Kultúra
Rekordáron kelt el Berény Róbert mintegy kilenc évtized után, kalandos körülmények között hazakerült, Alvó nő fekete vázával című főműve.
A szerb-bosnyák rendező hazafias filmiskolát nyitott meg Moszkvában.
Ingyen lehet letölteni a legújabb történeteket, egy kis csavarral.
2014. 12. 12. 21:14
Az 1927-ben készült „Üres zoknik” a sarkkörhöz közel, egy norvégiai raktárból került elő.
Varázslatos és csodás történet, de nem tündérmese: sötét és komor színekkel festi le a képzeletbeli magyar fővárost és a benne élőket Durbák Ildikó Haristum című regényében.
November elejétől árverezik Radnóti Miklósné hagyatékát, többek között 28 kötetet Radnóti Miklós könyvtárából. Az aukciót nagy médiavisszhang fogadta - úgy tűnik azonban, vannak közöttük hamis tételek is.
A muzsikus, zeneszerző, rendező, producer, az első Cigány Kulturális Világfesztivál szervezője elhunyt - tudatta fájdalommal az Oltalom Karitatív Egyesület.
2014. 12. 10. 13:12
Pablo Picasso rajzaiból és Jean Cocteau francia költő, filmrendező fotóiból nyílik kiállítás 2015 márciusában Balatonfüreden, a Vaszary Galériában.
A Hír24 vasárnap esti hírműsorának vendége volt Rajk László, akinek Hiányzó Embertárs című kiállítása december 10-én, az Emberi Jogok Világnapján nyílik meg a G3 rendezvényközpontban.
2014. 12. 07. 20:02
Szorult helyzetbe került nők alapítanak zenekart a "Swing című magyar filmben. A héten mutatták be.
2014. 12. 07. 10:00
Nagysándor József nagybátyjához írt üzenete egy családi hagyatékból került elő.
2014. 12. 05. 21:11
Egy francia-magyar dokumentumfilmes, Barbara Spitzer Európa egyik utolsó lakásimaházát mutatja be abban a filmben, amelyet a Zsidó Világkongresszus is ajánl. A VIII. kerületi Teleki téren nem sikerült elpusztítani azt a zsidó közösséget, amely átvészelte az elmúlt 100 év megpróbáltatásait.
2014. 12. 05. 12:10
Avagy hogyan élesszük újra a motivációt az év végén?
2014. 12. 03. 16:33
Bobby Keys 70 éves volt. Otthonában hunyt el
2014. 12. 03. 07:54
- 04:00 Ők képviselik Magyarországot a téli olimpián – öt versenyszámban lesznek indulóink
- 03:40 Óriási túlerő söpörte el a maroknyi magyar sereget Vízaknánál
- 03:33 Bondár Anna: Más ukrán ellenfelekkel is teniszeztem korábban, nem volt hasonló esetre példa
- 03:00 Mikor láthatjuk a magyar sportolókat a téli olimpián? – itt a mieink programja
- 23:06 Visszavághat a női pólóválogatott egyetlen vereségéért az Eb-döntőben
- 21:55 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 03.
- 21:46 Négy év börtönt kér az ügyészség Marine Le Penre
- 21:40 „Mindjárt elsírom magam, nincsenek erre szavak” – meghatódva nyilatkozott a póló-Eb elődöntőjének hőse
- 21:38 Az amerikaiak lelőtték az irániak egyik drónját, mire azok egy tanker elfoglalásával fenyegetőztek
- 21:10 Molnár Attila európai csúccsal nyitotta a fedettpályás szezont
- 21:01 Kinőtt a földből az év legjobb magyar filmje
- 20:34 Chappell Roan az extrán villantós ruhájáról: „Nem érzem annyira botrányosnak”
- 20:27 Megijedtek, és szoronganak a diákok, miután kézigránátos oktatófilmet vetítettek le nekik honvédelmi órán
- 20:12 Először szólalt meg valaki a brit királyi család szűk elitjéből az Epstein-aktákról
- 19:46 Magyar Péter: a Tisza Párt szombaton mutatja be több mint 140 oldalas programját
- 17:36 „Ne szégyenlősködj. Gyújtod? Azaz, jó volt?” – hároméves kisfia előtt kristályozott a nő, a nyolcéves gyermeke szolgálta ki a vevőket
- 17:59 Sipos Péter az anyagi helyzetéről: Nem kirívó az életszínvonalunk, de beletörődtem
- 17:06 Elhatárolódnak a helyiek a Magyar Pétert lefejezéssel fenyegető férfitől
- 18:59 Lázár János bevallotta: "Orbán Viktor hibáiból könyvet tudnék írni"
- 20:27 Megijedtek, és szoronganak a diákok, miután kézigránátos oktatófilmet vetítettek le nekik honvédelmi órán
- 18:10 Büntetőkkel jutott Eb-döntőbe a női pólóválogatott
- 15:27 A volt Fidesz-szóvivő összekeverte, ki a kormányoldal jelöltje Egerben, ami beindította a találgatásokat
- 12:52 Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát
- 19:09 Bangó Margit állapotáról nyilatkozott az unokája: „Hónapok óta kórházban van kisebb-nagyobb megszakításokkal”
- 14:37 „Úgy látszik, mindenkit hülyének néz Fekete Dávid és a Győr-Szol”
