David Röntgen (1743–1807) nevét hallva ma leginkább a röntgengépek jutnak az ember eszébe, a 18. és 19. század fordulójának tehetős európai polgárai, illetve főrendjei azonban még szépen faragott bútorcsodákra vagy az azok köré szőtt legendákra asszociáltak.
Nem véletlenül, hiszen a morva protestáns mozgalom egyik bölcsőjében, Herrnhaagban született, a szakmát Londonban is tanult apjától, Abrahamtól elsajátító David röviddel azután, hogy 1772-ben átvette a családi műhelyt, igazi sikertörténetet varázsolt belőle.
Ennek első lépését a korszak fontos óragyárával, a Kinzinggel való együttműködés, illetve egy párizsi üzlet megnyitása jelentette, a francia fővárosban tevékenykedő asztalosok céhének tagjai azonban egyre inkább ferde szemmel nézték, hogy a termékeit továbbra is Németországban gyártatja. Röntgennek épp ezért egy nagy áttörésre volt szüksége, ami elhallgattatja a kritikusait.
Erre 1780-ig kellett várni, mikor a férfi teljesen új intarziatípust dolgozott ki: a fába nem égetéssel, füstöléssel vagy épp véséssel helyezte el a mintázatot, hanem a köveknél használt pietra dura-technikát követve apró, hajszálpontosan kivágott elemeket illesztett a kivágott sík bútorlapokba.
A céh ezzel tagjai közé fogadta, Röntgen pedig egy csapásra a francia művészeti élet egyik legfontosabb alakja lett. Hirtelen felemelkedéséhez a királynével, Marie Antoinette-tel közeli kapcsolata – mindkettejük anyanyelve a német volt –, illetve az a tény is hozzásegítette, hogy a sorra érkező bútorok elképesztően bonyolultnak tűnő, de valójában sokszor egyszerű mechanikus funkciókat rejtettek, így egyetlen kulcs elfordítása, egy retesz elhúzása vagy egy gomb megnyomása után hosszú másodperceken át lehetett figyelni a sorra nyíló eldugott fiókokat és részleteket.
A királyné külön címet – ébéniste-mechanicien – is adományozott Röntgennek, akinek munkái Európa minden egyes szegletében feltűntek, nevét pedig Goethe a Wilhelm Meister tanulóéveiben (1795–1796) tette halhatatlanná.
A különböző méretű neoklasszicista bútorok sokszor elképesztő árakon cseréltek gazdát: XVI. Lajos röviddel 1792-es lemondatása előtt 80 ezer lírát – egy cipész vagy egy szabó átlagos bére ugyanekkor három líra volt – fizetett egy Minerva istennő alakját, illetve Marie Antoinette portréját mutató darabért, amely első látásra egy zenélő órával megfejelt komód volt, valójában azonban bonyolult íróasztalként működött.
A darab mára nyom nélkül elveszett (jó eséllyel már a napóleoni háborúk során megsemmisült), egy hasonlót azonban a Metropolitan Museumban lehet látni:
Az óraszerkezetekkel sűrűn dolgozó Röntgen automatákat is készített, ezek közül a legszebb a Marie Antoinette-et cimbalmon játszva mutató gép:
Az idővel Berlinben és Szentpétervárott is üzletet nyitó mester II. Katalin orosz cárnőnek, II. Vilmos porosz királynak, illetve a legtöbb európai uralkodócsaládnak készített bonyolult szerkezeteket, a legnagyobb Röntgen-kollekciót azonban nem az állami gyűjtemények, hanem a Szász-Coburg-Gothai-ház tartja kézben, akik a coburgi Callenberg-kastélyban őrzik az értékes darabokat.
Röntgen csillaga a francia forradalom után, illetve a napóleoni háborúk előrehaladtával egyre inkább leáldozodott, hiszen 1793-ban a kormány elkobozta az üzleteinek tartalmát, a gyár készletét, illetve személyes tulajdonait, Párizsban pedig nem üzletelhetett többé.
Öt évvel később a napóleoni háborúk miatt a mindvégig Neuwiedben működő gyára is bezárni kényszerült. Az egykor dúsgazdag mester közelről nézte végig birodalma összeomlását, amit közel egy évtizeddel túlélt: a halál ugyanis csak 1807 februárjában, Wiesbadenben érte utol.
Munkái ma nem ritkán 50–60 millió forintos áron cserélnek gazdát a legnagyobb aukciósházaknál vagy épp privát adásvételek útján, de a világ legjelentősebb múzeumaiban is találkozhatunk velük.
Az életmű néhány darabja persze teljesen zárt vagy épp csak ritkán megnyíló épületek falai közt rejtőzik – ilyen a londoni Buckingham Palace is, ahol IV. György királynak köszönhetően egy 1785-ben született darab lapul.
Az uralkodó eredetileg 1820-ban, westminsteri rezidenciája, a Carlton House számára vásárolta meg az asztalt, a palota lebontása után azonban azt mai helyére, az 1844-es évszámmal jelölt terembe költöztette, ahol idén a turisták is megnézhetik:
