Kultúra
A legbrutálisabb, legkönyörtelenebb, ami csak elképzelhető.
2015. 01. 08. 09:55
Júniusban az angliai Glastonburybe várják a tibeti vallási vezetőt.
A Vígszínház kétségbeesett felhívást közölt az év végén.
2015. 01. 06. 09:59
Zsombolyai János A tanú című film operatőreként, a Kenguru és a Queen Budapesten rendezőjeként írta be magát a magyar filmtörténetbe, tudását egyetemi katedrán adta tovább.
A Magyar Nemzet nyugalmazott szerkesztője életének 78. évében hunyt el.
2015. 01. 05. 14:24
A női szereplők merész dekoltázsa helyett már csak a színészek fejét lehet látni egy kínai tévésorozatban.
A novemberben elszenvedett súlyos karsérülése után lábadozó művész honlapján írt erről.
Erkel András film- és zenei producer, a magyar animációs filmgyártás meghatározó alakja volt.
Elkészült az első magyar közösségi film.
Múzeumtörténetet írt a szegedi Móra Ferenc Múzeum: minden eddigi rekordot megdöntve 114 ezren látták A fáraók Egyiptoma című kiállítást.
Maradt még a karácsonyi hangulatból? Segítünk prolongálni az emóciót. Naná, hogy megható történettel készültünk, hárommal is. Schäffer Erzsébetnek jár kézcsók a mai Matinéért.
Hatvannyolc éves korában elhunyt Stanislaw Baranczak lengyel költő, műfordító, polgárjogi harcos.
Eredményes évet zár a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), amely új elnökséget választott az idén, véglegesítette rendes tagjai számát és első alkalommal átadták a Nemzet Művésze díjakat is.
2014. 12. 27. 14:43
- 09:00 Mága Zoltán XIV. Leó pápának hegedült a Vatikánban
- 08:49 „A játékvezetés nem felelt meg a jelenlegi szabályoknak” – a Barcelona panaszt nyújtott be az elmaradt 11-es után
- 08:43 Donald Trump: Nem ebben állapodtunk meg
- 08:19 Ókori római temetőt fedeztek fel Maroskeresztúron
- 08:19 Pártbefolyástól mentes működést, fegyvertelen szolgálatot ígér a rendőrség a vasárnapi választásokra
- 07:55 Guardian: Ha le is váltják Orbánt, nem garantált, hogy visszatér a demokrácia Magyarországon
- 07:44 Baj van az Artemis–2 hőpajzsával
- 07:41 Orbán Viktor üzenete: Ez most nem a széthúzás, nem a harag és nem a gyűlölködés ideje
- 07:19 Orbán Viktor több száz milliárd sorsáról döntött
- 07:16 „Azért ez döbbenetes” – Molnár Áron összehasonlította, hány állomásos volt Magyar Péter, illetve Orbán Viktor országjárása
- 07:15 Slot fel akarta találni a spanyolviaszt a PSG ellen, de csúfos vége lett
- 07:13 Zöld borítékot kapnak az átjelentkezők és külképviseleten szavazók, a szavazat csak a boríték lezárása után érvényes
- 07:03 Borókai Gábor: Magyar Péterben látom azt az Orbán Viktort, akivel együtt dolgoztam
- 07:03 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Így lesz dús és egészséges a páfrány a kertben
- 21:56 Orbán Viktor reggel bejelent valamit
- 07:41 Orbán Viktor üzenete: Ez most nem a széthúzás, nem a harag és nem a gyűlölködés ideje
- 05:30 Mennyire vezetsz helyesen? Ezzel a tíz kérdéssel tesztelheted KRESZ-tudásod!
- 07:19 Orbán Viktor több száz milliárd sorsáról döntött
- 06:41 Publicus Intézet: minden kategóriában erősödött a Tisza az utolsó másfél hétben, Pulai András szerint gátszakadás van
- 19:19 Orbán azt tanácsolta a fiataloknak, hogy ne felejtsék el megköszönni a kormány jótéteményeit az idősebbeknek
- 21:15 Magyar Péter Győrben: Egész jól nézünk ki. Talán még sosem néztünk ki ilyen jól
- 07:03 Borókai Gábor: Magyar Péterben látom azt az Orbán Viktort, akivel együtt dolgoztam
- 20:43 „Üvöltve sírt szegény” – gyerekei is megszólaltak Rubint Réka betegségéről
- 05:15 „Az emberek csak akkor hinnék el, hogy igazi merénylet történt, ha valaki tényleg meg is halna” – kétharmadlázban égő tömeg fogadta Magyar Pétert Győrben
