Kultúra

Egy nap a Budapest Bárral a Hír24-en

Most vasárnap, azaz 2014. október 19-én a Hír24.hu oldalon teljes egészében meghallgatható a Budapest Bár legújabb albuma!

Kapcsolódó cikkek

Az album, mely a Délutáni csókok címet kapta, 2014. október 29-én jelenik meg, melyet a Húszezer éjszakás kaland című lemez folytatásaként definiál a zenekar. Míg a tavasszal megjelent albumra a vidámabb, táncosabb dalok kerültek, az új album inkább az őszi-téli napokra szánt lírai zenékkel inspirálja a hallgatókat.

A régi, feldolgozott dalokon kívül több saját szerzemény – így a címadó Délutáni csókok – is felkerült az albumra.

Az új lemezen 14 énekes hallható, a régi csapat (Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Németh Juci, Rutkai Bori, Szűcs Krisztián) mellé társult Mező Misi, a bécsi díva Tania Saedi, a fiatal énekes-zongorista Iván Alexandra, valamint a cigányzene ikonja, Bangó Margit.

Ha kíváncsi a Mező Misi-Bangó Margit duettre és az új album többi slágerére, látogasson el a Hír24 weboldalra, ahol a lemez megjelenése és a legelső koncert előtt már meghallgatható a Délutáni csókok összes zeneszáma.

A lemezbemutató koncert 2014. október 29-én, este 7 órakor, a MOM Kulturális Központban lesz, ami után egész 2015. január végéig tartó turnéra indul a zenekar.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik