Kultúra

Révész Sándor memoárját pont nem a rocksztár-anekdoták miatt érdemes elolvasni

Zih Zsolt / MTVA
Zih Zsolt / MTVA
A Piramis és a Generál egykori énekese a hetvenes évek talán legnépszerűbb magyar rocksztárja volt, de a zajos sikerek után inkább a csendesebb életet választotta: vidékre költözött, és csak alkalmanként tért vissza a színpadokra. A 70 éves Révész Sándor most megjelentette önéletírását, Ezt én választottam címmel, és túlzás nélkül egy nem mindennapi életútról mesél, amelynek csak egy eleme, hogy rajongók zaklatták a lakásán, vagy hogy összevesztek Som Lajossal.

Sok mindenkiről elsütötték már azt a közhelyt, hogy kész regény az élete. Ha Révész Sándor életútjáról csak felületes ismereteink vannak, talán nem is gondolnánk, hogy ő is ezen kevesek közé tartozik. Persze, népszerű rockzenész, egy időben a fiatalok első számú bálványa volt itthon, aki alaposan kivette a részét a hatvanas-hetvenes évek hírhedt hedonizmusából, de ennek önmagában már kevés hírértéke van, ezeket a sztorikat sokszor, sok mindenkitől hallhattuk már, és egyébként sincs túl jó hangulata, amikor nyugdíjas korú, ősz vagy kopasz férfiak háryjánoskodnak ötven évvel ezelőtti hódításaikkal. Ráadásul Révész Sándorról azt pont tudni lehet, hogy ő nem is ez a dicsekvő típus. Sőt, ő más szempontból is különcnek számít a nemzedéke rockhősei között, és többek között ez a különcsége teszi őt érdekessé, nem pedig a sztorik a Piramis öltözőjéből.

Önéletírását elolvasva azonban gyorsan kiderül, hogy ez a könyv nagyon más, mint egy tipikus rocksztár-memoár. Ennek a könyvnek ugyanis messze nem a Generál vagy a Piramis együttesekkel kapcsolatos részletek a legérdekesebb részei

– mármint abszolút érdekesek azok is (az egykori rajongóknak különösen), de nagyjából azt hozzák, amit joggal várunk el egy zenészmemoártól: találkozások és barátságok más híres emberekkel, ihletett döntések és nehéz választások, viták és nézetkülönbségek, összeveszések és kibékülések, feloszlások és újraösszeállások, sikerek és bukások. Ami viszont Révész Sándor életútját illeti, az tele van rengeteg váratlan és csak az énekes közvetlen környezete által ismert eseménnyel, tényleg nem mindennapi pálya az övé.

Foglaljuk össze azért röviden, ami tudható: a Kölyök becenevű énekes még tizenévesen csatlakozott a Generálhoz, amely friss és tiszta dallamvilágú slágereivel valósággal berobbant a magyar popéletbe, ám miután a gitárosukat, Karácsony Jánost lenyúlta a kor legnagyobb sztárzenekarának számító LGT, az együttes megtorpant, Révész pedig elvesztette a hitét a projektben, és igent mondott az őt már jó ideje ostromló Som Lajosnak, aki külföldről hazatérve új zenekart alapított. Ez az együttes lett a Piramis, amely a hetvenes évek második felének egyik legnépszerűbb zenekara lett itthon, sőt, nálunk addig nem látható rajongás vette körül őket. A Piramis a tizenévesek kedvence lett, a frontember Révésznek pedig fokozottan kijutott az őrületből, mely aztán az évtized végére csillapodni kezdett. Akkor már új nemzedék lépett színre a magyar rockban, és állva hagyták az elkényelmesedő, belső feszültségek gyengítette Piramist. Ebből a stagnálásból lett elege Révésznek, aki ‘81-ben kilépett, és pár évre otthagyta a hazai zeneipart is. Az évtized közepén aztán Presser Gábor dalszerzői segítségével egy rendkívül sikeres szólóalbummal visszatért ugyan, de a vidékre költöző énekes akkor is csak ideiglenesen vett részt a zenei életben, és onnantól már kizárólag további, jóval kisebb érdeklődést keltő szólóalbumok, illetve a régi zenekarai nosztalgiakoncertjei kedvéért tért vissza.

A rockéletből való kivonulása azt is eredményezte, hogy Révész lett a hazai zenei élet nagy kívülállója, aki másképp is beszélt, mint pályatársai, kevésbé is volt szem előtt, és tulajdonképpen a két évvel ezelőtti sztrókjáig csak elvétve került a médiába. A betegsége miatt aztán újra a köztudatba került, és talán úgy is tűnhetne, a könyv is valami számvetés eredménye, ami a mulandóság szele által meglegyintett emberben ment végbe, pedig nem: a memoár már tervben volt 2023-ra, Révész 70. születésnapjára, ám a sztrók közbeszólt, és a megjelenés csúszott egy évvel.

Révész Sándor élettörténetét tragédia és traumák szegélyezik, de emellett is szokatlan fordulatok tarkítják: szülei házassága hamar megromlott, és válással végződött, ami az 1960-as évek legelején még messze nem volt olyan mindennapos dolog, mint manapság. Ezt a helyzetet ráadásul egy kellemetlen bírósági hercehurca tovább súlyosbította, a házaspár egyetlen gyerekét pedig érthetően megviselték az események. Ennél is kevésbé volt azonban megszokott az, hogy Révész édesanyja később egy másik nővel költözött össze: kapcsolatuk természete csak utólag lett világos a számára. Nyilván egy leszbikus kapcsolat a hatvanas években számos stigmával és kényszerű rejtőzködéssel járt, de Révész szerint nem is ez, hanem előtte a válása tett be anyjának annyira, hogy végül több sikertelen kísérlet után öngyilkosságot kövessen el. Nem meglepő ezek ismeretében, hogy Révész érzékeny, befelé forduló és a sérelmeit sokáig hordozó felnőtt lett, aki a spiritualitásban és a keleti filozófiákban találta meg önmagát.

Ezekkel azonban korántsem zárulnak le a rendhagyó események Révész Sándor életében, aki a traumákért cserébe mai szemmel megdöbbentően önálló élettel vigasztalódhatott, amibe belefért, hogy hatodikos korában gyakorlatilag egyedül lakjon szülei egykori lakásában:

Irigylésre méltó, szabad életem volt, állandó kégli, ahol hatalmasakat buliztunk, és az apám által küldött gyerektartást is mindig én vehettem fel, és arra költhettem, amire akartam.

Ennek persze nem lett jó vége, igazolatlan órák és bukások követték, ennek ellenére mégis sikerült Révésznek elérnie, hogy tizenhárom évesen Londonban tölthessen három hónapot. Mindezt még ma sem olyan egyszerű összehozni, 1966-ban viszont egyenesen maga lehetett a megtestesült sci-fi, ám egy szerencsés családi kapcsolatnak köszönhetően sikerült: a kis Révészt egyedül feltették a vonatra, úgy kellett menedzselnie az átszállásokat is, a disszidens ismerősök pedig a Victoria pályaudvaron várták. Nem csoda, hogy a beatzene iránt már eleve érdeklődő fiú haza sem akart menni Londonból, de tizenhárom évesen a országváltás nem volt opció, nem mellesleg így is nagyobb dózist kaphatott a korabeli Angliából, mint nagyjából bármelyik honfitársa.

Szalay Béla / Fortepan Rottenbiller utca 47., a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat stúdiója. Révész Sándor, a Piramis együttes tagja 1978-ban.

Ezzel azonban az önállóság nem ért véget, sőt! A folyamatosan lakást és iskolát váltó Révészt nagyon korán, tizenöt évesen beszippantja a budapesti rockszíntér: a gimnáziumból kicsapják, ezt követően anyja is kitessékeli otthonról, és végül barátja, Póka Egon szülei fogadják be. Bálványa, Radics Béla koncertjeire jár, verekedésekbe és rendőrségi ügyekbe keveredik, és tizenhét éves korára már az éjszakai élet veteránja lesz. Rossz esetben lehetett volna ebből alkoholizmus, Parkán-gyógyszer vagy ragasztózás is, Révész azonban nem kallódott el, sőt. Ezeket az éveket kicsit csapongva meséli el ugyan, de mire egyre nevesebb zenekarokba igazolva befut zenészként, már az lehet az érzésünk, hogy egy harmincas férfiről olvasunk, pedig Révész még csak akkor töltötte be a húszat.

Az utazás később is visszatérő motívum: zenészként abban a szerencsében volt része, hogy az átlagemberrel ellentétben rengeteget utazhatott a Kádár-korban is, legyen szó turnékról, vendéglátózásról vagy csak turistautakról. Ennek a csúcspontja a Piramisból való kiválása után elvállalt óceánjárós vendéglátózás, melynek keretében bejárhatták a Karib-tengert, Észak-, Közép- és Dél-Amerikát, New Yorktól a legegzotikusabb szigetekig bezárólag. De szerencsére hasonló bőséggel számol be a Piramis szovjet turnéjáról is, bár ott az élmények érthetően kevésbé pozitívak. Az a Révész Sándor, aki az Astor Big Bandben lépett fel szmokingban és csokornyakkendőben a luxushajó utasai előtt, már nagyon messze van az egykori rocksztártól, és ezt nem is tagadja.

Bár megszámlálhatatlanul sok név tűnik fel a könyvben, akikre Révész a barátaiként utal, ezeknek a túlnyomó többsége nem rockzenész, és ő maga is írja, hogy nincsenek zenész barátai. Barátjának mondja viszont azt a Szepes Máriát, akit a többség a Pöttyös Panni-könyvek szerzőjeként ismerhet, noha a magyar ezoterikus irodalom nagyasszonyát is benne tisztelhetjük, és ő Révészre is nagy hatással volt. Ennek megfelelően a könyvet átszövi egyfajta spirituális világlátás, mely nem tolakodik az előtérbe (bár a racionális világlátás híveinek felszaladhat a szemöldöke, amikor az énekes az Achilles-ín szakadását is lelki okokkal magyarázza), de érezhetően jelen van, főleg ahogy haladunk előre a könyvben.

Itt vannak aztán a nők: egész biztosan akadnak páran, akik ezekre a részletekre a leginkább kíváncsiak Révész életéből. Az énekes viszonylagos szemérmességgel beszél róluk, de már az előszóban leszögezi, hogy nem akar „a bulvár világában kalandozni”, így aztán meglepetés nem érheti az olvasót. Így is annyi feleség és barátnő szerepel a könyvben, hogy nem könnyű összerakni, épp melyiknél is tartunk, és minden szemérmesség mellett is olvashatók ilyen tökéletes mondatok a könyvben, mint ez:

A hosszú út egyhangúságát a hajón megismert kedves hölgyek látogatása tette színessé. Fuldában Christie, Göttingenben Ilona, Brémában Annegret, Hamburgban Éva várt.

Az ilyen memoárok gyenge pontja a fogalmazásmód szokott lenni, de ezúttal a szöveget lejegyző Derksen Gyöngyi és Bálint Csaba elkerülték a komolyabb buktatókat, és az Ezt én választottam könnyen olvasható és általában mentes a nyelvi sutaságoktól – talán csak a végére fogyott el a türelem, ott mintha már amúgy is nagyobb léptekkel haladnánk, nehogy túl vastag legyen a könyv.

Líra.hu

Révész önéletírása továbbá két fontos pontban is különbözik a magyar rockmemoároktól: egyrészt őszintén beszél olyan dolgokról, hogy kipróbálta az LSD-t és a varázsgombát is, miközben kollégái maximum egyetlen füves cigit szoktak bevallani, meg persze az alkoholt. Másrészt egy-két rendőrségi ügyet leszámítva esze ágába sincs magát a kommunizmus áldozatának beállítani

– ez ennyi utazás után vicces is lenne, de ismerhetjük nem egy, Révésznél is sikeresebb popsztárunkat, aki a mai napig jól el tudja adni az üldözött zenész legendáját. Révész Sándor önéletírása tehát kellemes meglepetés, amely kellően őszintének hat, és nagyobbrészt mellőzi a műfaj kliséit, így a könyvet olvasván arra juthatunk, hogy ezt az életutat tényleg meg kellett írni.

Révész Sándor: Ezt én választottam, 2024, 436 oldal, Helikon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik