Kultúra

Fejekre cserélték a melleket

A női szereplők merész dekoltázsa helyett már csak a színészek fejét lehet látni egy kínai tévésorozatban: a szériát korábban "technikai okokra" hivatkozva vették le a műsorról, ahová csak a jelenetek alapos megvágása után került vissza.

A The Empress of China című sorozat Kína egyetlen ismert császárnője, Vu Cö-tien életét meséli el. A szériát december 21-én kezdte sugározni a Hunan TV, ám egy héttel később levette a műsorról a produkciót “technikai okokra” hivatkozva.

A nézők közül sokan arra gyanakodtak, hogy a sorozat felfüggesztését a médiahatóság rendelte el a női szereplők túlságosan merész jelmezei miatt. A szériát a múlt héten indították újra, de bizonyos jeleneteket újravágtak, így azokban már csak a szereplők fejét láthatják a nézők. Az illetékes hatóság nem reagált az üggyel kapcsolatos megkeresésekre.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Az internetezők most amiatt panaszkodnak, hogy a szereplők arcára fókuszáló részeknél elvész a cselekmény. Vu Cö-tien a Tang-dinasztiabeli (618-907) Tang Taj-cung császár ágyasa volt, majd az uralkodó halála után feleségül ment az új császárhoz, Kao Cunghoz. Férje halálát követően Vu uralkodott az országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik