Belföld

Trafikmutyi: kínos magyarázkodásba kezdtek a nyertes politikusok

Olyan politikusokat kérdeztünk, akik vagy maguk, vagy rokonaik által lettek koncessziótulajdonosok.

Elindult a Trafikmutyi blog, ahová az olyan történeteket várják, melyekből kiderül: a dohányárusítás jogát a helyi kisvállalkozó helyett a helyi polgármester vagy politikus, illetve annak barátja, üzlettársa, rokona nyerte el. A történetek özönlenek, mi pedig elkezdtük megkeresni a politikusokat, hogy megtudjuk, miért is vágnak bele a dohánybizniszbe.

Elsőként jöjjön mindjárt Dég független polgármestere, Gárdonyi Sándorné, akinek a fia és a menye is nyert a blog szerint. Gárdonyi Róbert Dégen és Lajoskomáromban kapott egy-egy jogot, Gárdonyi Takács Éva ugyanitt ugyanennyit.

A polgármester kérdésünkre, hogy miért döntött úgy a család, hogy belekezd a bizniszbe, úgy felelt: “Mit tudom én, a gyerekek csinálták.” A polgármester felvetésünkre, hogy azért csak beszélgettek erről, annyit mondott: “Keressen holnap, most egy percem sincs, nem tudok ezzel foglalkozni.”

Bőbeszédűbb volt Papp Péter, Oroszlány fideszes alpolgármestere, aki szintén nyert egy jogot saját településén. Az alpolgármester elmondta, 15 éve foglalkozik dohánykereskedelemmel, bár a szavaiból az derült ki, hogy mostanában ez kimerült abban, hogy az éttermében is árusított cigarettát.

Az alpolgármester kérdésünkre elmondta, helyisége egyelőre nincs, a jövőben fognak kialakítani az éttermen belül egy helyiséget, az lesz a trafik. Papp Péter egyben fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az alpolgármesterkedést egyfajta társadalmi munkában végzi, ez nem a főállása. Kérdésünkre, hogy fizetést se kap, közölte: azt nem, csak tiszteletdíjat.

Sikerült elérnünk Lakatosné Sira Magdolnát, Túristvándi korábbi polgármesterét is, aki jelenleg a Fehérgyarmati Járási Hivatal vezetője. Az egykori polgármestert azért kerestük, mert rokona, Bakné Sira Anita nyert Kölcsén. Az expolgármester elismerte, hogy a hölgy a rokona, egyben hangsúlyozta, nem beszélgettek erről, és “semmilyen befolyása nincs erre a történetre”.

A blog szerint Kelemen Róbert, Cégénydányád polgármestere (Fidesz-KDNP) is nyert, aki a Hír24-nek nem kívánta kifejteni, miért vág bele a dohánybizniszbe. Azt viszont ő is hangsúlyozta, hogy nem főállású polgármester, bár fizetést azért ő is kap, amit állítása szerint felajánl “hol ide, hol oda”.

Folytatjuk…

 

Te is láttál ismerős nevet a listán? Fent van a polgármester lánya, felesége, anyukája, esetleg a helyi Fidesz, MSZP stb. valamelyik tagjának a rokona, üzlettársa? Ha igen, írj az info@24.hu e-mail címre!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik