Kezd egyre erősebbé válni az eddig csak agyunk leghátsó szegletéből vonyító Jingle Bells… Hallják az idegesítő kis csengettyűket? Persze, hogy hallják!
Ezekben a vészterhes, lélekölő hetekben, amit adventnek nevezünk és pont a csendes várakozásról kéne szólnia (muhaha), minden félmondat gyógyírt jelent a megtépázott, cafatokban lógó idegeknek, ami nem arról szól, hogyan lesz tökéletes a karácsonyunk.
Mindenekelőtt felejtsük el, hogy karácsonykor mindenki jó, hogy karácsonykor az embert megszállja valami transzcendentális, ami miatt úgy árad bennünk a szeretet, hogy csak na! Nem, karácsonykor is ugyanazok a gyarló emberek vagyunk, mint március 12-én, július 21-én és október 7-én. Nem leszünk jobbak, a lelkünk nem fényesedik föl, orcánkon nem ragyog sem az emberszeretet, sem a szolidaritás. Ennek belátása és ismételgetése önmagában oldja azt a szorongást, ami miatt úgy érezzük, ha beledöglünk is, meg kell haladnunk saját magunkat, át kell lépni a saját korlátainkat, de legalábbis jóval többet kell idén adakoznunk, mint az a másik anyuka az ovis csoportban és a Bözsi a Facebookon, aki még egy hét múlva is ott tömjénezi magát a neten, mintha ő lenne a világ nyolcadik csodája. Csak azért, mert elvitt két kinyúlt pulcsit a karitatív szervezet gyűjtőpontjához.
Ahogy jók sem leszünk varázsütésre, úgy nem fejlődnek ki szuperképességeink sem. Nem nő ki még két (négy)kezünk, nem tudunk három helyen lenni egyszerre. Napjaink továbbra is huszonnégy órából állnak és – kimondani is szörnyű – alvásra továbbra is szükségünk lesz. Ezért próbáljunk meg ismételgetni egy szót, ami valóban varázsigeként hat a mindennapokban, advent idején különösképpen. Úgy hangzik: nem. Mondogassuk bátran. Az első három-négy alkalom után, mikor megtapasztaljuk, hogy nem dőlt össze a világ, elkezdjük magunkat jól érezni a bőrünkben.
A bőség ideje nem a mértéktelen zabálást és az alapvető élelmiszerek, valamint az édesség és a sütik felhalmozását jelenti. Untig elég hatféle aprósütemény és az a négy krémes csoda az ünnepekre, higgyék el! Nem leszünk boldogabbak és a karácsony se lesz tökéletesebb hat kiló szaloncukortól és nem igaz, hogy a karácsony arról szól, yolózni kell, mert egész évben nem engedhetünk meg magunknak egy drágább akármit. A család és a barátok ugyanazt a sütit akarják, amit tavaly, meg azelőtt, ugyanazt az ünnepi menüt, mint tavaly, meg azelőtt, persze kísérletezhetünk valami korianderes csodával, de ne csodálkozzunk, ha nem ragyogó szemek és izgalomtól piros orcák lesznek a jutalom, hanem csapódó ajtók mögül kiszűrődő mondatok, köztük a „mi ez a poloskaszag, fúúúúúúj!”
A bénák bénák, a kacskakezűek kacskakezűek, az antitálentumok antitálentumok maradnak. Hagyjuk a francba az egész díájvájozást és vegyük meg négyezerhatért azt az adventi koszorút! A díszítés akkor is szép, ha nem a saját két kezünkkel, szívünket belekötve, lelkünket beleszőve készül a hét méteres girland. Untig elég, ha arra vesszük a fáradtságot, lemérjük egy colstokkal, hány méter kültéri izzó kell a ház falára, mert nincs annál szomorúbb látvány, mint a két méteres hiánnyal küzdő, egyébként kifejezetten ízléses, a szivárvány minden színében villózó ledes világítás az eresz alá biggyesztve. Néha gondoljunk arra, hogy a több néha sokkal több, ha díszítésről van szó.
A gyerekek karácsonykor gyerekek maradnak. Ne menjünk az idegeikre, ne öltöztessük őket idióta Krampusznak, hófehér alsószoknyás csipkeruhába, ne kényszerítsük őket arra, hogy ott feszengjenek az ünnepi asztalnál két órán keresztül, tegyük fel a karácsonyfára a szörnyű színvilágú papírgirlandot, ha a hatszázadik legót szeretnék a Jézuskától, azt vegyünk, ne azt, ami szerintünk értelmes játék. Csináljunk velük kókuszgolyót, hulljon a reszelék, boruljon a darált keksz. Engedjük be őket a konyhába, legyen Szenteste rántott csirkemell, ha azt szeretik, meg hasábburgonya is, maradhassanak fenn, amíg szeretnének és nézzük meg hatszázadszor is ugyanazt a mesét. Ehessenek egy kis csokit vacsora után is.
Végül, utolsósorban: ne várjunk csodát! A csoda nem következik be csak úgy. A csoda kemény meló, fájdalom, könny, szenvedés, változás és tisztelet. Nem jár alanyi jogon. Az evangélium, hogy nem csak karácsonykor van.
