Az 1879-es árvíz után nem csak Ferenc József, de Párizs, London, Brüsszel, Bécs, vagy épp Berlin segítségével újjáépült Szeged a legtöbbek fejében a paprika, a jellegzetes papucs, vagy épp szecessziós házai miatt ismerős, pedig a város jóval több ennél: Tisza-parti sétánya, szobrai, épített örökégének historizáló, vagy modern darabjai, múzeumai, illetve kiállítóterei is mind-mind megérdemlik a figyelmet.
Az év végéhez közeledve épp ezért négy kiállítást, illetve egy gyerekprogramot gyűjtöttünk össze, aminek segítségével akár egy egész napos, vagy egy hétvégén átívelő időutazást is tehetünk, eljutva az árvizet követő évektől egészen napjainkig.
A festőzseni
A Közművelődési Palotaként – a városi könyvtár és múzeum otthonaként – 1896-ra megszületett Tisza-parti épületben, a Móra Ferenc Múzeum otthonában február 2-ig várja a látogatókat a Munkácsy, a festőzseni című kiállítás, ami a tragikus véget ért művész (1844-1900) kis híján száz munkáját mutatja be – köztük számos tájképet, portrét, eddig sosem látott grafikát, az életmű egyik csúcsának tekintett, korai Ásító inast (1869), illetve a 13,5 méter széles Honfoglalás (1893) szín- és szénvázlatát.
A tárlaton olyan fotók is feltűnnek, amiket a festő maga készített, de egy érdekes képpel is szembe találhatjuk magunkat: ez a Paál Lászlóval közösen festett Eső után, őszi hangulat, aminek két alakját az egy ideig Szegeden élő Munkácsy Mihály, a tájat pedig Paál vitte vászonra.
A város közvetlenül is hozzájárult egy fontos Munkácsy-mű megszületéséhez: a művész 1891-ben ott látta ugyanis Szigligeti Ede és Balázs Sándor Sztrájk című darabját, ami később aztán az azonos című alkotást (1895) inspirálta.
A kép csendje
A Fekete-házban december 31-ig látható az idén nyolcvan éve született Zoltánfy István (1944-1988) munkásságát hetvennél is több művön keresztül áttekintő A kép csendje.
A városhoz közeli Deszkről indult, már általános iskolásként a művészet felé forduló – akkor még a szobrászat iránt érdeklődő – Zoltánfy a XX. századi magyar művészettörténet kevésbé ismert színfoltjaként még nem jutott el a széles közönséghez, témái, eszközei, illetve stílusa azonban könnyen érthetők.
Az élete második felében, 1968-1988 között a városban tanító, egy osztrák autópályán elszenvedett balesetben elhunyt festő műveiből nem a reneszánsz és a szürrealizmus iránti rajongása, de az emberközpontúsága – ezt család- és kocsmaképei, valamint mindennapokat feldolgozó jelenetei mutatják – is egyértelműen sugárzik, a látogató fejében kialakuló képet pedig a szintén kiállított személyes tárgyai is árnyalják.
Brutál
Malya Attilára, az Y- és a Z-generáció egyik erős hangjára a következő években érdemes lesz figyelni, hiszen az állatszőr, építési törmelék, növények, illetve más, szokatlan anyagok felhasználásával készült komplex munkái jól tükrözik a mai tizen- és huszonévesek világát, valamint a sokak által feloldhatatlannak vélt társadalmi problémákat és változásokat: a klímaszorongást, a környezetvédelmet, a kapitalizmust, a húst fogyasztó, illetve a vegetariánusok közti szakadékot, az elhúzódó gazdasági válságot, vagy épp a koronavírus-járványt.
Az egy tótkomlósi tanyán élő művész mindössze egy hónap alatt készítette el a Brutál huszonöt olajképét, amik december 7-ig láthatók a Kiss Kunszt Galériában.
Gyerekdetektívek
A felnőtteket megszólító kiállítások mellett érdemes persze időt áldozni a Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításaira, illetve a Vármúzeumra is, főleg, ha családosan érkezünk a városba, hiszen a fenti két intézmény detektívjátékokkal várja a kalandra vágyó iskolásokat, sőt, akár az egész családot, akik három kihívás közül is választhatnak: a 6-10 éveseket megszólító Az elkóborolt Toró rejtélye, illetve az idősebbeket is megszólító Az ezerarcú Móra papíralapú, míg az egy tanösvény bejárásával indító A várbörtön titka okostelefonnal játszható.
