A “lakossági” internet aranykorában, amikor még nem volt se Facebook, se Google, és az okostelefonok is csak valamilyen furcsa jövőkép részei voltak, a netezők teljesen máshogy beszélgettek egymással. Tematikus fórumokra, később pedig chatszobákba gyűltek össze érdeklődési köreiknek megfelelően, és a legtöbbször nem is saját nevüket, hanem valamilyen álnevet, nicket használva szóltak hozzá egymás felvetéseihez, és csevegtek mindenféléről – a részleges, vagy teljes anonimitás miatt viszonylag szabadon és néha szabadosan.
Úgy tűnik, a Facebook most érkezett el odáig, hogy erős nosztalgiát táplál a hasonló megoldások iránt, mivel ausztrál források szerint a déli kontinensen és Kanadában egy olyan tesztprojektet indítottak el, ami hasonló funkcionalitást hozna vissza, méghozzá a Messenger üzenetküldő részeként.
Névtelenül, szobára
A nemrég friss tesztfázisba lépő Messenger Rooms lényege az, hogy a saját névvel indított beszélgetések mellett, amikor eleve csak saját ismerőseinkkel cseveghetünk, illetve a “még nem ismerőseinknek” küldhetünk privát üzenetet, most már lehetőségünk lesz a klasszikus értelemben vett chatszobákba belépni olyanok közé, akiket akár egyáltalán nem ismerünk sem személyesen, sem Facebookon. Az egyetlen összekötő kapocs csak annyi lesz, hogy mindannyian érdeklődünk mondjuk a Maine Coon macskák, a héthúros elektromos gitárok, vagy a 80-as évekbeli kvarcjátékok iránt.
Az ilyen szobákba ráadásul beléphetünk teljesen anonim módon is, tehát nem kell megadnunk saját teljes nevünket és az ott csevegők nem tudnak ránk kattintva eljutni az adatlapunkig sem, tehát újra eljön az az időszak, amikor The_Last_Dragon teszi a szépet Kittybaby22-nek azzal, hogy mindkettőjüknek ugyanolyan macskája van, és milyen jó lenne összeereszteni őket (míg aztán ki nem derül, hogy The_Last-Dragon egy 16 éves fiú, Kittybaby22 pedig valójában egy 52 éves, Lajos nevű géplakatos, aki macska helyett valami teljesen mást simogatna).
A chatszobák alapértelmezetten nyilvánosak, tehát ha valaki ismeri a rájuk mutató hivatkozást, akkor simán beléphet, de elvileg lesz olyan lehetőség is, hogy a szoba adminja meghívásos alapon működtesse a csoportot. Ebben tehát hasonlít majd a megoldás ahhoz, ahogy most a Facebook titkos, vagy nyílt csoportjai működnek.
Érdekes egyébként, hogy a Messengerben egyszer már megpróbáltak valami hasonló funkciót kifejleszteni, bár ebben még nem szerepelt az anonim belépés lehetősége: a 2014 végén tesztelt Room opció azonban akkor nem lépett túl a kísérleti fázison. Arról még nincs hivatalos információ, hogy a Messenger Rooms kilép-e a tesztből és globálisan mikor lesz elérhető, mindenesetre érdekes új színfoltot (meg némi gyönyörű és kaotikus nosztalgiát) hozhat a jelenlegi chatprogramok világába.
A Facebook egyébként folyamatosan igyekszik megújítani a Messengert, hogy lépést tartson a legfontosabb versenytársakkal, a WhatsApp-pal és társaival. Legutóbb a titkosítással kapcsolatban fejlesztettek nagyot, és a megsemmisülő üzenetekkel kísérleteztek. Igaz, a legtitkosabb ingyenes csevegő mostanában a szakértők legújabb kedvence, a Wire.