Kultúra
Puzsér Róbert a Trónok harcát ajánlja, de nagyon.
2014. 10. 22. 15:13
A Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művészt hosszan tartó súlyos betegség után 71 évesen, kedden érte a halál.
2014. 10. 22. 14:20
Keresztény harminc éven keresztül volt énekes-gitárosa a verseket megzenésítő, legendás zenekarnak.
A korábbi polgármester, Rudolph Giuliani szerint az antiszemitának és terrorizmuspártinak tartott The Death of Klinghoffer zenéje "egészen kitűnő", ám a szavak elferdítik a valóságot.
Oscar de la Renta világhírű divattervező 82 éves korában hunyt el - jelentette az amerikai sajtó családjára hivatkozva.
Miután Fábri Zoltán befejezte a filmezést, haláláig a festészetnek élt. A fasizmus, a holokauszt és az emberi erőszak témájában készült alkotásait nézheti meg halála huszadik évfordulóján a közönség.
Neves művészek lépnek színpadra a novemberi rendezvényen.
2014. 10. 20. 15:27
Az amerikai származású kínai műfordító, a kínai népfront országos bizottságának volt tagja, aki a New York-i Brooklynban született, de több mint fél évszázadon át élt Kínában kínai állampolgárként.
2014. 10. 20. 12:35
Honnan szerez húst vacsorára a frontkatona? Világháborús bús történet a mai Matiné, Závadától.
2014. 10. 19. 09:00
Ő volt az a zenész, aki citeraművészként az országban elsőként kapott hivatásos működési engedélyt, majd az ősi népi hangszert hangversenypódiumra emelte.
2014. 10. 18. 13:14
Az 54 éves ír rocksztár szeme a betegség miatt igen érzékenyen reagál a fényre.
Kicsomagolták Johannes Vermeer csillagászati összegre biztosított festményét pénteken a Szépművészeti Múzeumban. Az alkotás a Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállításon lesz látható október 31-től.
2014. 10. 17. 13:30
Édouard Manet francia mester Le Printemps című portréja lesz a novemberi impresszionista és modern művészeti Christie's árverés sztárja New Yorkban.
A Kaposváron született bölcsészdoktor 57 éves korában, hosszan tartó súlyos betegségben halt meg.
2014. 10. 16. 20:06
Az orosz hatóságok 12 év után váratlanul felmondták a hatalommal szemben kritikus Teatr.doc színházzal kötött helyiségbérleti szerződést.
Nem támogatják Pálfi György filmjének eredetileg megvalósításra szánt tervét - tájékoztatta a filmalap csütörtökön az MTI-t. Enélkül viszont nem fogják tudni elkészíteni.
2014. 10. 16. 14:35
Az orosz Mojszejev Balett olyan világhírű táncművészek munkásságára is hatással volt, mint Michael Flatley.
2014. 10. 16. 14:27
Bár egy darabig letaszították a pop királyát a legtöbbet "kereső" elhunyt hírességek listájának éléről, de 140 millió dolláros bevételével Michael Jackson ismét uralja a Forbes rangsorát.
2014. 10. 16. 13:39
A Tate Modern hatalmas turbinacsarnokában lévő alkotással a népirtás borzalmaira kívánják felhívni a figyelmet.
Művészeti fényinstallációk fogják díszíteni a cseh fővárost csütörtöktől vasárnapig minden éjjel. A Signal elnevezésű fényfesztivált másodszor tartják meg a cseh fővárosban.
2014. 10. 15. 18:20
Most vasárnap, azaz 2014. október 19-én a Hír24.hu oldalon teljes egészében meghallgatható a Budapest Bár legújabb albuma!
A posztért nem indult más, 8 nemmel szavaztak, 12-en pedig tartózkodtak.
2014. 10. 15. 17:21
- 19:19 Orbán azt tanácsolta a fiataloknak, hogy ne felejtsék el megköszönni a kormány jótéteményeit az idősebbeknek
- 19:11 Orbán arról, hogy Trump nem volt ott: De ott volt
- 18:45 „Az egyetlen szovjetellenes provokáció az orosz vodka reklámja volt” – meghalt Bugár Imre diszkoszvető, aki szembeszállt a kommunista rezsimmel
- 18:26 Hajós András a Heti Hetesről: Lehet, hogy más kormányzat lesz, és akkor tök izgi lesz megélni, hogy nem csak Orbán Viktorról kell beszélni
- 18:15 Újabb földcsuszamlás, ezúttal az M1-es sztráda szélesítése közben
- 17:54 Gulyás Gergely Pálinkás Szilveszterről: Kellően tehetségtelen volt katonának
- 17:38 Friss hírek érkeztek Galla Miklósról: „A műtét beláthatatlan messzeségben van”
- 17:32 Zelenszkij kárpátaljai magyarokkal találkozott, Szijjártó kiakadt
- 17:26 A Szex és New Yorkban ismerte meg a világ, aztán majdnem kormányzó lett belőle – 60 éves lett Cynthia Nixon
- 16:46 Bárány Donát nagyon pórul járt a görögök elleni sérülésével
- 16:35 Schumacher Vanda ledöbbent, amikor egy Beverly Hills-i telefonos boltban megkérdezték tőle, kire fog szavazni április 12-én
- 16:14 Visszalépett Czeglédy Csaba, a DK szombathelyi jelöltje
- 16:12 Magyar Péter: A Tisza-kormány nyilvánosságra hozza a bicskei kegyelmi ügy aktáját
- 15:46 Magyarnak vagy Orbánnak kedvez a magas részvétel? – Hann Endre, Mikecz Dániel és Mráz Ágoston Sámuel válaszol
- 15:44 Nem kapták meg a januári fizetésüket egy négycsillagos hotel dolgozói
- 11:15 Wáberer György: Azok a fideszes vezetők tekinthetők árulónak, akik 180 fokos fordulatot vettek politikájukban
- 10:24 Változott a terv, JD Vance sietve elhagyta Budapestet
- 15:06 A sároraljaújhelyi polgármester felszólította Wáberer Györgyöt, mondjon le a tisztségeiről
- 07:59 Gáspár Evelin: Csalódtam a tiszásokban
- 16:35 Schumacher Vanda ledöbbent, amikor egy Beverly Hills-i telefonos boltban megkérdezték tőle, kire fog szavazni április 12-én
- 10:31 Gulyás a választás előtti utolsó Kormányinfón: A kétharmad megszerzése a csodák világába tartozik
- 10:50 NVI: vasárnap este 8-tól jönnek az eredmények, szoros verseny esetén egy hetet várni kell a végeredményre
- 15:46 Magyarnak vagy Orbánnak kedvez a magas részvétel? – Hann Endre, Mikecz Dániel és Mráz Ágoston Sámuel válaszol
- 06:44 T. Danny: Havonta 12-15 millió forintot költöttem el, javarészt drogokra
- 08:32 Marihuánát szívatott unokahúgával, aki ettől rosszul lett, erre amfetamint adott neki, végül szexuálisan bántalmazta
