Kultúra

Júliusban jön a Dexter folytatása, a Feltámadás, itt az előzetese

Paramount
Paramount
A kómából ébredő sorozatgyilkos a fiát keresi, de közben rá is vadásznak.

Jövőre húszéves lesz az eredeti Dexter-sorozat első évada, ami útjára indította a kétezres évek egyik legsikeresebb tévés szériáját.

A 2013-ban kaszát kapott történetnek hosszú szünet után, 2021-ben született meg a folytatása: a tíz évvel az eredeti történet cselekménye után játszódó Dexter: Új vér csak egyetlen évadot élt meg, folytatása pedig az első ígéretekkel ellentétben sosem született meg.

A Paramount 2024-ben aztán bejelentette, hogy jön a főszereplő fiatal éveit bemutató Dexter: Eredendő bűn, ami röviddel karácsony előtt meg is érkezett.

Ezekhez most egy újabbat csatolnak, hiszen rövidesen jön a Resurrection, azaz a Feltámadás, aminek története szerint a kómából ébredő sorozatgyilkos New Yorkba költözik, hogy megkeresse a fiát, korábbi kollégája, Angel nyomozó azonban rá vadászik. A sztorit tovább színesíti, hogy Dexter egy csapatnyi sorozatgyilkossal is kapcsolatba kerül, így az események furcsa fordulatot vesznek.

A július 11-én bemutatkozó új részek Magyarországon jó eséllyel a SkyShowtime-on lesznek elérhetők, egy kétperces előzetest azonban már most láthatunk belőle:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik