Kultúra

Meghalt Bruce Sinofsky

bruce sinofsky (bruce sinofsky, )
bruce sinofsky (bruce sinofsky, )

Életének 59. évében elhunyt az Oscar-díjra is jelölt, kétszeres Emmy-díjas dokumentumfilm-rendező.

A halálhírt Sinofsky régi kollégája, Joe Berlinger jelentette be a közösségi médiában. Elmondása szerint Sinofsky diabétesz okozta komplikáció következtében hunyt el szombaton.

Sinofsky és Berlinger leginkább az Elveszett paradicsom című dokumentumfilm-trilógiájával hívta fel magára a figyelmet. A trilógia (1996, 2004 és 2011) három tinédzserre koncentrált, akiket három kortársuk meggyilkolásának vádjával 1994-ben halálbüntetésre, illetve élethosszig tartó szabadságvesztésre ítéltek.

A dokumentumfilmek nyomán kérdésessé vált a “West Memphis-i hármak” néven elhíresült fiúk elleni ítélet megalapozottsága. A három fiatal végül 18 év börtön után, 2011-ben szabadulhatott, miután egy DNS-vizsgálat során bebizonyosodott ártatlanságuk.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Sinofsky és Berlinger együttműködött a kritikusok által dicsért 1992-es Brother’s Keeper című dokumentumfilm elkészítésén is, az alkotás egy testvére meggyilkolásával vádolt idős férfi történetét követi nyomon. A páros készítette el Metallica: Some Kind of Monster című, a világhírű metálzenekar működésére és belső feszültségeire koncentráló 2004-es dokumentumfilmet is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik