A 8848 méteres Mount Everest elérése a 20. század első felének nagy enigmája volt, versenyt is generál, fontos kérdés volt ugyanis, melyik nemzet lobogójába kaphat bele először a szél a hegycsúcson. Végül megannyi sikertelen expedíció és halálos áldozat után 1953. május 29-én 11.30-kor két ember, egy nepáli serpa és egy új-zélandi méhész állt először a helyiek által a mennyország csúcsának nevezett hegy tetején.
Sir Edmund Hillary és Tenzing Norgay bebizonyította tehát, hogy ugyan pótlólagos oxigén igénybevételével, de képes az ember feljutni ilyen magasságba is, ezzel nagyjából el is rajtolt a nagy magashegyi őrület, a rákövetkező években pedig a föld összes, szám szerint tizennégy nyolcezresét megmászták. Mára a kereskedelmi mászásoknak köszönhetően tömött sorokban haladnak fel a lehetőségért milliókat is kicsengető kliensek a világ legmagasabb csúcsára, emiatt a nagyban átformálódott a hegymászóvilág. Az igazán nagy mászókihívásokat jellemzően kisebb, technikásabb hegyeken keresik a sportolók, vagy épp tiszta, alpin stílusban, pótlólagos oxigén és asszisztencia használata nélkül. Az első megmászás hetvenedik évfordulóját tragikus magyar aktualitás árnyékolja be: Suhajda Szilárd, az egyik legjobb hazai hegymászó a május végi csúcstámadás közben halt meg a hegyen, miközben első magyarként oxigén és serpák nélkül, egyedül próbálta megmászni az Everestet.
Egy hegymászó halálhíre, de úgy általánosságban is a hegymászással kapcsolatos hírek alatti megdöbbentően elkeserítő kommentszekciókat látva kimondható, az expedíciós hegymászók megítélése a közvélemény szemében nagyon kényes: vannak, akik képesek a sportteljesítményt, a szenvedélyt és a kitartást látni mögötte, mások az önzést, a vakmerőséget és a szenzációhajhászást látják csak bele. A kanapéalpinisták és a hegyek szerelmeseinek harcát nem célja e cikknek eldönteni, inkább áttekintünk hány filmet, amellyel hágóvas és oxigénmaszk nélkül is közelebb lehet kerülni kicsit a hegyekhez és a mászók motivációihoz is. A filmeseket ugyanis legalább annyira izgatja a magashegyek világa, mint a sportolókat, az Everest pedig ezen belül is kedvelt témája a dokumentumfilmeknek és játékfilmeknek.
A Mount Everest meghódítása (1953)
1953-ra a nemzetközi versengés terepe a világűrt még épp nem érte el, az Everestet viszont már igen. Az expedícióban helyet kapott George Lowe és Tom Stobart is, akik amellett, hogy hegymászók, történetesen operatőr- és rendezőpáros is voltak. Az Everestet ugyan nem sikerült megmászniuk – a John Hunt által vezetett expedíció másik két tagja, Hillaryé és Norgay serpáé lett a dicsőség –, alaposan dokumentálták a világszenzációt. Lowe volt az, akit a legenda szerint a csúcsról visszatérő Hillary a 7920 méteren található négyes táborban azzal a mondattal köszöntött, hogy „hát legyőztük a rohadékot”. A britek számára az már csak hab volt a tortán, hogy az elsőbbség megszerzése mellett részletesen dokumentálták is a történteket, nem volt véletlen, hogy a még a csúcssiker évében bemutatott filmet a rákövetkező évben Oscarra is jelölték. Végül az amerikai sivatagok állatvilágát bemutató Disney-doku, a The Living Desert győzött, de mindez semmit nem vont le annak értékéből, hogy Lowe-ék filmje közelebb hozta a hegymászás akkor még valóban ismeretlen és rejtélyes világát azokhoz is, akik inkább a tengerszint körüli magasságokat preferálják.
Everest (2015)
Azért azt el kell mondanunk, hogy a hegymászófilmek között sokkal több a rossz, mint a jó. A téma egyszerre banális és végtelenül különleges, könnyen klisékbe és pátoszba fulladhat a végeredmény. Az izlandi rendező, Baltasar Kormákur mindezt rendkívül elegánsan kikerülve csinálta meg az egyik legjobb hegymászófilmet, ami valaha készült, ráadásul egy olyan történetből, ami könyvben és filmben egyaránt boldog-boldogtalan feldolgozott már. Az 1996-os Everest-tragédia során egyetlen nap alatt öten haltak meg, köztük a szerencsétlenségben érintett két expedíciós csapat mindkét rendkívül tapasztalt vezetője is. A személyes tragédiákon túl a történet arra is rámutatott, hogyan lett a korábban csak profik által művelt extrémsport jól tejelő biznisz, ahol pénzért bárkit felrángatnak a csúcsra. A látványos, érzékeny, mégis ízig-vérig közönségfilm egészen közel hozza az emberhez a hegyek ridegségét, ráadásul olyan sztárokra adja rá a hágóvasat, mint Jake Gyllenhall, Jason Clarke vagy Josh Brolin. A filmről itt írtunk.
Halál a Himaláján (1997)
Ha az Everest az 1996-os tragédia tökéletes feldolgozása, akkor az egy évvel a tragédia után bemutatott Halál a Himaláján annak totális ellentéte. A tévéfilmes minőség legalját idéző alkotás szereplőiből faék egyszerűségű karaktereket, az oroszokból meg természetesen hülyét csinál. Azt a Jon Krakauert követi a film, aki akkor már sikeres íróként (Út a vadonba) vett részt az expedíción, majd élményeit előbb újságcikkben, majd könyvben is megírta (Ég és jég). Érdekesség, hogy a túlélők között valóságos könyvírási mánia ütött ki, Krakauer mellett a csodával határos módon túlélő Beck Weathers és az orosz hegymászó, Anatolij Bukrejev is könyvet írt róla – utóbbi és Krakauer közt hosszantartó, nagyon látványos háború robbant ki a kötetek megjelenése után, mivel az újságíró Bukrejevet okolta a tragédiáért.
Serpa (2015)
Míg az ilyen jellegű filmek jellemzően a nyugati mászók heroikus küzdelmét állítja középpontba, kevés szó esik azokról, akik nélkül aligha működne ilyen olajozottan a kereskedelmi expedíciózás az Everesten: a serpákról. Jennifer Peedomot eredetileg a 2013-ban tettlegességig elfajuló ellentét ihlette meg, amely a serpák és a nyugati mászók egy csoportja közt tört ki az Everest lábánál. A konfliktus jelentősége túlmutatott néhány törött orron, az expedíció gerincét adó serpák egyre kevésbé fogadták el a rájuk testált láthatatlan és alázatos szolgaszerepet, amelyet ráadásul megdöbbentően alulfizetnek a százezrekkel zsonglőrködő expedíciók. Peedom ebből kiindulva állította át a fókuszt a sikereket learató hegymászókról a serpákra, közülük is a rekordkísérletre készülő Pemba Tashi serpára, aki huszonkettedszer jutott volna fel a csúcsra, hogy aztán a sors tovább csavarjon a dolgon egy tragédiával. A stáb 2014-ben épp az Everest lábánál forgatott, amikor egy jéglavina tizenhat serpát ölt meg, akik az Everest-mászás egyik legveszélyesebbnek tartott részén, a Khumbu-jégesésen készítették épp elő a terepet az expedíciók számára. A tragédiából botrány, sztrájk és tárgyalás lett a nepáli kormánnyal, Peedom filmje pedig végül ennek dokumentálása lett. A lenyűgöző felvételek és a ritkán látott szemszög ellenére a Serpát azonban jogosan lehet elfogultsággal gyanúsítani, mert azon túl, hogy egyértelműen melléjük áll, összemossa például a kereskedelmi és profi hegymászók csoportját. Ennek ellenére a Serpa még mindig az egyik legjobb dokumentumfilm a témában: azokról mesél, akikről nem sokan szoktak, miközben tán nem is létezne nélkülük Everest-mászás.
The Wildest Dream (2010)
Az Everest-történelem legelső nagy tragédiáját dolgozza fel a 2010-ben megjelenő The Wildest Dream: arra vállalkozik, hogy egészen 1924-ig menjen vissza, George Mallory és Andrew Irvine tragikus csúcskísérletéig. Sosem derült ki, hogy a brit hegymászók a felfelé vagy lefelé menet haltak-e meg, ezáltal az sem, sikerült-e megmászniuk a hegyet. Ezt próbálja rekonstruálni a dokumentumfilm annak a Conrad Ankernek a segítségével, aki 1999-ben megtalálta Mallory holttestét a hegyen. A hegymászó nemcsak elméleti síkon próbál megfejtéseket találni, hanem a gyakorlatban is: mászótársával az Everestre indul, hogy végigjárják Mallory útját. A lebilincselő dokumentumfilm a két idősíkot mossa össze, a múltbéli jeleneteket olyan jellegzetes orgánumok szólaltatják meg, mint Alan Rickman, Natasha Richardson vagy Hugh Dancy, a történetet pedig Liam Neeson narrálja.
14 hegycsúcs: Semmi sem lehetetlen (2022)
Nimsdai Purja jelenleg a nemzetközi hegymászóközeg elsőszámú celebjének számít, akinek azonban meglehetősen kétes a megítélése szakmai körökben. Az önbizalomhiányt hírből sem ismerő nepáli serpa azzal írta be magát a rekordok közé, hogy mindössze hat hónap alatt mászta meg a Föld mind a tizennégy nyolcezresét, ebből pedig könyvet írt, majd a Netflix készített dokumentumfilmet a sztoriból egyértelműen a laikusok számára. Az egyébként hihetetlenül látványos és gyönyörűen fényképezett alkotás bemutatja a szegény nepáli kisfiúból lett gurkha, azaz a brit hadsereg speciális alakulatának nepális tagjának előéletét, de az expedíciószervezés nehézségeiről is mesél. Purja közben sajátos magashegyi motivációs trénerként mantrázza a hűtőmágnesbölcsességeket, kellően karizmatikus is, így érthető, hogy a legtöbben rendkívül inspiráló történetként tekintenek rá. Nem úgy a szakma: az, hogy a hegymászó komoly asszisztenciával és oxigénpalackkal mászott máris csorbítja azt, hogy a szakmabeliek ne csupán pofátlan rekordhajhászatként tekintsenek rá, ráadásul Purja az utóbbi időben többször keveredett gyanús ellentmondásokba a mászások körülményeivel kapcsolatban. Kritikánk itt olvasható.
