Ismét túl naiv voltam. Amikor a kormány arról beszélt, hogy nemzeti dohánybolt-koncessziókhoz kötné a dohányáruk forgalmazását, akkor leszokott dohányosként a vállamat vonogattam, legyen csak nehezebb hozzáférni a cigarettához, a rászokás időszakában ez talán számít. Tényleg, ne is lássanak cigarettát a 18 éven aluliak, milyen igaz. Hogy nem lehet majd megélni belőle? Hát engem nem zavar, ha nem lehet nagy profitot csinálni abból, hogy növelik valakinek a rákkockázatát. Még drágulhat is a cigaretta? Annál jobb.
Aztán a most publikált pályázati eredmények átnézésekor megdöbbentem. Milyen magyarázat lehet arra, hogy ennyi húsosfazék környéki fazon úgy ráugrott a trafikpályázatokra, mint a Nyergesék az állami földekre? Dohányszövetségi tisztviselők, közértes vállalkozók, alpolgármesterek, feleségeik és gyermekeik, fideszes csinyovnyikok, sportolók, időjósok tán mind trafikba ülnek, már most készülnek nyugdíjas éveikre?
Elkezdtem számolni. Nyolcszáz forint egy doboz cigi áfástul. Az áfa nélküli rész 3 százalékát teheti zsebre a trafikos. Elég könnyű kiszámolni: a minimálbér és járulékai fedezeséhez körülbelül napi 250 doboz cigarettát kell eladni, ehhez jön még a bérleti díj és az egyéb költségek. Napi 500 doboz környékén kezdődik a szerény profit. Ez körülbelül annyi, amennyit egy szegényebb kistelepülésen megvásárolhatnak a szerencsétlen függők, akikre fejenként napi 0,7 doboz cigi jut átlagosan.
Felszállt a füst
Miért éri meg lehajolni ezekért a fillérekért ezeknek a nagy helyezkedőknek? Azért, mert nem fillérekről van szó, hanem százmillió forintokról. A városokban aránytalanul sok ember van, s köztük van a magyar dohányosok zöme. Száz emberből 17 fővárosi, húsz nagyvárosi, 32 kisvárosi, és csak 31 lakik nagyközségben vagy falun. Becslések szerint a magyarok negyede dohányzik, s évente összesen 500 milliárd forintot füstöl el. Ez évi 625 millió doboz cigaretta, körülbelül. Dohányosonként évi 250 doboz. (És akkor még a boltokban kapható alkohol, üdítő, hírlap és egyéb termékek körét nem is érintjük.)
Szépre száll
Ez a kiírás nem szól másról, mint hogy ki kaphatja meg a 11,5 milliárd forintnyi hasznot, ami egy évben a cigarettákon van, és jelentős részben a városokban keletkezik, ahol eddig minden második sarkon hozzá lehetett jutni a napi dobozhoz. Negyvenezer hely helyett most az állam szűkítette az elérhetőségeket hétezerre. Egy lelőhelyen júliustól átlagban ötször annyi bevétel lesz a cigarettából, mint eddig. Magyarán egy forgalmas városi helyszínen csilliókat lehet majd egyetlen alkalmazottal, tenyérnyi kis bolttal keresni.
Eddig a cigaretta egy átlagos kisboltban, kocsmában, kávézóban azt a funkciót töltötte be, hogy becsalta a vevőket, akik aztán vásároltak valami mást is, és így megérte tartani a nyüves 3 százalékos haszonkulcs mellett is. Innentől az amúgy is küzdő kisboltosok mehetnek segélyre az üzlet kinyitása helyett. A kormány ugyanis valamiért éppen ezt a kisboltkapun belüli munkanélküliséget fontosnak tartotta felszámolni.
Nincs tűz nélkül
Miért is? Miért is kellett ennyire pofátlanul hülyére vevős szöveggel monopóliummá (értsd: mesterségesen a piaci verseny elől elzárttá) tenni a függők zsebéből áramló állandó profitot és a sok kis eret jó nagy folyamokká összeterelni, méghozzá húsz évre előre? Pont ezért. Mert függők. Mert állandó. Mert jó nagy folyam. Mert húsz évre szól.
A pályázati eredmények beszédesek, megadják a választ. Hogy eleve így lett megtervezve, vagy csak sikeresen meghágta a rendszert pár szemfüles kis ügyes, én nem tudom. De ajánlom a Trafikmutyi blog követését.
