Nem fogadna el pénzt a NER-től, szereti a Carson Comát, és „tele van a töke” – derült ki az RTL Parti Nagy Lajossal készített interjújából.
Egyetért Erdős Virág azon véleményével, miszerint jelenleg József Attila-díjjal futárkodni kevésbé ciki, mint olyan ösztöndíjakból élni, mint a Petőfi Irodalmi Múzeum által alapított Térey-ösztöndíj.
Én ettől a rezsimtől igyekszem nem elfogadni semmit. Semmi közünk egymáshoz, azon kívül, hogy kezdettől tagja vagyok a Digitális Irodalmi Akadémiának, ami ’98-as alapítású, tehát mikor még a Petőfi Irodalmi Múzeum mostani ura egyetemista korú volt, vagyis ezt nem a NER alapította.
A Téreyvel az a problémája, hogy a díjat kutyafuttában találták ki, végül erkölcsi döntés lett az odaítéléséből, ráadásul az intézmény igazgatóját, Demeter Szilárdot megosztó figurának tartja.
Nagyon tiszteltem azokat, akik azt mondták, hogy a PIM-nek ebből az ösztöndíjából nem kérnek. Olyanok is, akiknek erre tényleg a villanyszámla szinten szükségük volt. És nem volt egy rossz szavam se azokra, akik azt mondták, hogy ez közpénz, és igenis elfogadják. Itt nincsenek jó döntések és főleg az nincs, hogy másoknak megmondd, hogy hogy kéne döntenie. Az egész közeg olyan, hogy akarva-akaratlanul bele akar vonni ezekbe a maszatos döntésekbe. Rád akarja húzni a maszatot minden körülmények között, a saját maszatját, mindenkit bele akar ebbe mártogatni. Ki megpróbál ebből teljesen kilépni, ki pedig megvonja a vállát, hogy egyszer élünk. Az üzleti élet nagyságrendjeihez képest ezek aprópénzek, de azt látni kell, hogy ez az értelmiségi réteg finoman szólva aprópénzből él.
Az író az interjúban többek közt mesél még arról, hogy a Carson Comát a gyerekei révén ismeri, jónak tartja őket, és úgy véli, hogy a közeljövőben nem kell betiltásoktól tartani a zeneiparban; de arról is, hogy rengeteg dolgot szeretne még megírni, de verseket a legkevésbé. Az általa is említett „maszatból” az íróasztalához menekül, arra a kérdésre azonban helyesel, amely a publicisztikáiból is kiviláglanak: hogy „tele van a töke.”
Ez egy EU-konform, szoft diktatúra, nem a retorziókról szól feltétlenül, hanem az elfoglalásokról, a körbefolyásokról és a kiéheztetésekről. Ez egy olyan nagyon rosszkedvű, egyre szarabbul berendezett, valami nagyon sötét felé tartó ország, ahol magánemberként még mindig lehet élni. Bizonyos fokig hátat fordítva annak, ami történik. Természetesen megteheted, hogy kevésbé fordítasz hátat, vagy még jobban. Ez az adott művészeti ág függvénye is. Egy író lényegében azt csinálja, hogy ül otthon és ír. Én végtére is ehhez az életformához szoktam. Egy karmester, egy filmes, egy színházcsináló ezt nem teheti meg.
Az íróval idén májusban lapunk is készített interjút:
