert az a hibás az úszógumim miatt!” És mondjuk betol egy fél mangalicát.

Ez a kiiktatósdi nekem mindig is gyanús volt. A kimutatások szerint az új trend, hogy mindenből az egészségeset választjuk, ezért hajlandóak vagyunk többet fizetni, de megkockáztatom, hogy az illúzióért csengetünk: hiszen azt sugallja mindez, hogy ha egészségesből esszük a normál adag tízszeresét, még nem bomlik meg a világ harmóniája.

Imádom, hogy mindenhol megy a barna cukor, nyírfacukor meg az alternatív édesítőszerek őrülete, “nem eszem fehér cukrot”, csicseregnek a nők, ám a többiből annyit, amennyi a csövön ki-, pontosabban befér.

Még több energiát kéne fektetni a felvilágosításba. Hogy már gyerekkortól megtanuljuk, mennyit együnk, miből, mi jó a testünknek és mi nem. És nem csak azért, hogy úgy nézzünk ki, mint egy modell.

Mert nem ez a cél. De azért az egészség mellett igenis fontos, hogy egyben legyünk, hogy jól nézzünk ki. Még akkor is ezt írom, ha ennek kapcsán megkapom, hogy azt sugallom: a túlsúlyos ember ilyen meg olyan.

Nem sugallok semmit, sőt, de azt állítom, hogy karbantartott testben komfortosabb az élet, és azt is, hogy a body shaming (és elsősorban a fat shaming) kapcsán immár elharapódzott indulatokról beszélünk.

Nem, nem szabad kinevetni a kövér embert (hamarosan már ezt sem lesz píszí leírni), de ne mondjuk már, hogy mindenki érezze jól magát, mert úgy jó, ahogy van!

Elképesztett egy legalább negyven pluszkilót cipelő nő fotósorozata: kitette a hurkákat, a csüngő hátsóját, és kommentelő és éltető millióktól körbevéve azt hirdette, hogy ő így szexi, így jó, így érzi remekül magát. És aki oda mert szólni, hogy de hát oké, csak a szív, csak az erek, csak… az rögtön le lett oltva, hogy megszégyenít, hogy belegázol, hogy egy szörnyeteg.

Senkit nem szabad megszégyeníteni a külseje miatt, de ne menjünk már odáig, hogy azt mondjuk, mindenki úgy jó, ahogy van. Szerintem az egészséges a szép is. És a túlsúly nem egészséges.

De sajnos nincs csodarecept. Amikor elkezdtem az életmódváltást, azt hittem, nem élem túl. Ma már, ha nem tudok sportolni, két nap után diszkomfortérzetem lesz, és nem bírom megenni-meginni a túl édes, túl olajos ételeket. A szervezetem hálás, ez könnyíti meg a dolgom. Érdemes kipróbálni.